Eljött az olajrészvények ideje, szép hozamot lehet velük elérni

Elemzések2022. ápr. 29.Fellegi Tamás

Az elmúlt években temették az olajipart, és sokan szabadultak az olajrészvényektől. Most azonban a tartósan magas olajár mindent megfordított: szárnyalnak az olajpapírok.

Gyors váltás

Különös helyzet állt elő a fosszilis energiahordozók piacán: miközben már arra készült az emberiség, hogy a megújuló energiáknak köszönhetően, na meg a globlis felmelegedés miatt búcsúzunk tőlük, a közelmúltban hirtelen azt kellett megtapasztalnunk, milyen, ha hiányhelyzet áll elő belőlük. Először csak a járvány az OPEC által drasztikusan visszafogott olajkitermelés lassú feloldása okozott gondot, ezt követően pedig jött a háború, melynek legfőbb résztvevője az olaj-, és gáznagyhatalom Oroszország.

A klímaválozás által kikényszerített folyamat persze nyilván le fog zajlani, ez azonban időt vesz igénybe, addig pedig erősen függ a világ a fosszilis energiahordozóktól. Ez olyan sokkot okozott a piacon, hogy az olajcégek részvényeihez való korábbi elutasító hozzáállás hirtelen megváltozott, a papírok keresetté váltak, a cégek pedig a magas olajár és a jelentős finomítói árrések mellett szép eredményeket hoznak, ami ugyancsak segíti a részvényeket.

Az olajkorszak évtizedei

Az olajkorszak igazán az 50-es, 60-as években kezdődött, amikor Észak-Amerikában és Nyugat-Európa gazdasági csodát megvalósító országaiban tömeges lett az autóvásárlás, és a légiforgalom is jócskán megnőtt, hisz megvalósult a kontinensek közti akadálytalan repülés, ráadásul a jegyárak egyre inkább megfizethetővé váltak. A kereslet növekedése olyan nagy volt, hogy a 70-es évek olajválságaiban hirtelen magasra szökött az olajár.

OMV-Mol csata

Ezt követően egyensúlyibb lett a piac, a kereslet és a kitermelés egyaránt bővült, de amikor Kína óriási ütemű fejlődése hatalmas keresletet generált az olaj iránt, akkor az ár átlépte korábbi, 40 dollár körüli csúcsát, és közvetlenül a 2008-as válság előtt jóval 100 dollár fölé emelkedett.

Az olajrészvényekben valóságos mánia alakult ki, melynek legjobb példája a Molért indított felvásárlási harc volt az osztrák ÖMV részéről.

A felvásárlást végül sikerült meghiúsítani, ennek során azonban a részvény olyan magas árat ért el (akkori részvényben 30 ezer forint, az azóta nyolcadolt mostani részvényben 3750 forint), amit azóta sem sikerült túlszárnyalni.

A válság aztán lehűtötte a piacot, de utána újra 100 dollár főlé került az olajár és évekig ott is maradt, így az olajpapírok is jól teljesítettek.

Temetni kezdték

A piacot aztán a növekvő amerikai palaolajkitermelés borította fel: az óriási kínálat az ár zuhanásához vezetett 2014-15-ben, ráadásul ekkor lett egyre divatosabb a megújuló energiákról beszélni, és ekkortól lett egyre döntőbb a klímavédelem kérdése.

Az olajrészvények hirtelen nem voltak többé vonzóak, mondván: egyrészt középtávon véget ér az olajkorszak, másrészt szinte kínos lett, ha egy alap azt mondta, hogy nagy tételben olajrészvényt tart, hisz ekkor ráfogták, hogy ellene van a klímavédelemnek.

A múlt évtized végén jött egy újabb olajár-emelkedés, ha nem is akkora, mint a korábbiak, ami azért javított az olajrészvények árfolyamán. 2020-ban aztán jött a járvány, a kereslet és az ár összeomlott, ezzel együtt az olajpapírok ára is a mélybe zuhant.

