Elon Musk magára hagyta a Teslát

Elemzések2024. jún. 5.Fellegi Tamás

Elon Musk az Nvidiától rendelt 500 millió dollár értékű processzort az autógyárnak, de most mégsem a Tesla kapja meg ezeket, hanam az X és az xAI, Musk másik vállalatai. A Tesla egy későbbi rendelésből fog kapni: íme, egy hátrány, ha egy cégvezetőnek több cége is van.

A legendás, de egyben botrányairól is elhíresült vállalkozó, aki pillanatnyilag a világ leggazdagabb embere, korábban azt ígérte, hogy a Teslát vezetővé teszi a mesterséges intelligencia és a robotika szektorokban. Ehhez sok drága processzort rendelt az Nvidiától, amely az ehhez hasonló nagy rendeléseknek köszönhetően kerül egyre közelebb ahhoz, hogy a világ legnagyobb vállalata legyen.

Eltérítés

A Tesla első negyedéves eredményének publikálásakor Musk azt mondta, hogy a cég a tulajdonában lévő 35 ezer darab Nvidia H100-as csipet 50 ezer darabbal megnöveli még idén, hozzátéve, hogy összesen 10 milliárd dolllárt költ a társaság a mesterséges intelligenciára.

A CNBC szerint azonban a Teslának rendelt processzorokat Musk eltérítette és az X-nek, korábbi nevén Twitternek szállítja. Ezzel lelassul a folyamat, melynek során a Tesla kiépítheti azokat a számítógépeket, amelyek az önvezető autó kifejlesztéséhez szükségesek.

Megoszlik figyelme

Ellentmondások már korábban is felmerültek: azokat a dolgozókat is elbocsátotta Musk, akik a H100-asokkal ellátott számítógépekkel dolgoztak volna a texasi gyárban. Most azonban a CNBC birtokába jutott emailek szerint a Tesla részvényesei egyre inkább elégedetlenek azzal, hogy Musk figyelme megoszlik a cégei között.
 
Musk így csak részállású vezetője a Teslának, miközben vagyona nagy részét ez a cég adja a jelenlegi részvényár mellett. Ugyanakkor a SpaceX is komoly vállalkozása, az X is, a Neuralank és a The Boring Co. is, ráadásul tavaly külön mesterséges intelligencia céget alapított xAI néven. Az X és az xAI részben fedi egymást, mivel az X birtokolja az xAI 25 százalékát.

Új cégeiért lelkesedik

A Tesla részvényeseit joggal aggasztja ez a bonyolult céghálózat, miközben maga az autógyár értékesítési problémákkal küzd, és egyelőre nem fejleszt új típusokat, noha ez régóta tervbe van véve. Ehelyett Musk a leendő önvezető autó kifejlesztésével biztatja a részvényeseket, amely eddig nem jött össze, de úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia által ez sikerülni fog.

Igen ám, de ehhez kell a sok Nvidia processzor, majd a fejlesztés a legjobb szakemberekkel, akik egy részét elbocsátottak. Így ez most a részvényeseket aggasztó ellentmondás lett, miközben a legnagyobb fejlesztés, úgy tűnik, az xAI-nél illetve az X-nél zajlik, melyeknek Elon Musk majdnem kizárólagos tulajdonosa, szemben a Teslával, amelyben mér csak 14 százalékos részesedéssel rendelkezik.