Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Bob Iger: időjósból lett Hollywood ura

Elemzések2020. feb. 29.D.J.

A Disney első számú embere Bob Iger azonnali hatállyal távozik a vállalat éléről. Mire ide eljutott változatos életpályát járt be.

Pár hónapja Bob Iger még úgy nyilatkozott, hogy 2021-ig a helyén fog maradni. Épp ezért kedden az egész szórakoztatóipart meglepte, amikor bejelentette, hogy már most lemond a vezérigazgatói pozíciójáról. A helyét a vidámparkokkal foglalkozó divízió eddigi vezetője Bob Chapek veszi át.  Iger a jövő év végéig ügyvezető elnökként még a Disney-nél marad. Az új beosztásában a vállalat kreatív stratégiáján fog dolgozni.

A 69 éves üzletember távozásával egy korszak ér véget az egeres cégnél. Az óriásvállalat a friss sikereit ugyanis mind Bob Igernek köszönheti. Mióta átvette a médiaóriás vezetését 335 százalékkal nőtt a társaság profitja. Jellemző, hogy a Time 2019-ben egyenesen az év üzletemberének választotta.

Kezdetek

Iger gyerekként egy szerény városkában a New York állambeli Oceanside-ban született, ahol akkoriban főleg munkás családok éltek. Anyja háztartásbeli volt, apja pedig a reklámiparban dolgozott, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. A családfő komoly depresszióban szenvedett. Mivel a karrierje gallyra ment, és egyik állásból a másikba menekült, mindent megtett azért, hogy legalább a gyerekei sikeresek legyenek.

Részben épp az apai biztatásra a kis Iger már 13 évesen elkezdett dolgozni. Hol havat lapátolt, hol bébiszitterkedett. Az egyik nyáron pedig az ő feladata volt, hogy a helyi iskola teljesen tiszta legyen a szeptemberi tanévnyitóra. Később, amikor már az Ithaca Főiskolán tanult az órák után egy közeli Pizza Hutt konyháján kereste meg a zsebpénzre valót.

Ahhoz, hogy a diploma után el tudjon helyezkedni az egyik legnagyobb országos csatornánál az ABC-nél egy kis szerencse is kellett. A nagybátyja a szemmütétje után a kórházban épp egy olyan beteg mellett lábadozott, aki az adónál dolgozott. Miután összebarátkoztak az idegen szivességből beajánlotta egy munkainterjúra a 23 éves Igert. A médiában még nem volt sok tapasztalata: korábban csak egy kis helyi csatornánál volt időjós.

Az ABC-nél nem is fogadták tárt karokkal: Iger ugyan a talpraesettsége miatt viszonylag hamar vezető beosztásba került, a főnöke viszont pipa lett rá. Azt állította, hogy az újonc hamis pletykákat terjeszt róla. Igernek a perpatvar miatt ott kellett hagynia a pozícióját és át kellett mennie az ABC sportműsorokkal foglalkozó részlegéhez. Szokás szerint a ranglétrán gyorsan haladt előre: először a divízió vezetője lett, majd kinevezték az ABC Entertainment vezetőjének.

Ebben a pozícióban már abba is beleszólhatott, hogy melyik TV-széria kaphat zöld utat a csatornánál.

Iger pedig szeretett kockáztatni: ő győzte meg a vezetést, hogy bólintsanak rá David Lynch szürreális Twin Peaks sorozatára. Miután találkozott George Lucassal úgy döntött, hogy „Az ifjú Indiana Jones kalandjainak” is ad egy lehetőséget. Ez a sorozat ugyan csak két évadot élt meg, viszont később jól jött, hogy a Star Wars filmek atyjával Lucassal jó viszonyba kerültek.

Roone Arledge televíziós producer és Bob Iger az ABC-nél

A nagy váltást végül az 1996-os év hozta el az életében: a Disney ebben az esztendőben olvasztotta magába az ABC-t. Életrajzi könyvében Iger azt írja, hogy ekkor 45 évesen komolyan megfordult a fejében, hogy lelép a társaságtól. De inkább maradt és azt csinálta, amihez a legjobban értett: elkezdett feljebb mászni a ranglétrán. Az ezredfordulón már közvetlenül az akkori vezérigazgató Michael Eisner keze alá dolgozott.

