Donald Trump elhozza az általános vámháborút? - Dobozi István írása

Van valami, amiben az ideológiailag mélyen megosztott közgazdászok között nagyfokú egyetértés van: a nemzetközi kereskedelmi akadályok – importvámok és a tonnányi nem vámjellegű korlát – leépítése emeli az országok fejlettségét és életszínvonalát.

A második világháború után az Egyesült Államok vezető szerepet játszott a nemzetközi szabadkereskedelem multilaterális intézményi architektúrájának (GATT, WTO) kiépítésében, a közösen elfogadott kereskedelmi szabályok lefektetésében.

A vámok, mennyiségi korlátozások és bilaterális diszkriminációk meredeken csökkentek.

A világkereskedelem kétszer olyan gyorsan bővült, mint a világtermelés, különösen a globalizáció elmúlt évtizedeiben: a világexport súlya a globális GDP-ben az 1970. évi 13 százalékról 2021-re 29 százalékra ugrott fel.

Amerika világkereskedelmi vezető szerepében azonban éles törés állt be Donald Trump 2017-2021 közötti elnöksége alatt. Mindegyik ország– ellenség vagy barát – amelynek számottevő kereskedelmi mérlegtöbblete volt Amerikával „tisztességtelen” kereskedőnek számított és Washington célkeresztjébe került.

A Kína ellen intézett kereskedelmi háború keretében átlagosan 19 százalékos vámtarifa terhelte az ázsiai országból származó behozatal háromnegyed részét.

De még a legközelebbi szövetségesek, köztük az Európai Unió acél- és alumíniumexportját is – mondvacsinált nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – vaskos vámtarifákkal sújtották.

Biden elnök: maradtak a trumpi vámfalak

A 2020-as választási kampányban tett ígérete ellenére Joe Biden elnök megtartotta a meredek büntetővámokat Peking ellen, amelyeket a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) illegálisnak minősített a „legnagyobb kedvezmény elvének” (egyforma vámok minden WTO-tagország számára) megsértése miatt.

Két okból tartotta meg. Egyrészt ütőkártyaként akarja a magas vámokat felhasználni a nem vámjellegű kínai kereskedelempolitikai eszközök (állami szubvenciók, amerikai szellemi termékek és technológiák szabálytalan megszerzése stb.) terén kínai engedmények kicsikarásához.

Másrészt a nagy amerikai szakszervezetek politikai/választási támogatásának biztosítása érdekében,

amelyek lelkesen álltak Trump elnök agresszív vámpolitikája mellé.

Biden protekcionista hajlamát jelzi, hogy – a szakszervezetek és befolyásos iparcsoportok nyomásának engedve – a trumpista vámfegyverről még a szövetségesekkel szemben sem mondott le egykönnyen.

A NATO-országok acéljára és alumíniumjára kirótt „nemzetbiztonsági” pótvámok nem tűntek el, csak átalakultak. Kombinált kvóta/vámtarifa rendszer lépett életbe: meghatározott mennyiségi kvótáig vámmentes az USA-ba irányuló fémexport, de azon fölül kőkeményen belépnek a trumpi vámtarifák.

A 2024-es elnökválasztási kampány már javában folyik. Mindegyik előrejelzés vaskos bizonytalansággal terhelt, ezért megfelelő óvatossággal kell kezelni őket.

A pillanatnyi helyzetkép szerint – súlyos büntetőjogi bonyodalmai ellenére – Donald Trump utcahosszal vezeti a Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsainak a listáját.

Ha most tartanák az elnökválasztást – a közvélemény-felmérések túlnyomó többsége szerint – Trump nyerne Joe Biden, a vélelmezett demokrata elnökjelölttel szemben.

Különösen sokatmondó, hogy Trump nyerésre áll azokban a billegő államokban (Michigan, Pennsylvania, Arizona, Nevada, Georgia), ahol az elnökség minden bizonnyal eldől majd 2024. november 5-én.

Ezzel a háttérrel Trump kampányban elhangzott szavának súlya van, szemben 2016-tal, amikor szinte senki nem várta győzelmét.

A hevenyészetten összerakott, populista elemektől hemzsegő programját kevesen vették komolyan Amerikában és világszerte. Pedig Trump már a választási előküzdelmekben belengette a vámháborút, célkeresztben az „Amerikát megerőszakoló, falánk, csaló kínai kereskedelmi ragadozóval”.

Úton-útfélen a Világkereskedelmi Szervezetből (WTO) és a multilaterális szabadkereskedelmi egyezményekből való kilépéssel fenyegetett.

Ma – hét évvel később – Amerika és a világ aligha engedheti meg magának, hogy ne figyeljen oda Trumpra és felkészületlenül érje az esetleges második Trump-elnökség sokkjai, ahogy az 2017-ben történt.

„No Trade is Free”

Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy a külgazdaságpolitika – azon belül elsősorban a kereskedelmi mérleg egyensúlytalansága és az importvámok – újfent a trumpi gazdaságpolitika központi elemévé tornázza fel magát.

