Egy humorista kezében Ukrajna – hogy lendítheti fel országát?

Új seprű jól seper

Tarolt az ukrán elnökválasztáson a fiatal parodista, Volodimir Zelenszkij, aki egy TV-sorozatban eljátszotta, hogy ő lesz Ukrajna elnöke, és most eljátszotta a valóságban is. Sokan félnek is a politikai múlt hiányától, ami ebben az esetben kifejezetten előny lehet, miután Ukrajna függetlenségének szűk három évtizede alatt nem találta meg az előre vezető utat, az ország vezetésében új megközelítésre van szükség.

Kis ukrán történelem

Ukrajna helyzete speciális, lényegében egy másik országéval sem hasonlítható összeEurópában, és ennek több évszázadra visszanyúló történelmi okai vannak. Az ukrán nemzet ugyanis nem régi: mikor mi a honfoglalással voltunk elfoglalva, egyetlen keleti szláv államalakulat létezett, a Kijevi Rusz. Nem voltak még külön népek, mindenki orosz volt a rusz elnevezés alapján. Az állam csak rövid ideig volt egységes: kisebb fejedelemségekre bomlott, de addigra már felvette a bizánci kereszténységet.

Döntő változást a tatárjárás hozott a keleti szlávok életében: fejedelemségeiket szétdúlták, nagy népességcsökkenés következett be, sokan északabbra és keletebbre húzódtak az akkor fiatal településekre (mint Moszkva), és ott könnyebben átvészelték a vérzivatart. Így történt az a súlyponti elmozdulás, ami végül a legnagyobb nép kiemelkedéséhez vezetett Moszkva központtal.

Lengyel uralom

A Kijevi Rusz területei félig-meddig senkiföldjévé váltak, ezért azokat fokozatosan meghódították az akkor erős lengyelek és litvánok, később ezt államszövetségi formában tették. A lengyel uralom alá került keleti szlávokból lettek a kisoroszok (későbbi ukránok), a litván uralom alatt élőkből a fehéroroszok. Ez több évszázados folyamat volt, így alakultak ki az orosztól csak kevéssé eltérő nyelvek, az ukrán öntudat viszont akkor szökkent szárba, amikor a lengyel-török határvidéken (innen a név: u krajina – a határnál), a mai Zaporizsjánál a Dnyeper folyó szigetein kvázi önálló ukrán (kozák) államot hoztak létre Bogdán Hmelnickij vezetésével, aki aztán 1648-ban átmenetileg fel is szabadította az egész népet.

Orosz uralom

A függetlenség kérészéletű volt, azonban a terjeszkedő orosz cárság szép lassan elhódította az ukrán területeket a lengyelektől. Ez a folyamat Lengyelország felosztásakor teljesedett ki: az ukránok egy kis része az osztrák Galíciához került, a többség az Orosz Birodalom rész lett. Az első világháború után volt egy rövid függetlenségi kísérlet, aztán jött Sztálin rémuralma, majd Hitleré, majd egy valamivel szelídebb újabb szovjet korszak (Hruscsov szerette őket, át is adta nekik a Krímet).

Függetlenség időzített bombával

Az ország végül akkor lett független, amikor Borisz Jelcin orosz elnök feloszlatta a Szovjetuniót (az orosz gyarmatbirodalmat). Igen ám, de ezt úgy tette, hogy nem korrigálta a határokat. Saját orosz népének önkéntes Trianont csinált: hatalmas orosz lakosságú területek kerültek az utódállamokhoz, a Lenin és Sztálin által önkényesen meghúzott belső határok alapján, amikor ezek hirtelen nemzetközi határok lettek.

