Brexit: Johnson nyert, a háború elkezdődött

Ronald Reagan, Margaret Thatcher… Boris Johnson? Vajon képes lesz a frissen megválasztott brit konzervatív politikus hasonló kaliberré emelkedni? Amikor a brit belpolitika nagy öregje, a minden hájjal megkent ravasz róka, Theresa May távozni kényszerült és Johnson lett a miniszterelnök, mindenki bohócnak gondolta. Csakúgy, mint annak idején Donald Trumpot. Elefántként viselkedett a porcelánboltban, felrúgta a politika és a diplomácia írott és íratlan szabályait, a publicisták rajta köszörülték klaviatúrájukat. 

Erre összehozta azt, ami Maynek nem sikerült, sőt majdnem belebukott: egy előrehozott választáson a toryk jókora többséget szereztek, a Munkáspárt viszont történelmi vereséget szenvedett el. (1935 óta nem végeztek ilyen rosszul.)

Johnsonra rá lehet fogni, hogy populista és nacionalista, de azt a fegyvertényt nem lehet elvenni tőle, hogy a szintén populista és nacionalista, sőt sok vád szerint antiszemita Jeremy Corbyn munkáspárti vezér alól tanári módon húzta ki a szőnyeget – elszipkázta a munkásosztály szavazatait. 

Trumphoz hasonlítják és ez sok területen jogos is.

„A jövő a populizmusé” – mondta Steve Bannon Trump kampányának politikai főstratégája. „A jövő a gazdasági nacionalizmusé” – foglalhatjuk össze Johnson kampányüzenetét.

Johnson rájött, hogy nem kell bonyolult és cirkalmas, sokrétű üzeneteket megfogalmaznia. Egyetlen egy dologgal kampányolt: tegyünk már végre pontot a brexit végére. És a brit választók nagy többsége ezzel mélyen egyetértett. A mostani választás olyan volt, mintha egy második népszavazást tartottak volna a brexitről. 

A Trumppal való összehasonlítás más területen is jogos. Az amerikai elnököt és az új brit miniszterelnököt is az a munkásság segítette a hatalomba, amely a globalizáció vesztese lett. Ebből a szempontból mindegy, hogy az amerikai közép-nyugati feldolgozóiparról vagy a Birmingham környéki acéliparról van szó. Trump azzal kampányolt, hogy az amerikaiak munkahelyeit Ázsiába és Mexikóba vitték át, Johnson a brexittel pedig azzal, hogy az európaiak veszik el az álláshelyeket.

Populizmusnak populizmus, de mindkettő működött, ráadásul olyan szavazóknál, akik hagyományosan a baloldal támogatói. Johnson olyan körzeteket nyert meg, amelyekben generációkra visszamenően a Munkáspártra volt szokás szavazni. 

A 2016-os brexit népszavazás során a kilépés mellett 52 százalék, a bennmaradás mellett 48 százalék voksolt. A konzervatívok most nagyobb arányban nyertek. Mi történhetett? Elegük lett a briteknek a huzavonából? Miért sikerült Johnsonnak az, ami Theresa Maynek nem?

A válasz egyszerű  ám paradox is egyben – több ideje volt, mint Maynek és képes volt kampányüzenetét a lehető legjobban leegyszerűsíteni. Minél tovább húzzuk a brexitet, annál több pénzt vesz ki a zsebünkből az EU, annál több gazdasági kelet-európai bevándorló veszi el a munkátokat, annál jobban szegényedik el a munkás- és a középosztály. 

Johnsont sokan vádolták-vádolják azzal, hogy Európa-ellenes.

A helyzet teljes félreértésén alapulnak azok a cikkek és vélemények – a 2016-os brexit népszavazás idejétől kezdve –, amelyek nem értették a briteket, akik a gazdasági racionalitás alapján próbáltak meg a bennmaradás mellett érvelni. „Megőrültek ezek?” – kérdezték az integráció elkötelezett hívei.

Nem őrültek meg, egyszerűen csak az évszázadok óta gyakorolt történelmi hagyomány köszönt vissza. A mindenkori Egyesült Királyságnak Európával kapcsolatban egyetlen dolog számított: se Franciaország, se Németország ne erősödjön meg annyira, hogy a brit tengeri hegemóniát, a brit gyarmatbirodalmat veszélyeztesse.

A brexit híveinek nem a (volt) gyarmatokról érkező, így angolul feltehetően jól beszélő, az angol (brit) kultúrát ismerő, legalább részben abban szocializálódott, a közigazgatási, oktatási hagyományokon felnőtt bevándorlókkal volt (van) baja, hanem a lengyel vízvezetékszerelőkkel. 

Az EU ősét, a Montánuniót, magyarul az Európai Szén- és Acélközösséget 1951-ben hozta létre Franciaország, az NSZK, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia, hogy összehangolják az érintett államok szénbányászatát és acéliparát. Ezek közül az országok közül a németeknek és a franciáknak volt jelentős acélgyártása.