Trump és szakmai stábja nyíltan hangoztatja, hogy a második elnökség alatt akarják befejezni azt az átfogó protekcionista programot, amit az első elnökség alatt kezdtek el,

de amelynek teljes megvalósítását – véleményük szerint – az elnökség utolsó évében jócskán megzavarta a Covid-járvány kirobbanása.

Trump megnyilatkozásai mellett különösen fontos részletek találhatók Robert Lighthizer nemrég megjelent No Trade is Free című kampánykönyvében. (A könyvről készített kritikámat a Financial Times közölte)

Lighthizer Trump elnök fő kereskedelmi képviselője volt, akinek a nevéhez fűződik – többek között – a kínai vámháború, valamint a WTO vitarendezési mechanizmusának megbénítása és a szervezet egészének marginalizálása a nemzetközi kereskedelmi kormányzásban. Lighthizer nagy hatással volt (és van) Trumpra és az amerikai történelem legerősebb befolyású kereskedelmi képiselőjének tartják.

Most is Trump legközelebbi tanácsadói között van, s magas pozíció várna rá egy esetleges új Trump-kormányban.

Lighthizer a legnagyobb Kína-héják közé tartozik Washingtonban, az ázsiai szuperhatalmat az amerikai történelem valaha létezett legnagyobb stratégiai ellenlábasának, „halálos ellenségének” tartja.

Az esetleges új Trump-adminisztráció számára Lighthizer átfogó kereskedelmi programot vázol fel, amelyet megvitatott Trumppal.

Fő elemei az alábbiak:

• Szabadkereskedelem helyett fair kereskedelem, amelyet Washington egyoldalúan (értsd: a WTO megkerülésével) érvényesítene a hazai kereskedelmi jogrendszerre támaszkodva. Ez elsősorban az 1974-es kereskedelmi törvény azon rendelkezését jelenti, amely az amerikai elnök számára lehetővé teszi vám vagy nem vámjellegű büntető intézkedések kivetését az unfair kereskedelmi praktikát alkalmazó külföldi partnerek ellen.
• Kulcsfontosságú amerikai iparágak állami szubvencionálása a világpiaci versenyképesség fenntartása, illetve fokozása érdekében.
• Az amerikai gazdaság „stratégiai lecsatolása” (delinking) Kínáról, amely a kereskedelmi, beruházási és technológiai kapcsolatokon túlmenően még a kínai tulajdonú médiacégek amerikai jelenlétének korlátozását is tartalmazza.
• Kiegyensúlyozott külkereskedelmi mérleg elérése annak érdekében, hogy az Egyesült Államok a kereskedelmi deficit formájában ne „transzferálja” külföldre minden évben nemzeti össztermékének 3-4 százalékát.
• Vámtarifák kivetése az összes (nem csak kínai!) importra a kereskedelmi mérleg egyensúlyának biztosítása céljából. A vámokat úgy kell szabályozni (fölfelé vagy lefelé), hogy az egyensúly tartósan fönnmaradjon.

Tíz százalékos általános vámtarifa

A lehetséges második elnöki ciklusra felvázolt elképzelések közül a legnagyobb hazai és nemzetközi figyelmet Trump 10 százalékos általános vámterve váltotta ki, amelyet – első lépésként – az összes importra kivetnének, beleértve az USA szövetségeseitől származó behozatalt is.

Ezzel több mint háromszorosára ugrana a jelenlegi, alig több mint három százalékos átlagos vámtarifa. A cél változatlan: a tavaly 1,2 billió dollárra rúgó árukereskedelmi deficit drasztikus lefaragása.

A várakozásnak megfelelően a terv hatalmas ellenállást, sőt egyes szakmai körökben felháborodást váltott ki.

A tervezett intézkedés közvetlenül beleütközne a nemzetközi kereskedelmi jogba, amely kifejezetten tiltja az ilyen egyoldalú, drasztikus vámpolitikai lépéseket. Az elképzelést sokan a hírhedt 1930-as Smoot-Hawley vámtörvényhez hasonlítják, amely számottevő szerepet játszott a nagy gazdasági világválság elmélyítésében.

A 10 százalékos tarifaemelés a globális kereskedelmi háború kirobbanásának komoly veszélyét hordozza magában, mivel biztosra vehetően az USA fő kereskedelmi partnerei – retorzióként – hasonló mértékű ellenvámokkal sújtanák az amerikai exportot.

Becslések szerint a vámemelés jelentős negatív hatásokkal járna Amerika számára: a GDP volumene több mint egy százalékkal csökkenne, közel egy millió állás elveszne és – egy főre vetítve és évente – ezer dollár körüli értékkel terhelné meg a hazai fogyasztók pénztárcáját.

Trump vámötlete minden valószínűség szerint az elnökválasztási harc egyik forró témája lesz. 

Hol hibádzik Trump vámpolitikája?

Trump régi vágású, nulla összegű merkantilista aki számára az export jó, mert új állásokat teremt, és pénzt hoz az országba, az import viszont rossz, mert megöli a munkahelyeket és viszi ki a pénzt.

