Carmageddon: Akár százezres leépítés jöhet az autóiparban

Elemzések2019. dec 16.Sz.A.

Nemcsak a németeknél, szinte az összes nagy autógyártónál leépítésekre kell számítani, 80–100 ezer főt érinthetnek az elbocsátások jövőre. A legnagyobb mértékű elbocsátás az amerikai, a brit és a német autógyártóknál várható.

Az egyik legrosszabb évet tudhatják maguk mögött az autóipari dolgozók, és még nincs vége: becslések szerint mintegy 80 ezer munkahely szűnhet meg a következő években a globális autógyártásban. A fő ok a technológiaváltás, de szakszervezetek úgy látják, az indokoltnál többet bocsátanak el a nagy cégek - írja a Bloomberg elemzése.

Szinte naponta jelentenek be újabb és újabb létszámleépítéseket a jól ismert autógyártók. Az Egyesült Államokban a folyamat még tavaly kezdődött, amikor a Ford 11 milliárd dolláros átalakítási tervvel rukkolt elő.

Az amerikai vállalat azóta tíz százalékos – 17 ezer fős – leépítést jelentett be, illetve közölte, hogy hat gyárát bezárja.

Ezek közül három oroszországi, egy-egy pedig az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Franciaországban található.

De gondokkal küszködik Kína, a legnagyobb autóipari foglalkoztató is. Ezt jól mutatja, hogy az elektromos autókra specializálódott startup, a NIO több milliárd dollár veszteséget szenvedett el, és így kénytelen volt munkavállalói ötödét, mintegy kétezer embert utcára tenni. A japán Nissan is hasonló cipőben jár, a következő években 12500 fővel csökkentik majd a vállalati létszámot, miután elszenvedték az évtized legnagyobb veszteségét.

Az IHS Markit becslése szerint az idei évben várhatóan mindössze 88,8 millió autót és haszongépjárművet gyártanak a világon, ami hat százalékos mérséklődést jelent az előző évhez képest.

A jelek arra mutatnak, hogy jövőre tovább csökken a termelés. A várakozások szerint 2020-ban 78,9 millió jármű kerülhet le a gyártósorokról, ami 2015 ót a legalacsonyabb érték.

Bernhard Mattes, a Német Autógyártók Szövetségének (VDA) elnöke szerint csak az iparág átalakulása, többek között az önvezető és az elektromos autók gyártásának elterjedése hetvenezer megszűnő munkahelyet eredményez majd az elkövetkező évtizedben. A Bloomberg összesítése szerint világszerte több mint 80 ezer gyári dolgozó veszítheti el a munkáját a következő években.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy akkor kell vagyonokat költeni a technológiaváltásra, amikor a zsugorodik a piac. Gillian Davis, a Bloomberg Intelligence elemzője szerint számos autógyártó most a költségmegtakarítási tervekre összpontosít, hogy elkerülje profitja csökkenését.

A leépítések nemcsak az USA-t, Nagy-Britanniát vagy a gyorsan növekvő ázsiai országokat érintik, hanem Németországot is. A Daimler és az Audi német autógyártók november közepe óta húszezer fős elbocsátást jelentettek be. A munkavállalók sem hagyják azonban szó nélkül ezeket a terveket. November 22-én a németországi Stuttgartban – amely a Daimler, a Porsche és az autóipari részegység-gyártó, a Robert Bosch székhelye – tizenötezer ember vonult az utcára, hogy tiltakozzanak a leépítések és a gyárbezárások ellen.

A tüntetést szervező IG Metall szakszervezet vezetői arról beszéltek, hogy a technológiaváltásra hivatkozva a gyárak vezetői a szükségesnél több embert küldenek el, csak azért, hogy növeljék a profitot.

A General Motors-nál is több mint 46 ezer munkavállaló sztrájkolt negyven napig – amely a leghosszabb munkabeszüntetés a gyár elmúlt fél évszázadában –, így a tervezett négy gyárbezárás közül csak háromra került sor. Az amerikai United Auto Workers szakszervezet szerint az új, egyszerűbb gyártástechnológia kevesebb munkaerőt igényel a munkafolyamatok automatizálása miatt.

Az autógyártókkal folytatott tárgyalásokat követően a szakszervezet bejelentette, hogy a General Motors-zal, a Forddal és a Fiat Chryslerrel kötött megállapodás értelmében 23 milliárd dollárt költenek az autógyárakra az elkövetkező négy évben, amelynek eredményeként több, mint 25 ezer munkahely maradhat meg vagy jöhet létre.