Az integráció következő fázisát az Európai Gazdasági Közösség jelentette, amelyet 1957-ben hoztak létre. Az Egyesült Királyság 1973-ban lépett be! De Gaulle kétszer is megvétózta a britek csatlakozását.

Történelmi perspektívából nézve nem az az anomália, hogy a britek most kiléptek, hanem az, hogy egyáltalán beléptek. 

Más kérdés, hogy a gyarmataikat elveszített, de a közösségi tudat szintjén továbbra is birodalmi ambíciókat dédelgető Egyesült Királyságban mindkét nagy politikai alakulat hosszú évek – de minimum a brexit népszavazás – óta adós azzal, hogy mi lesz a kilépést követően.

Johnson politikai demagógiája hatásos volt, de arról ő sem készített részletes terveket, hogy a britek legnagyobb kereskedelmi partnere, az EU és a szigetország között milyen gazdasági viszony lesz a kilépés után.

A nacionalizmusra lehet apellálni, csak nehogy keserves kiábrándulás legyen a vége, amikor a britek rájönnek, hogy egykori nagyhatalmi pozíciójuk már régesrég a múlté, jó esetben is csak – regionális – középhatalomnak számítanak.

A tengerek oroszlánja ma legfeljebb a tengerek kiscicája, olyannyira, hogy a 2. világháború után a britektől ezt a szerepet, a tengerek uralmát és ezzel a globális kereskedelem feletti ellenőrzést átvevő Egyesült Államok is nagyon közel jár ahhoz, hogy elveszítse ezt a pozíciót – nem véletlenül indította el Kína az Új-Selyemút programot és nem véletlenül kezdett Washington nyílt kereskedelmi háborúba Pekinggel. 

Hatott az is, hogy Johnson több pénzt ígért a közszolgáltatásokra, az iskolákra, a rendőrségnek, az infrastruktúrára. Ezzel is megtört egy igen hosszú időre visszanyúló politikai hagyományt. Szinte közhely, hogy egy konzervatív kampánynak alapvetően a termelésre, a növekedésre, a javak előállítására, a gazdasági feltételek javítására kell koncentrálnia. Ezzel szemben egy baloldali kampány az esetek túlnyomó többségében az állami újraelosztás és annak arányai megváltoztatását ígéri. Többet vesznek el a gazdagoktól, több pénz jut a szegényeknek. Nagyon ritka a politikatörténetben, hogy egy konzervatív miniszterelnökjelölt a költségvetési hiány növelésének ígéretével nyerjen kampányt.

Új típusú konzervativizmus van kialakulóban, amely a munkásosztály megnyerésére is törekszik.

Margaret Thatcher a haját tépte volna, ha valamelyik minisztere előáll azzal, amit most Johnson javasol, hogy a kilépés után az EU-ba immár nem befizetendő pénzekből az állam segítsen ki bajba jutott magánvállalatokat. Johnson az ilyesféle ötletekkel egyébként sikeresen fogta ki a szelet a Munkáspárt vitorláiból, amelyet így méginkább a balra, sőt a balszélre tolt.

Corbyn több száz milliárd fonttal többet ígért a népnek, mint Johnson, államosítani akart volna egész vállalati szektorokat. Ha hatalomra került volna, veszélybe került volna az egész brit pénzügyi rendszer. Egy politikai kommentátor a Munkáspárt programját látva kifakadt:

ha Corbyn nyer, az Egyesült Királyság olyan lesz, mint Kuba. Csak napsütés nélkül.

Ügyes módszer ez, amit Johnson alkalmazott, s jól mutatja tanulási, alkalmazkodási képességeit.

Ez ugyanis Angela Merkel kedvenc taktikája, a kereszténydemokraták nagyasszonya a nagykoalíció hosszú évei alatt így bánt el legerősebb politikai ellenlábasával, egyben nagykoalíciós társaival: a szociáldemokratákkal. Egyszerűen átvette az ötleteiket, amelyeket azok – lévén a sajátjaik voltak – kénytelenek voltak megszavazni a törvényhozásban. Ám ennek politikai arculatuk elvesztése volt az ára. 

Johnson a csatát megnyerte, de a háború még csak most következik.

A kilépést hevesen ellenző skót 2014-ben még arra szavaztak, hogy tagjai maradnak az Egyesült Királyságnak. Ez azonban jóval a brexit előtt volt. A mostani voksoláson az EU-párti skót nacionalisták taroltak. (A skót törvényhozás 59 helyéből 48-at elhoztak.) Vezetőjük, Nicola Sturgeon újabb referendumot ígért. Johnsonnak nincs sok ideje arra, hogy kidolgozza egy brexit-utáni Egyesült Királyság vízióját és így arra sincs, hogy ennek működőképességéről meggyőzze a skótokat.