Az időzített bombát ezzel Jelcin el is helyezte: idő kérdése volt, hogy jön majd egy erős orosz elnök, aki nem nyugszik bele abba, hogy egy atomhatalom önkéntes Trianont vállalt. Egymás után jöttek a konfliktuszónák, de Ukrajna egészen addig megúszta, amíg oroszbarát vezetése volt. A 2014-es sikeres nyugatbarát forradalom azonban felbőszítette az orosz medvét, pláne, hogy a NATO segítségnyújtással, sőt bevonulással kacérkodott Ukrajna esetében.

Hiú remények

A következményeket ismerjük: a Krímet visszavette Oroszország, Ukrajna keleti, oroszok által lakott megyéi elszakadtak, háború tört ki, megoldás azóta sincs. Az ukránok öt éve Petro Porosenkót választották meg, aki ígért nekik Nato-, és EU-tagságot, na meg az elvesztett területek visszaszerzését. A program azonban irreális volt: az ismét nagyhatalommá vált Oroszország jelezte, hogy a NATO beavatkozása atomháborút vonna maga után.

Innentől kezdve értelmetlen volt a reménykedés, és a nacionalista, a területek visszaszerzését ígérő politika, amelyhez Porosenko ragaszkodott. A NATO nem kockáztat atomháborút, értünk sem tette 56-ban, Kuba miatt sem 62-ben. Az oroszokon a szankciók sem fogtak ki, ellenben Európa nagy részének hátrányos tartósan rosszban lenni Oroszországgal. Nyilvánvaló lett, hogy más megközelítés kell, ráadásul a háború rengeteg pénzbe kerül Ukrajnának, és visszaestek a korábban virágzó orosz-ukrán gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok is.

Az EU tagság a és a nekünk most talán megadató gyors felzárkózás az ukránok számára rövidtávon ismét csak hiú ábránd volt: minden kell az EU-nak, csak háborúban álló, területileg bizonytalan ország nem, ráadásul a szervezet gazdaságilag még az előző nagy bővítési hullámokat sem emésztette meg, egy 40 milliós szegény ország egyelőre túl nagy falat lenne.

A nép bölcsebb?

A nép úgy tűnik, ezt felismerte, az elnök, Porosenko nem, ő ragaszkodott a sehová nem vezető irányhoz. Mit tehettek a szavazók, esélyt adtak egy olyan elnöknek, aki talán tud változtatni. A helyzet ugyanis nem annyira reménytelen, csak Ukrajnának valahogy meg kell találnia a helyét Oroszország és Európa között. Földrajzi, történelmi, etnikai helyzete teljesen más, mint Közép-Kelet-Európáé vagy akár más szovjet utódállamoké. Oroszország realitás marad, nagy szomszéd, nagyhatalmi érdekekkel, saját nemzetiségének kiadós védelmével. Muszáj vele szót érteni.

A legfontosabb feladat

Ez lesz az új elnök számára a legnagyobb kihívás. Olyan megoldás nincs, ami mindenkinek tökéletes, ilyenkor jön el a kompromisszumkeresés ideje. Lehet, hogy elsőre nem sikerül határokat húzni, de az már reálisabb, hogy a jelenleg kialakult helyzetet valami sokkal békésebb módon tartják fenn, meghagyva a hosszú távú rendezést arra az időre, amikor a sebek részben már begyógyulnak. Ha a két ország normális viszonyt tudna kialakítani, ismét fellendülhetnének a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok, ami hatalmasat lendíthetne Ukrajna gazdasági helyzetén.

Lehetőségek

Az ország kihasználhatná az EU-val kialakul jó gazdasági kapcsolatok és az Oroszországgal, valamint rajta keresztül a többi szovjet utódállammal újra kiépíthető jó együttműködés összes előnyét, klasszikus kelet-nyugati híd lehetne. Az ország adottságai jók: hatalmas mezőgazdasági területek, jól képzett munkaerő (melynek elszívását Lengyelország megkezdte saját munkaerőhiányának mérséklésére), megfelelő infrastruktúra. Az új elnök feladata nehéz, de az általa elérhető lehetőségek népe gazdasági felemelésére szinte korlátlanok.