Egyetlen gyerek se él néhány magyar településen - Térképen mutatjuk, hol születik a legtöbb baba
ElemzésekA gyerekek aránya a lakosságon belül az észak-borsodi településeken a legmagasabb. Vannak falvak, ahol több mint a helyiek 40 százaléka 15 év alatti.
A születések száma általában ott indul csökkenésnek, ahol elterjednek a korszerű fogamzásgátlási módszerek és elkezd nőni az életszínvonal. Beszédes, hogy az előrejelzések szerint míg az összes embernek jelenleg úgy a 10 százaléka él Európában, 2070-ben már kevesebb mint a négy százaléka fog.
Egyre több olyan falu van, amely lassan szó szerint kihal. A legutóbbi népszámlálás idején itthon 35 olyan település volt elszórtan az országban, ahol egyetlen gyermek se élt.
Mint a KSH adatokból kiderül: az 50 éves és annál idősebb nők közel 9%-a nem szült élete során.
A gyermektelen nők aránya különösen magas Budapest belső kerületeiben. Szintén kiugró a gyermektelenek aránya a Nyugat-Dunántúlon, valamint számos kistelepülésen. Utóbbit az aprófalvak alacsony esetszámai magyarázhatják.
Gyermektelenek aránya az 50 éves és annál idősebb nők között Magyarország településein, 2022
Forrás: KSH
A nagyobb településekről láthatóan főleg a gyermekes családok költöznek ki a kertvárosokba.
A háztartások mérete Budapest és más nagyvárosok vonzáskörzetében, valamint az ország északkeleti részében a legnagyobb.
A diplomásoknál kevesebb a gyermekáldás
Az, hogy a nők mikor adnak életet az első gyermeküknek általában nagyban függ attól, hogy mekkora településen élnek és milyen a társadalmi helyzetük.
Az átlaghoz képest később, vagyis 25 éves kor felett szoktak az anyák először szülni a nagyvárosokban (pl. Budapest, Debrecen, Szeged) és vonzáskörzetükben, az osztrák határ mellett, illetve a Balaton térségben, ahol nagy a diplomás népesség aránya. Viszonylag korán, átlagosan 20 éves koruk előtt váltak anyává a nők a legkedvezőtlenebb gazdasági helyzetű településeken,
például az észak-borsodi Csereháton vagy a Baranya vármegyei Ormánságban.
A 15 éves és annál idősebb nők átlagos életkora első gyermekük születésekor Magyarország településein, 2022

Forrás: KSH
A szegényebb térségekben vannak olyan falvak is, ahol majdnem a lakosság fele 15 év alatti. A 0 és 14 év közötti népesség aránya roppant magas Észak-Borsodban. A legmagasabb, 40% feletti értékkel bíró települések mindegyike ebből a régióból kerül ki. Ezzel szemben Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye településein valamelyest mérséklődött a gyermekkorúak korábban magas aránya.
A 0–14 éves népesség aránya Magyarország településein, 2022

Forrás: KSH
2011 és 2022 között a száz nőre jutó átlagos gyermekszám kismértékben csökkent, 147-ről 144-re.
Az eltelt bő egy évtized alatt esett azoknak a településeknek a száma, ahol a száz nőre jutó átlagos gyermekszám eléri a 200-at. Még 2011-ben 350 olyan település volt, ahol 200 feletti volt az átlagos gyermekszám, 2022-ben már csak feleannyi.
Száz 15 éves és annál idősebb nőre jutó élveszületett gyermekek száma Magyarország településein, 2022
Forrás: KSH
2022-ben a családok közel kétharmada állt házaspárokból, közülük minden harmadikban neveltek 18 év alatti gyermeket. Több mint 400 ezer család élettársi kapcsolaton alapult, 42%-ukban gyermek is élt. 572 ezer családban egy szülő élt együtt gyermek(ek)kel.
Ez sok esetben idős szülő és középkorú gyermek együttélését jelenti, de 240 ezer családban 18 év alatti gyermek(ek)et nevelt egy szülő.

