Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Felszólító levelet kapott a GVH elnökétől? Jobb, ha komolyan veszi

Elemzések7 órájaHorváth Bálint

2023 január elsejétől teszi lehetővé a versenytörvény, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, úgynevezett felszólító levelet küldjön olyan vállalkozásoknak, gazdasági szereplőknek, amelyek tevékenysége feltételezhetően sérti a tisztességes piaci versenyt.

2024-ben a nemzeti versenyhatóság vezetője, Rigó Csaba Balázs összesen 53 esetben élt ezzel az új, megelőző, iránymutató eszközzel. Az önkéntes válaszadás keretében a címzett vezetők mintegy fele adott visszajelzést a megtett intézkedésekről, ugyanakkor két olyan vállalkozás is akadt, akik nem vették komolyan a GVH-elnök jelzését és folytatták jogsértő magatartásukat.

Velük szemben versenyfelügyeleti eljárás is indult nemrég. A témával kapcsolatos legfrissebb fejlemény, hogy 2025 január végén élelmiszerpiaci érdekképviseletek vezetői kaptak felszólító levelet a GVH elnökétől.Egy korábbi cikkemben a GVH-hoz érkező panaszok és bejelentések kezelését mutattam be, és utaltam rá, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnökének – 2023 január elsejétől – arra is lehetősége van, hogy indokolt esetben, megelőző, illetve iránymutató jelleggel felszólító levélben hívja fel vállalkozások figyelmét, ha jogsértő magatartás gyanúja merül fel egy előzetes jogi értékelés alapján.

Az elnöki felszólító levél – ún. „soft law” eszközként – a fokozatosság elve alapján segítheti a cégeket a kifogásolható piaci magatartás mielőbbi felülvizsgálatában és módosításában. Ezzel a vállalkozások lehetőséget kapnak a gyanítható versenyproblémák önkéntes kijavítására és jövőbeli elkerülésére.

Jön a levél, a válasz önkéntes, de 60 nap van rá

A versenytörvény 36. § (4a) bekezdés a) pontja alapján a felszólító levél nem jelenti a jogsértés megállapítását. Az ilyen levelek célja az, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a jogkövető magatartás elősegítése érdekében aggályait jelezze a fent ismertetett piaci magatartással összefüggésben. A felszólítottnak lehetősége van arra, hogy önkéntes válaszadás keretében 60 napon belül jelezze a GVH részére a felszólító levélben foglaltakkal kapcsolatos álláspontját, különösen, hogy milyen lépéseket tett vagy kíván tenni a jogkövető magatartás helyreállítása érdekében.

2024-ben a GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs összesen 53 esetben élt a felszólító levél eszközével.

Ebből 25 esetben építőipari-, épületgépészeti kivitelezéssel, illetve közútépítéssel összefüggésben, 9 esetben influenszer marketinggel, online jegypiaccal, repülőjegyvásárlással és videójátékokkal, 6 esetben pedig élelmiszerkereskedelemmel és vendéglátással kapcsolatban küldött felszólító levelet a GVH elnöke. A további 13 felszólító levél egyéb, rendkívül változatos piacokat, illetve területeket érintett.

Aki nem veszi komolyan, annál versenyfelügyeleti eljárás is indulhat

A 2024-es tapasztalatok alapján – az önkéntes válaszadás keretében – a címzettek mintegy fele fejtette ki álláspontját a GVH felé. Ezek többsége arról adott tájékoztatást, hogy megfontolta a felszólító levélben foglaltakat, illetve felülvizsgálta, módosította a GVH elnöke által kifogásolt gyakorlatát. 2024-ben voltak ugyanakkor olyan vállalkozások is, amelyek nem vették komolyan a nemzeti versenyhatóság elnökének felszólítását, és a GVH feltételezése szerint folytatták a kifogásolt, jogsértő magatartást. Ezeknél a cégeknél a GVH versenyfelügyeleti eljárást is indított a közelmúltban.Mindez azért lényeges, mert a felszólító levél egy későbbi eljárásban akár súlyosbító tényező is lehet abban az esetben, ha a tiltott magatartás nem szűnik meg és az ellen a Gazdasági Versenyhivatal – hatáskörének keretei között – fellép.

Amennyiben versenyfelügyeleti eljárásban bebizonyosodik, hogy az eljárás alá vont nem jogszerű magatartást folytatott, akár jelentős bírságra is számíthat (az előző éves nettó árbevétel maximum 13%-ára).

Legutóbb az áremelések ellen lépett fel a GVH elnöke

A felszólító levél eszközével 2025-ben is aktívan él a GVH elnöke. Néhány hete Rigó Csaba Balázs alapvető élelmiszerek termelőit és feldolgozóit tömörítő érdekképviseleti szervezetek vezetőinek küldött felszólító levelet.

Több élelmiszerpiaci érdekképviseleti szervezet esetében is általános gyakorlattá vált ugyanis, hogy olyan tartalmú közleményeket adnak ki, melyek szerint némely termékek árának emelése szükséges.

Egyes közleményekben százalékosan, illetve nominálisan is megjelölték, hogy milyen mértékű termelői, illetve feldolgozói áremelés lenne indokolt bizonyos alapvető élelmiszerek esetében.

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek közleményei sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

A szerző a GVH kommunikációs vezetője.