Bejött a papírforma, tartott az MNB

Elemzések2021. feb. 23.Harsányi Péter

Nem változtatott a kamatlábakon az MNB a mai kamatdöntő ülésén. A támogató hazai pénzpolitika hosszú ideig velünk maradhat, amit a kiegyensúlyozott inflációs kilátások és az Európai Központi Bank tartósan laza monetáris kondíciói is indokolnak.

A Magyar Nemzeti Bank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon. Az alapkamat 0,60 százalékon, az egynapos betéti kamatláb -0,05 százalékon, az egynapos és az egyhetes fedezett hitelkamatláb pedig 1,85 százalékon maradt.

Külső környezet

Chrisitine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a napokban azt nyilatkozta, hogy továbbra is óriási bizonytalanságot szül a járványhelyzet. Az EKB emiatt szoros figyelemmel kíséri a hosszú lejáratú kötvényhozamok alakulását az eurózónában.

Másképpen megfogalmazva, a jegybank nem szívesen engedi magasabb szintekre a hozamokat. Ez azt jelenti, hogy hosszú idei velünk maradhatnak a kötvényvásárlások és az alacsony kamatkörnyezet.

Már csak azért is, mert még 2023-ban sem teljesül az Európai Központi Bank 2 százalékos inflációs célja. Idén 1 százalék, jövőre 1,1 százalék, míg 2023-ban 1,4 százalék lehet csupán a fogyasztói árindex az eurózónában.

Az Európai Központi Bank tartósan laza pénzpolitikája növeli a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát, csökkenti a leértékelődési nyomást a régiós devizákon, így a forinton is. Ennek fényében pedig növeli a Magyar Nemzeti Bank mozgásterét is.

Kilátások

A kilátások és az inflációs folyamatok nem sokat változtak a januári kamatdöntő ülés óta.

A hazai inflációs mutató az év első három hónapjában visszafogottan alakulhat, mely ugyanakkor a második negyedévben átmenetileg megugorhat az olajárakhoz köthető alacsony bázis miatt. Egy évvel ezelőtt az olajárak lényegesen alacsonyabb szinten tartózkodtak, így a belső keresleti folyamatoktól függetlenül a 4 százalékos toleranciasáv környezetébe emelkedhet a fogyasztói árindex.

Emiatt egyelőre kivárhat a jegybank a 0,75 százalékpontos egyhetes betéti kamatlábak enyhe mérséklésével. Túl nagy tér amúgy sincs a kamatok csökkentésére, hiszen az MNB többször is elkötelezte magát, hogy a rövid kamatlábakat biztonságos távolságban tartja a nulla százalékos szinttől.

2021 egészében és az elkövetkezendő években 3 százalék közelébe süllyed az infláció és a jegybank által kiemelten figyelt adószűrt maginfláció. Emiatt nincs szükség a monetáris kondíciók számottevő módosítására. Maradhat a támogató pénzpolitika. Az MNB már amúgy is óriási méretű célzott programokat indított korábban.