Erősen romlik az ukrán légvédelem hatékonysága
ElemzésekA hét elején az oroszországiak mega-légitámadásakor a bejövő ellenséges drónok, rakéták mindössze 40 százalékát tudta elfogni az ukrán légvédelem, jelentette az ukrán hadsereg. Kijev kifogyni látszik a légvédelmi rakétákból. Emiatt is intézett a külügyminiszterük ultimátumszerű követelést a NATO-hoz, hogy azonnal küldjenek jelentős mennyiségű légvédelmi rakétát (és ha lehet újabb komplett rendszereket). Az oroszországiak rövidebb szünetet tartottak, majd az elmúlt napokban példátlanul erős légitámadásokat intéztek ukrán célpontok ellen.
Mivel tudják az ukránok ezeket a támadóeszközöket, Shaheed 131/136-os drónokat, az oroszok különféle típusú cirkálórakétáit, ballisztikus rakétáit, hiperszónikus fegyverét (a Kinzsalt) lelőni?
Három, a legkorszerűbbnek számító nyugati rendszerük – „szuper-triójuk” - van az ukránoknak,
az amerikai MIM-104-es PATRIOT, az amerikai-norvég NASAMS és a német IRIS-T SLM. Ma talán ez a három rendszer – no meg az izraeli Vaskupola – számít a világon a legkorszerűbbnek. Találati pontosságuk nagy, szakértők szerint 85-95 százalékos valószínűséggel semmisíti meg a „trojka” rakétája a kiszemelt célt – ami kiemelkedően jónak számít.
Csak az a probléma mindhárommal, hogy
bonyolult a gyártásuk, nagyon drágák
és roppantul meg kell gondolniuk az ukránoknak, hogy a korlátozott készleteket mire lövik el.
A másik gond: a NATO-országok eddig is jó néhány korszerű rakéta- és légvédelmi rendszert küldtek gyorssegélyként Ukrajnának. Így kézenfekvő, hogy a
készleteik kimerültek.
És saját nemzetbiztonságuk megőrzése, védelme elsődleges Ukrajna megsegítésével szemben. Tehát a korlátozott gyártási kapacitásokat
első sorban a saját készleteik feltöltésére használják.
Paradox helyzet, minél inkább kidomborodik Oroszország technikai minőségi is mennyiségi fölénye, annál rosszabbak Ukrajna esélyei a légvédelmi rakéták gyors szállítására.
A NATO tervezői szerint a kelet-nyugati katonai összecsapás veszélye növekszik, emiatt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete tagállamainak egyre nagyobb lég- és rakétavédelmi kapacitásokra van szüksége.
Oroszország erre szándékosan rájátszik. Egyre többször fordul elő, hogy fegyvertelen drónokat, rakétákat kevernek az éles fegyverekkel felszereltek közé, hogy az ukrán légvédelmet tovább terheljék, felesleges rakéták indítására ösztönözzék őket.
Egyre gyakrabban megesik, hogy az amúgy is elfekvő készletként kezelt Matuzsálem-korú rakéták kiürített, valószínűleg úgyis használhatatlan robbanófejét kiöntik a megfelelő súlyú cementtel és ezt indítják el az ukrán célpontok ellen.
Abban a reményben, hogy egy gyakorlatilag nullára amortizált támadó rakéta ellen az ukránok egy több millió dolláros méregdrága elhárító-rakétát indítanak.
Mint például egy PATRIOT-rakétát, amelynek a drágább változatai
darabonként 4-10 millió dollárba kerülnek.
Majdnem ugyanannyiba, mint a speciális teherautóra szerelt rakétaindító, amelynek darabja tízmillió dollár. Az amerikai CSIS katonai think-tank adatai szerint egy komplett PATRIOT üteg költsége mintegy 1,1 milliárd dollár.
Ebből az indítórendszerek és a radarok plusz az energiafejlesztő generátorok összesen 400 millió dollárba, az üteghez járó, indítórendszerenként négy rakéta egyenként 4-10 millióba kerül. A PATRIOT rendszernek hat komponense van:
- Parancsnoki-célkövető központ (speciális teherkocsiban). Ez az egyetlen hely, ahol emberek tartózkodnak, a többi hely automatikusan, gépi utasításra működik
- A teherautóra szerelt rakétaindítók
- A radar
- A távközlési antennarendszer (amely tartja a kapcsolatot az egymástól nagyobb távolságra felállított indítórendszerekkel)
- Maguk a rakéták. Minden indítószerkezetben van négy PAC-2 (hagyományos robbanófejes) vagy 16 PAC-3 rakéta, kinetikus, kisebb acélrúd-kötegekből álló nem-hagyományos, minimális robbanótöltettel
- Az energiaszolgáltató egység, amely két, tehergépkocsira szerelt, egyenként 150 kilowattos (kW) generátorból áll.