Elkötelezte magát a fetisizált, „kolosszálisnak” nevezett kereskedelmi deficit leépítésére, a „tisztességtelen” kereskedők (értd: aktív mérlegtöbblettel bíró országok) megregulázására és a multilaterális szabadkereskedelmi egyezmények újratárgyalására.

Kína és más országok több szempontból kifogásolható kereskedelmi praktikái (exporttámogatás, valutamanipuláció, zárt belső piac stb.) ellenére is a trumpi diagnózis alapból hibás.

Miért? Mert nincs tisztában a vaskos közgazdasági ténnyel: Amerika számára a kereskedelmi mérleghiány makroökonómiai szükségszerűség,

alapvetően az alacsony belső megtakarítás következménye (mint ahogy a kínai mérlegtöbblet a magas belső megtakarítást tükrözi).

Vagyis a hazai termelésnél tartósan többet fogyasztó, a belső megtakarításainál többet beruházó Amerika számára a külkereskedelmi mérleghiány természetes, ráadásul nem hátrányos állapot. A mérlegdeficit nem véletlenül van emelkedő pályán már fél évszázada.

(A deficitet tovább mélyíti a dollár világ-kulcsvaluta szerepe: a bőséges külföldi dollárlikviditás fenntartásához az szükséges, hogy Amerika több árut vásároljon külföldről, mint amennyit ott elad. A dollár mint kulcsvaluta iránti világkereslet felértékelő hatással van a „zöldhasúra”, ami csökkenti az amerikai kivitel árversenyképességét.) 

A világkereskedelem korszerűtlen, a globalizáció előtti érát tükröző felfogása a másik ok, amiért Trump és stábja számára az árukereskedelmi mérleg mumussá vált.

A gazdaságok viharos ütemű nemzetköziesedése és a multinacionális vállalatok kontinenseken átívelő termeléskiszervezései és értékláncai elavulttá, torzítottá tették a hagyományos, bruttó szemléletű külkereskedelmi statisztikákat.

A globalizációt megelőzően egy ország exportja viszonylag híven tükrözte az ott előállított termékek értékét. A nemzetközi szállítási hálózatok kiépülése azonban jelentősen felnagyítja a globális értékláncok végén elhelyezkedő olyan összeszerelő országok súlyát, mint Kína.

A jelenlegi exportstatisztikák ugyanis a végső termék teljes értékét a „feladó” országnak tulajdonítják, akkor is, ha az ott hozzáadott új érték csak kis részét teszi ki a végtermék teljes értékének.

Eme statisztikai torzításnak a következtében a Kínával szemben hivatalosan kimutatott amerikai árudeficit mintegy harmaddal magasabb a ténylegesnél.

Nem kis mértékben a fenti merkantilista, szűk látókörű szemléletmód vezetett Trump Kína elleni, túlzásokba torkolló kereskedelempolitikai lépéseihez, főként az atavisztikus vámháborúhoz, amelyen a Biden-kormány semmi érdemleges változtatást nem hajtott végre az elmúlt három évben.

Trumpnak a magas vámokkal és a kínai kereskedelmi deficittel kapcsolatos megszállottságát Bidennél egy másfajta megrögzöttség, a geopolitika prioritása váltotta fel: az amerikai nemzetbiztonság megszilárdítása és a csúcstechnológiai fölény megkaparintása a kritikus technológiák széles színskáláján.

Biden elnök héjaként viselkedik a Kínába irányuló amerikai csúcstechnológiák – a félvezetők (különösen azok gyártósorai),

az 5G, a mesterséges intelligencia és a fejlett ipari robotok – exportjában.

Washington – nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva – már több mint 600 kínai techcéget feketelistázott, amelyeknek csak hatósági engedéllyel lehet amerikai éltechnológiát eladni.

Vámháború – változatlan kereskedelmi mérleggel

A Kína ellen már hat éve folyó amerikai vámháború nem érte el a fő célját: a kétoldalú áruforgalom amerikai deficitje tavaly már némileg nagyobb is volt (383 milliárd dollár), mint 2017-ben, a trumpi vámháború kirobbanása előtti évben.

Közben – amint az várható volt a fenti makroökonómiai fundamentumok következtében – a teljes amerikai mérleghiány folyamatosan tovább növekedett, kereskedelmi nacionalizmus ide vagy oda.

Bár a kínai export gyors növekedését átmenetileg sikerült megállítani, lényegében nem történt más, mint „relációs helyettesítés”: a kínai export helyett olyan ázsiai országok amerikai kivitele lódult meg, mint például Vietnám, Tajvan, India és Dél-Korea.

Az alapvető makroökonómiai összefüggésekből logikusan következik: az USA nem túlfűtött protekcionizmussal – közte újabb drasztikus, általános vámemeléssel –, hanem elsősorban

a rendkívül alacsony megtakarítási rátájának emelésével tudná a strukturális kereskedelmi mérleghiányát tartósan mérsékelni.

A szövetségi kormány a nemzeti megtakarítási rátát emelni tudná például a költségvetési hiány csökkentésével. Az amerikai gazdaságban empirikusan kimutatható az „ikerdeficit” megléte: a költségvetési és kereskedelmi hiány tendenciaszerű együttmozgása.

A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.