Az akvizíciók királya

Egy bökkenő viszont akadt: a Disney 20 éve egészen más cég volt még, mint manapság. Inkább tűnt egy haldokló óriásnak. Az animációs részlegük hosszú évek óta képtelen volt sikerfilmet gyártani. A milliárdokért felvásárolt ABC messze a versenytársak mögött kullogott, a tehetségeket pedig sorra szipkázták el a rivális stúdiók. Roy Disney-nél az alapító unokaöccsénél annyira betelt a pohár, hogy kampányt indított a céget vezető Eisner ellen. Arról győzködte a részvényeseket, hogy váltsák le egy tehetséges menedzserre.

A viták egy idő után már nem csak a színfalak mögött zajlottak. Miután elindult az azóta bezárt SaveDisney.com nevű honlap, a neten bárki elolvashatta, hogy Roy szerint miért számít alkalmatlannak a regnáló cégvezető. Végül 2005-ben megtört a jég. Eisner távozott a Disney éléről, a helyét pedig a korábbi második ember Bob Iger vette át. Az új vezér vissza akarta állítani a stúdió régi fényét, ám a forgalom felpörgetéséhez házon belül már nem volt meg a kellő szakmai tudás. Tehetséges kreatívokra volt szükség.

Ezért Iger egyesíteni akarta a Disney-t a kor legsikeresebb animációs stúdiójával a Pixar-ral.

Korábban a két cég csak egy laza partneri viszonyban állt egymással. Egész pontosan a Disney terjesztette a Pixar filmjeit. Viszont mivel Eisner nem sokra becsülte az animációs stúdiót, úgy tűnt, hogy ez az üzleti kapcsolat hamar véget fog érni. Igernek vezérigazgatóként az első nagy feladata az volt, hogy megnyerje magának a Pixar vezetését. Írt is egy levelet a társaság főrészvényesének Steve Jobsnak. A sorai pedig nagyon hatásosak lehettek, ugyanis Iger és Jobs jóbarátok lettek, a Pixar pedig beolvadt az egeres cégbe.

A 7,4 milliárd dolláros alku szerint az animációs stúdió vezetői fontos kulcspozíciókba kerültek: a Pixar első embere, John Lasseter lett például az új kreatív igazgató. Iger azonban itt nem állt meg. A nagyszabású átalakítás után három évvel a Disney 4 milliárd dollárért megvette a Marvelt és ezzel beindította a képregény-filmek reneszánszát. Ez a lépés igen csak bölcs lépésnek bizonyult: hisz azóta a Marvel filmek csak a mozikasszáknál a vételi árnak több mint az ötszörösét termelték ki.

Az akviziciót megkönnyítette, hogy Steve Jobs közben járt Iger érdekében. Ike Perlmutternek a képregényóriás vezérének elárulta, hogy a Pixar és a Disney fúziója roppant jól sikerült, illetve, hogy Igerben lehet bízni, mert cégvezérként igen nagyvonalú. Egy biztos: nem Jobs az egyetlen milliárdos, akit Iger levett a lábáról.

„Soha nem hallottam, hogy bárki rosszat szólt volna róla […]. A becsületes, tisztességes okos, sikeres és remek fickók mindenhol hiányszámba mennek. A szórakoztatóiparban pedig különösen. Márpedig ő ilyen”

– ezekkel a szavakkal a DreamWorks társalapítója David Geffen dicsérte Igert. Az egyik leghíresebb amerikai TV-s személyiség Oprah Winfrey ennél is tovább ment. Egy múlt októberi díjátadón azt mondta: a legjobb az lett volna, ha Bob Iger elindul az amerikai elnökválasztáson, mert az országnak pont egy ilyen emberre van szüksége. 

Bob Iger és Steve Jobs - Jó barátok voltak

Bár a Fehér Házba úgy tűnik nem fog beköltözni, a távozó Disney vezér a filmtörténelem lapjaira már beírta magát. A vezetése alatt sose állt le az expanzió: a társaság még 2012-ben 4 milliárd dollárért megvette George Lucas cégeit. Ezzel nem csak a Star Wars és az Indiana Jones filmek jogai kerültek hozzájuk, de egy csapásra megszerezték a világ legnagyobb effektstúdióját az Industrial Light & Magic-et, és az egyik legjelentősebb hangstúdiót a Skywalker Sound-ot is. Hogy Bob Iger az akvizíciók nagymestereként fog bekerülni a köztudatba az azután, hogy a Disney 71 milliárdért még a Fox stúdiót is bekebelezte, már nem is lehet kétséges.

A sikereit jól mutatja, hogy az elmúlt 15 évben, az irányítása alatt a médiacsoportnál 70 ezer új állás jött létre.

Bob Iger és felesége Willow Bay