Döbbenetes a hasonlóság az 1929-33-as és a mostani vámháború között

Eddig bejött azok jóslata - köztük Robert Shiller Nobel-díjas közgazdászé -, akik már korábban figyelmeztettek: az 1929-33-as válság alatt hozott vámemelések is katasztrófához vezettek. A kínai beruházások tavaly 80 százalékkal estek vissza az USA-ban, nőtt a piaci bizalmatlanság és kiszámíthatatlanság.

Amerika gazdasági történetében csaknem 100 évenként ismétlődött a hazai piacok védelmében a protekcionista törvények bevezetése. Bár már a 18. században is volt rá példa, az első igazán jelentős, nagyhatású és -mértékű vámemelést 1830-ban szavazták meg. A következő az 1930-as Smoot-Hawley vámtörvény volt, és bár nincs még meg pontosan az újabb 100 év, de

a tavaly elrendelt büntetővámok hatása kísértetiesen hasonlít az 1929-33-as válságot elmélyítő vámháborúra .

Az 1930-as törvény a maga 59,1 százalékos vám-rátájával ugyan az USA történetében a második helyre szorult, a hatásait tekintve viszont – eddig – ez utóbbi okozta a legtöbb kárt az amerikai gazdaságnak és társadalomnak. Az 1929-33-as gazdasági világválság hatásainak enyhítésére alkották meg a törvényt két amerikai szenátor javaslatára. Reed Smoot Utah államot képviselte és a szenátus pénzügyi bizottságának elnökeként és igen nagy politikai befolyással bírt, Willis C. Hawley pedig oregoni republikánus szenátorként állt a javaslat mellé.

Úgy gondolták, a törvény megoldja majd a válság hatására kialakult túltermelési válságot is.

A világgazdasági válságot az 1929 októberében kirobbant amerikai tőzsdekrach indította el, amely aztán a „dominó elv alapján” romba döntötte a világ pénzügyi, gazdasági és társadalmi berendezkedését is. Kimerültek a gazdasági tartalékok, és

a nemzetközi kereskedelmi ráta - főként a vámemelések és behozatali korlátok miatt - a korábbinak a felére csökkent.

Herbert Clark Hoover elnök – az Egyesült Államok 31. elnöke – és a szenátus későn reagált az egyre mélyülő válságra. A megoldást az amerikai piacok, munkahelyek és termelők megóvásában látták. Ennek érdekében már 1929-ben egy kisebb vámtarifa emelést hajtottak végre az import árukkal szemben, amely azonban nem oldotta meg a problémát. A Smoot-Hawley féle törvényt 1930 júniusában vezették be, több mint egy évig tartó hosszas vita és egyeztetések után.

Herbert Hoover

Ennek következtében több mint 20 000 termék és nyersanyag vámtarifáját emelték meg.

Az intézkedés-tervezettel szemben még abban az évben 1028 közgazdász nyújtott be petíciót Hoover elnöknek, hogy ne támogassa azt, mert az aláássa a nemzetközi együttműködést.

Hoover elnök nem értett egyet a tervezettel, sőt „ördögi, zsaroló és undorító” tervnek nevezte, ennek ellenére aláírta. A világ szinte azonnal reagált az intézkedésre. Az első ellenlépést Kanada tette meg, aztán sorban csatlakoztak a külföldi kormányok, másodikként Nagy-Britannia, és Franciaország is, valamint az európai országok is: gyakorlatilag bojkottot hirdettek az Egyesült Államokból származó árukkal szemben.

A büntetővámok bevezetésének következtében az Egyesült Államok importja 66 százalékkal esett vissza.

Az 1929-es 4,4 milliárd dollárról 1933-ra 1,5 milliárd dollárra csökkent, míg az export ugyanebben az időszakban 61 százalékkal lett kevesebb.

A bruttó nemzeti össztermék (GNP) az 1929-es 103,1 milliárd dollárról 1933-ra 55,6 milliárd dollárra zuhant.

Az európai áruk behozatala az Államokba egy éven (1932) belül kevesebb, mint harmadára csökkent, az Európába irányuló amerikai export mértéke 1929-33 között szintén harmadára esett vissza. Az 1929-33-as időszakban a vám- és nem tarifális kereskedelmi akadályok következtében

a nemzetközi kereskedelem összességében 33 százalék körülire esett vissza.

A Smoot-Havwley féle vámtörvény az első időkben átmeneti sikereket hozott, nőtt az ipari termelés, ám már az első v végén megmutatkoztak a károk. A munkanélküliségi ráta is jelentősen megugrott, 1933-ra elérte a 25 százalékot. A protekcionizmus még mélyebbre tolta a válságban kínlódó országot és a lakosságot. Hoover nem tudta betartani az 1928-ban tett ígéretét, miszerint emeli az ipari és a mezőgazdasági termékek árát, növeli a gazdaság teljesítményét, stabilizálja a gazdaságot, és jólétet teremt az embereknek, és 1932-ben elveszítette a választásokat Franklin D. Roosevelt-tel szemben, a vámtörvényt pedig már 1934-ben módosították.

Az 1930-as, katasztrofális hatású vámemelés és a 2018-as vámháború közötti hasonlóságra már több közgazdász is felhívta a figyelmet,

hangsúlyozva, hogy nem önmagukban a vámemelésekkel van a probléma, hanem a kiszámíthatatlanná váló piaci környezettel, és a hosszú távra tervező vállalatok körében kialakuló bizonytalansággal. Bejött azok jóslata - köztük Robert Shiller Nobel-díjas közgazdászé - akik

a vámháború egyik legnagyobb hátrányának a befektetési környezet romlását tartják. Tavaly a kínai befektetések értéke több mint 80 százalékkal esett vissza az Egyesült Államokban

(az amerikai befektetések összege már korábban erős csökkenést mutatott Kínában), és a tőzsdei kilengések jelzik a kialakult bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot.

Donald Trump

A másik beválni látszó jóslat az amerikai külkereskedelmi deficitre vonatkozik: ezek szerint a vámemelések hatására nem lesz automatikus a deficit csökkenése, mivel

a - Fehér Ház által túlzottan is felértékelt - bilaterális kapcsolatoknál ma már jóval többet számítanak a multilaterális kapcsolatok.

Vagyis amit eddig Kínából importáltak, azt ezentúl más dél-kelet-ázsiai országon keresztül hozhatják be az USA-ba, így összességében nem javul a külkereskedelmi mérleg. A harmadik vonatkozás a dráguló importtal van összefüggésben:

egyre kevesebb amerikai vállalat tudja ugyanis áthárítani a megemelkedett importárakat a vevőkre. 

Kína kezében pedig továbbra is ott van a jüan leértékelésének, valamint az amerikai állampapír-állomány csökkentésének, vagy a T-bond-vásárlás lassításának lehetősége, miközben a szövetségi kormánynak minden eddiginél több lejáró adósságot kell megújítania. Fontos tényezőként kell figyelembe venni azt is, hogy többek között

az amerikai vámemeléstől való félelem miatt jött létre tavaly az EU és Japán között a szabadkereskedelmi övezet, ami a GDP tekintetében a legnagyobb szabadkereskedelmi övezetnek számít ma a világban.

Ezen kívül a korábban az USA által vezetett csendes-óceáni partnerség (TPP) államai az USA-t kihagyva írták alá a szabadkereskedelmi megállapodást tavaly Chilében. Mindezektől függetlenül a vámháború kiszélesedése minden világkereskedelmi szereplőt érinthet, amennyiben nem sikerül megállapodást tető alá hozni az USA és Kína, illetve az USA és az Európai Unió között.

Kalmár Erika - Szabó Anna