Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Elérhető az év végi egyszámjegyű infláció? - elemzőket kérdeztünk

Elemzések2023. ápr. 13.Dajkó Ferenc Dániel

Nemrég megismerhettük a legfrissebb inflációs adatokat. Ez alapján idén márciusban éves alapon 25,2 százalékkal nőttek az árak, ami az előzetes prognózisokhoz képest magasabb érték. Megkérdeztük a hazai bankok elemzőit, hogy várakozásaik alapján milyenek az inflációs kilátások az év hátralevő részére, mikor csökkenhet 20 százalék alá, és elérhető-e az év végi egyszámjegyű infláció.

A tartós fogyasztási cikkek esetében nem állt meg az infláció

Sokat nem változott az inflációs előrejelzésünk. Kicsit feljebb került ugyan a pálya, de továbbra is arra számítunk, hogy az idén csökkenni fog az infláció és decemberben az egyszámjegyű tartományba is becsúszhat – fogalmazott Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Júniusig várhatóan folyamatosan 20 százalék feletti értékekkel találkozhatunk, viszont az előrejelzéseink alapján júliusban akár már 20 százalék alatti is lehet az infláció, majd először szeptemberben csökkenhet 15 százalék környékére

– ismertette.

Amire jelenleg számítunk, az egy elnyújtott lassulás. Vannak felfelé mutató kockázatok és természetesen lehetnek lelfelé mutatók is, a legutóbbi adat azonban nem azt erősítette meg, hogy az utóbbiak lennének dominánsak. Összegezve, rövidtávon úgy tűnik inkább a felfelé mutató kockázatok érvényesülnek – húzta alá.

Az éves átlagos infláció így a várakozásink szerint 18-19 százalék környékén alakulhat

– összegezte a szakértő.

Mint mondta, az infláció szerkezetében igazán jelentős változást most még nem tapasztaltak.

Mindemellett egyre inkább felerősödtek a maginflációs elemek. A szolgáltatószektor áremelése az idei év elején erőteljesen hajtotta a drágulást – tette hozzá.

Továbbra is megfigyelhető, hogy a feldolgozott élelmiszerek ára még mindig magasan van. Nagy áresés egyelőre nem indult meg. Egy-egy termék esetében vannak akciók, de nagy trendfordulóról még az élelmiszerek esetében nem beszélhetünk

– mondta Németh Dávid.

Érdekesmódon a tartós fogyasztási cikkek esetében sem érzékelhető, hogy megállt volna az infláció. Ez azért furcsa, mert a forint eközben erősödött és ezt csak alig néhány terméken, többek közt az autókon lehet látni (az új és a használt autók ára is enyhén megindult lefelé) – sorolta.

Kiemelte, hogy a ruházati termékek esetén egyelőre nem látszik az infláció csökkenése, pedig már nem érkeznek hírek arról, hogy olyan hiány állna fenn az alapanyagokból, mint tavaly, vagy tavaly előtt. Nagy kérdés, hogy ez vajon fog-e változni a következő hónapokban, hiszen amennyiben folyamatosan alacsony a kereslet akkor ennél a termékcsoportnál is megindulhat a csökkenés.

A második félévben jöhet látványos csökkenés

Nyeste Orsolya az Erste Bank makrogazdasági elemzője elmondta, hogy az éves index mérséklődésének a folytatódására számítanak a második negyedévben is, de annak mértéke 20 százalék felett maradhat júliusig.

A második félévben lehet látványosabb a bázishatásnak köszönhetően az infláció mérséklődése

– ismertette a szakértő.

Gyors volt a szolgáltatás infláció

Hasonlóan vélekedett Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának igazgatója.

Mint mondta, a legfrissebb inflációs adat alapján a headline infláció valóban úgy néz ki, hogy kifejezetten lassú ütemben csökkenhet.

Remélhetőleg ez a csökkenés az év második felében felgyorsul, de az április 12-én közölt adatok ilyen szempontból kedvezőtlenek

– tette hozzá.

Ennek egyik elsődleges oka, hogy gyors volt a szolgáltatás infláció. Az infláció így a következő hónapokban is magas maradhat, de valószínűleg a mérséklődés folytatódni fog – fogalmazott.

Teljesíthetőnek tűnik az egyszámjegyű infláció év végén

A legfrissebb adatok alapján úgy tűnik, ’’ragadósabb’’ az infláció, mint amire előzetesen számítottunk. Ez a jövőre nézve azt jelenti, hogy lassabban fékeződhet az áremelkedés üteme a korábbi várakozásainknál

– fogalmazott Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője az infláció márciusi alakulásával kapcsolatban.

Ugyanakkor lesznek kedvezőbb bázishatások az előttünk álló hónapokban – tette hozzá.

Áprilisban és júliusban 2022-ben is kifejezetten magas volt a havi áremelkedési ütem. Ha ettől alacsonyabb lesz a következő hónapokban a havi drágulás mértéke -amire abszolút meg van az esély-, akkor fél-egy százalékpontokkal a fő inflációs mutató képes lehet csökkenni – mutatott rá.

A legnagyobb kérdés, hogy mi történik a szolgáltatásokkal

-vélekedett.

Mint mondta, nagyon úgy tűnik, hogy szerkezetében átalakult az infláció és egyre inkább a szolgáltatások drágulása kezdte el táplálni. Ennek következtében a maginfláció -ami inkább a tartósabb árváltozási folyamatokat ragadja meg-, még emelkedett is márciusban.

Utóbbi tényező mindenképpen veszélyezteti az infláció dinamikus csökkenését. Emiatt könnyen lehet, hogy még a nyár folyamán is 20 százalék körüli inflációval fogunk találkozni – hangsúlyozta a szakértő.

Az év végi egyszámjegyű infláció mindemellett továbbra is teljesíthetőnek tűnik, azonban komoly kockázatokat vélek felfedezni, különösen az említett szolgáltatás drágulás miatt. Ezzel kapcsolatban a következő hónapokban még jönnek különböző impulzusok, különösképp az üdülési szezonnal kapcsolatban, de említhetjük a telekommunikációs szolgáltatók áremeléseit, amelyek szintén majd a következő hónapokban pörögnek bele az inflációs adatokba, tehát táplálják a drágulás mértékét

– sorolta az inflációt befolyásoló tényezőket.

Hozzátette, szintén kérdéses, hogy mi történik a jövőben a rezsicsökkentéssel. Változnak-e esetleg az egységárak, változik-e a szabályozás, vagy akár a víz esetében változik-e a mostani díjszabási rendszer és átalakítják-e esetleg úgy, mint a földgáz és a villamosenergia esetében.

Ezek a tényezők mind veszélybe sodorhatják, hogy az évvégére egyszámjegyű legyen az inflációs mutató – húzta alá.