A piac temette az olajat, mint azóta tudjuk, igencsak idő előtt. Azok jártak jól, akik ebben a teljes kitárazásban bevásároltak az olajpapírokból.

Mol

Az első olajpapír, amit megnézünk, a hazai Mol, itthon sokan foglalkoznak a papírral máig is szívesen, és elég szép mozgásokat produkál, a rövidebb távú befektetőknek, spekulánsoknak sem lehet okuk panaszra. A 2020-as összeomlásban a papír kétszer is lenézett 1500 forintig, pedig a második esetben már emelkedett a mélypontról az olajár, így a papír valóban olcsónak tűnhetett fundamentálisan is.

Mol, 3 év. Tavalyelőtt dupla alj, onnan duplázás. Forrás: stooq.com

Rövidesen robbant is az ár: 2000 forintig igen gyorsan jutott el, majd a tavalyi évben fokozatosan emelkedett tovább. A háború kissé ráijesztett a befektetőkre, miután nem lehetett kizárni azt, hogy a harci cselekmények az orosz olaj szállítását is akadályozzák, vagy akár azt, hogy közös uniós embargó miatt lehet probléma. A kedélyek aztán megnyugodtak,

de az igazi tüzijték akkor következett, amikor a cég bejelentette, hogy a 2020-as elmaradt osztalék és a tavalyi osztalék mellett még egy extra, ajándék tétellel is megdobja a kifizetendő összeget, amely így részvényenként 300 forint lesz.

Ez pedig 3000 forint alatti áron 10 százalék fölötti hozam, ami még a gyorsan emelkedő kamatok időszakában is igen vonzó. A Mol árfolyama így másfél év alatt bő duplázást hajtott végre.

Amerikai olajvállalatok

Nézzük ezek után a nagy amrikai olajvállalatokat. Az ExxonMobil a múlt évtizedben igen stabil volt, 50 és 70 dollár között, de többnyire 60 dollár fölött. 2020 márciusában aztán itt is jött a zuhanás 30 dollár alá, és év végén még egyszer lenézett oda, akárcsak a Mol, dupla aljat formázva. Ezt követően igen gyorsan ugrott vissza 60 dollárig, az idei évben pedig tovább száguldott 90-ig, így

a tavaly előtti mélyponthoz képest triplázott, de a 10-es évek stabil sávját is jócskán felülmúlta.

Exxon, 10 év. Forrás: stooq.com

A Chevron talán még ennél is szebb teljesítményt nyújtott: a 2020 márciusi összeomlásban 100-ról 50 dollár alá esett, az őszi körben viszont már csak 60 dollárig, ahonnan aztán hamar visszatért 100 dollárra.

A tavaly ősszel indult, máig is tartó emelkedési szakaszban 170 dollár felett is járt a papír, így már a járvány előtti árhoz képest is 70 százalék nyereség mutatkozik, a két évvel ezelőtti mélyponthoz képest pedig közel négyszeres a nyereség.

Chevron, 10 év. Nagyot ment az utolsó pár hónapban. Forrás: stooq.com

Európai olajpapírok

Az európai olajcégek közül a Shell a Molhoz hasonlóan teljesített: a járvány előtti 20 fontos árról 10 fontig zuhant a londoni tőzsdén, majd azt követően visszakapaszkodott a 20 fontos szintre.

Az OMV esetében is hasonló volt a mozgás, csak nagyobb kilengéssel: a korábbi 50-55 eurós árról 2020-ban a Molhoz hasonlóan kétszer is mélypontot ért el 20 euró alatt, majd idén év elejére visszatért az 50-55 eurós szintre, igaz, hogy az utolsó két hónapban visszaesett 40-45 euróra.

Összességében azok jártak a legjobban, akik a tavaly előtti olajár összeomlás idején vásároltak,

de aki tavaly az olajár több éves csúcsra emelkedésekor szállt be a legtöbb olajrészvénynél induló műsodik körbe, az is tisztes nyereségre tehetett szert.

Hogy az emelkedő trend tart-e még, az továbbra is leginkább az olajár alakulásától függ.