Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Térképeken mutatjuk, hogy élnek a magyarok – majdnem annyi a vályogház, mint a panellakás

Ingatlan2024. nov. 20.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A népszámlálások alkalmával a statisztikai adatgyűjtés a népesség mellett a lakásállományra is kiterjed. 2022-ben vizsgálták az otthonok életkorát, az épületek anyagát, a jellemző tulajdonviszonyokat, a lakások nagyságát, a fűtési megoldásokat és a jelenkor egyre nélkülözhetetlenebb kellékeit: az internet-ellátottságtól a napelemekig.

A két évvel ezelőtt végzett népszámlálás szerint 4,6 millió lakás volt az országban, számuk az elmúlt évtizedben 190 ezerrel (4,3 százalékkal) gyarapodott.

A lakott lakások száma ennél kisebb mértékben, 3,9 millióról 4 millióra nőtt, miközben a nem lakott lakások lakásállományon belüli aránya már hosszabb ideje emelkedő tendenciát mutat.

Átalakultak a lakáshasználati szokások: egyre több az idényszerűen vagy másodlagosan használt lakás, ugyanakkor elterjedt a magánlakások idegenforgalmi hasznosítása is. 2022-ben 599 ezer lakásban nem laktak életvitelszerűen.

A lakások több mint harmada 1960 és 1980 között épült, az ezredforduló után vették használatba az állomány 14, 1945 előtt pedig 16 százalékát – részletezi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népszámlálási atlasz, 2022 című kiadványában.

Az 1961 előtt épült lakások aránya a lakott lakásokban Magyarország településein, 2022

Változatlanul földgázzal fűtenek a legtöbb otthonban

Mind a legújabb, mind a legrégibb építésű lakások a fővárosban találhatók a legnagyobb arányban. Az elmúlt évtizedben folytatódott a lakások minőségének javulása: tovább nőtt a lakások alapterülete és szobaszáma.

2022-ben a lakások több mint negyede 100 négyzetméter vagy annál nagyobb alapterületű volt, a 3 vagy annál több szobás lakások aránya pedig megközelítette a 60 százalékot.A lakások fűtésében a földgáz dominanciája továbbra is megfigyelhető: 2022-ben a lakások 63 százalékát fűtötték gázzal.

A fa elsősorban a hátrányos helyzetű települések meghatározó fűtőanyaga, különösen azokon a területeken, ahol nem épült ki a vezetékes gázhálózat. Ezek főként az észak-borsodi és a dunántúli kistelepülések.Távfűtéses lakások elsősorban a megyei jogú városokban, valamint az egykori iparvárosokban találhatók.

Az elektromos áram fűtésben betöltött szerepe jelentősen nőtt 2011 óta, főként a fűtésre optimalizált klímák, illetve a hőszivattyús fűtőberendezések elterjedésének köszönhetően.

A 2022. évi népszámlálás először mérte fel ezeknek a korszerű eszközöknek a meglétét. 2022-ben 1,2 millió lakásban volt klímaberendezés, 76 ezerben hőszivattyús fűtőberendezés, és közel 180 ezer lakás volt napelemmel felszerelve.

Fával fűtött lakások aránya a lakott lakásokban Magyarország településein, 2022

A lakások közel háromnegyede rendelkezett vezetékes internettel 2022-ben.

A legmagasabb, 81 százalékos internet-ellátottságot a fővárosban regisztrálták, de a megyei jogú városokat és ezek vonzáskörzetét is magas arány jellemezte.

A magyaroknak fontos a saját tulajdonú lakás

2022-re a lakott lakások aránya országos szinten a 2011-ben mért 89 százalékról 88 százalékra csökkent, azonban látványos visszaesés csupán Budapest belső kerületeiben érhető tetten.

A magyar háztartások túlnyomó többsége saját tulajdonú lakásban lakik. 2022-ben a kistelepülések lakott lakásainak szinte mindegyikét tulajdonosi jogon használták, tehát abban a tulajdonos vagy annak rokona élt. A nagyvárosokban kimutatható, bár csökkenő súlyú volt az önkormányzatilakás-bérlet és számottevő a magántulajdonostól bérelt lakások aránya.A megyei jogú városokban a 90, a budapesti belső kerületekben pedig a 70 százalékot sem érte el két éve a tulajdonosok által lakott lakások aránya.

Sajátos ebből a szempontból egyes hátrányos helyzetű falvaink helyzete, ahol a szívességi és a bérleti lakáshasználat, valamint a tisztázatlan tulajdoni viszonyok miatt ugyancsak alacsony tulajdonosi lakáshasználat figyelhető meg.

A tulajdonos által lakott lakások aránya Magyarország településein, 2022

Közel ugyanannyi itthon a panellakás, mint a vályogház

A népszámlálás évében több mint 4 millió lakott lakásból 515 ezer, vagyis 13 százaléknyi volt panelfalazatú. Ilyen lakások főként a megyei jogú városokban, az iparvárosokban és Budapest átmeneti és külső kerületeiben találhatók nagy arányban.

Ezzel szemben az ország legtöbb településén egyetlen panellakás sincs.

Ugyanekkor a lakott lakások megközelítően kétharmada téglafalazatú volt, előfordulásuk főleg a Dunántúl nyugati felére, Budapest vonzáskörzetére, a Mátrára, a Bükk és a Zempléni-hegység területére jellemző.

Vályogfalazatú lakásból két éve több mint félmillió volt az országban, ami évtizedről évtizedre csökken. A legnagyobb összefüggő, jellemzően vályogházas terület az Alföld.

Vályog-, sárfalazatú lakások aránya a lakott lakásokban Magyarország településein, 2022