Azaz egy PATRIOT rakétaüteg meglehetősen nagy területet foglal el. Ennek előnye, hogy az oroszországi félnek nincs olyan nem nukleáris fegyvere, amely egy nagy területen telepített PATRIOT üteg valamennyi elemét egyszerre, egy lövéssel meg tudná semmisíteni.
A norvég-amerikai NASAMS rendszer kiegészíti a nagyobb teljesítményű, nagy hatótávolságú PATRIOT-ot. Meg nem erősített hírek szerint
Kijevet is legalább egy ilyen NASAMS-PATRIOT kombináció védi,
amihez hozzácsapnak egy vagy több IRIS-T-t. Egy NASAMS rendszer ára is jóval mérsékeltebb, mint a PATRIOT-é, 285 millió dollár. Hatótávolsága 8-50 kilométer.
Az alaprakétája a levegő-levegőharcra kifejlesztett AMRAAM 120-as amelyet erősebb indítófokozattal láttak el. A kisebb Sidewinder-X is eredetileg légi-harc rakéta volt, és átalakítva lett a NASAMS része.
A német gyártmányú
IRIS-T egy teljes ütegének az ára 140 millió euró,
egy hozzá való rakéta 380 ezer euróba kerül. Maximális hatótávolsága vízszintesen 40 kilométer, magasságban 20 kilométer. Sokkal könnyebb és korszerűbb, mint a hasonló teljesítményű amerikai rendszerek, jelenleg kategóriájában a világ legjobbjának tartják.
Amúgy nagyon nehéz megkülönböztetni a sokféle országból származó, sokféle gyártmányú – és talán egymással összeköttetésben sem álló - ukrán radarrendszereken dolgozó kezelőknek a bejövő oroszországi támadóeszközök nagyságát. Mondják, hogy a célpontok osztályozásában már a mesterséges intelligencia-részeszközöket is alkalmazzák.
Ha ez így van, a részleteket a legnagyobb titokban tartják.
A sebesség az egyik megkülönböztető szempont. A felfegyverzett Shaheed 131/136-os drónok sebessége
mintegy ötöde a hangsebesség (Mach1) alatt repülő cirkálórakétákénak.
A ballisztikus rakéták pedig többszörös hangsebességgel repülnek, egy nagyságrenddel gyorsabbak a Shaheedeknél. A Kinzsalok csúcssebessége pedig eléri a tízszeres hangsebességet (Mach10-et).
A Kinzsalokat az ukránok, a nyugatiak egy része aeroballisztikus rakétáknak, azaz repülőgépről, nagy magasságból indított közönséges ballisztikus rakétáknak tekinti.
Az oroszországiak ezzel szemben „hiperszónikus”, azaz a hangsebességnél legalább ötször gyorsabban repülő támadóeszközökről beszélnek, amelyek – ellentétben az egyszerűbb ballisztikus rakétákkal – menet közben is változtatni tudják pályájukat.
Amerika, nagyrészt az ukrajnai tapasztalatok alapján, most két utat lát a nagyobb tömegben, rajban indított drónok megsemmisítésére.
Egyfelől új lézerfegyverekkel, másfelől földről indított, drónok lelövésére specializálódott eszközökkel, rakétákkal.
Az előbbire példa a Firefly 10, 20, vagy akár 30 kW teljesítményű, teherautóra, vagy önálló palettára szerelhető lézerfegyver.
Ezt az izraeli Elbit amerikai leányvállalata által gyártott MATR-X nevű, az X hullámtartományban működtetett radarral kombinálják. A Fort Sill (Oklahoma) teszt-pályán végzett kísérletek sikeresen végződtek, a rendszerrel 15 „ellenséges” drónt szedtek le.
Az izraeli radar egy időben akár tízezer (!) támadó drónt képes beazonosítani,
pályáját figyelni, az adatokat megküldeni a parancsnoki központi számítógépeibe, amelyek aztán feldolgozva továbbítják a Firefly lézerágyú ütegeknek a szükséges célkoordinátákat.
A másik drón-megsemmisító módszer a hagyományosabb,
földről indított „drónvadász” rakéta, az Anduril cég Roadrunner mintájú fegyvere. Ezt a JDW értesülése szerint már „valahol” (Ukrajnában?) kipróbálhatták. A cég minden esetre hallgat, semmilyen információt nem ad ki a Roadrunnerről.
