Fogunk-e éhezni, ha így nő a népesség?

Alaposan megváltozott az élelmiszergazdaság európai, illetve világméretű megítélése az utóbbi időszakban, mivel a szektor értékesíthetetlen áruhegyeket termelő és piaci zavarokat okozó ágazatból mára stratégiai, sőt sok helyen nemzetbiztonsági kérdésként kezelt gazdasági területté vált.

Ennek legnyomósabb oka a világszintű népességrobbanás, amely látványosan növeli az agrártermékek iránti igényeket, és ennek következtében az élelmiszergazdaság szerepét is felértékeli.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) kimutatásai szerint 2019-ben a Föld lakossága elérte a 7,7 milliárd főt, és bár a következő időszakban a gyarapodási ütem lassulhat, 2050-re a népesség meghaladhatja a 9 milliárdot, 2100-ra pedig a 11 milliárdot.

Ma a lakosság 60 százaléka Ázsiában, 16 százaléka Afrikában, 10 százaléka Európában, 9 százaléka Dél- és Közép-Amerikában, 5 százaléka pedig Észak-Amerikában és Óceánia térségében él, de a következő időszakban jelentősen módosulhatnak az arányok.

A legjobban várhatóan az afrikai népesség növekszik, így a kontinens lakossága 2100-ra 4,4 milliárdra duzzadhat, és ezzel szorosan felzárkózhat az akkorra 4,9 milliárdra bővülő ázsiai térséghez. Így a két kontinensen a Föld népességének a 83-84 százaléka él majd.

A Föld összlakossága elsősorban a látványos technikai fejlődés és a javuló egészségügyi ellátás miatt gyarapszik, de a népességnövekedéssel az élelmiszerellátásra szolgáló földterület egyáltalán nem tart lépést. Sőt, inkább komoly zsugorodás várható, mivel a termőtalajok sok helyütt romlanak, jelentős területeket pedig – más célú hasznosítások érdekében - kivonnak a mezőgazdasági termelésből.

Nagy István agrárminiszter a kihívásokat közelmúltbeli nyilatkozataiban úgy érzékeltette, hogy a Föld termőterülete a következő évtizedekben 30 százalékkal, ivóvízkészlete 40 százalékkal csökkenhet, miközben a globális élelmiszerigények 2050-re 70 százalékkal is bővülhetnek.

A népességrobbanás egyenes következménye lehet, hogy a fejletlenebb kontinenseken – elsősorban Afrikában és Ázsiában – fokozódhat az élelmiszerhiány, emiatt pedig a lakosság nagy részét érintő éhezés veszélye is. Ez mélyítheti a ma is meglévő szakadékot a világ fejlettebb régióival szemben, ahol továbbra is inkább az élelmiszerpazarlás és az elhízás okozhat gondokat.

Nem kivétel ez alól Európa sem, amely a meghatározó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből általában véve többet állít elő a belső önellátáshoz, illetve igényszinthez szükséges árumennyiségeknél. Az Európai Unióban is általános jelenség, hogy az élelmiszerek egy része veszendőbe megy, de az is tény, hogy a tagországok a feleslege készletekből évről-évre komoly élelmiszerexportot is lebonyolítanak, amelyet jórészt különböző szabadkereskedelmi megállapodások keretei között hajtanak végre.

A mai helyzetből kiindulva nem valószínű, hogy a népességrobbanás Európában jelentős élelmezési-éhezési gondokat okozna.

Főleg igaz lehet ez annak figyelembevételével, hogy a prognózisok szerint az európai népesség – ellentétben a világtendenciákkal – várhatóan csökken az előttünk álló évtizedekben. Fogyasztói szempontból viszont rossz hír, hogy az általános keresletnövekedés az élelmiszerárakat Európában is felfelé húzza majd. Bár az áralakulásokat az időjárási kilengések is komolyan befolyásolhatják, várhatóan arra kell berendezkedni, hogy a drágulás a következő évtizedekben tartós tendencia lehet.

E trend kifejezetten jól jöhet a magyar mezőgazdaságnak, amely ma messze nem használja ki potenciális termelési és élelmiszer-előállítási lehetőségeit, így a fokozódó élelmiszerigények jelentős lökést adhatnak a növekedéshez.

Az ágazat bruttó kibocsátása 2720 milliárd forint volt 2018-ban, amely az agrártárca helyzetértékelése szerint legalább 60 százalékkal marad el a tényleges teljesítőképességtől.

Ennek megfelelően a mezőgazdaság éves teljesítménye bőven meghaladhatná a 4000 milliárd forintot, és a szektor összességében legalább 20 millió ember éves élelmezésére lehetne képes, vagyis a hazai szükséglet kielégítésén felül még egy magyarországnyi népesség élelmiszerellátását biztosíthatná.

Ez pedig további komoly exportüzleteket alapozhatna meg, így a 8 milliárd eurós jelenlegi éves agrárkiviteli teljesítmény is látványosan bővülhetne.

A stratégiai elemzések szerint ehhez Magyarországon olyan versenyképesség-javító fejlesztéseket kell végrehajtani, amelyek fokozzák a termelés hatékonyágát. E törekvések nem csak nálunk kapnak teret, hanem világszinten is, és elsősorban arra irányulnak, hogy növeljék az egységnyi területen előállítható szántóföldi és kertészeti termények mennyiségét, az állattenyésztésben pedig javítsák a haszonállatok teljesítőképességét.

Az előrelépéshez ma első helyen mindenhol a precíziós gazdálkodási, illetve az azokhoz kapcsolódó agrárdigitalizációs és agrárinformatikai innovációs megoldások alkalmazását jelölik meg, mivel ezek ugrásszeren növelhetik a mezőgazdaság teljesítményét, így szerepet játszhatnak a bővülő élelmiszerigények biztonságosabb és fenntartható  kielégítésében is.

A termelés felfuttatására irányuló erőfeszítéseket ugyanakkor egyre kockázatosabbá teszi az éghajlatváltozás, amely rendkívül szélsőséges időjárási helyzeteket – súlyos aszályokat és özönvízszerű esőzéseket - idézhet elő, illetve hozzájárulhat új növénykárosítók tömeges elterjedéséhez is. Ezért Magyarországon is kiemelt programmá lépett elő a jégkár-elhárítás, a fólia-és üvegházak létesítése és az öntözési infrastruktúra szélesebb körű kiépítése. A növénynemesítésben pedig kifejezett céllá vált, hogy az új klimatikus helyzetben jobban teljesítő, rezisztens növényfajtákat fejlesszenek ki. E kezdeményezések mind arra irányulnak, hogy a mezőgazdasági termelést az időjárási hatásoktól minél jobban függetleníteni lehessen.

A kockázatcsökkentési és termelésnövelési törekvések hívják életre azokat a technológiai megoldásokat is, amelyek a legújabb kutatási eredmények felhasználásával a klasszikus mezőgazdaságtól függetlenül igyekeznek előállítani alapvető fontosságú élelmiszereket. Így például nemzetközi szinten már folynak olyan tengeri kísérletek, amelyekben víz alá épített üvegházakban termelnek szamócát, salátát és fűszernövényeket, így hozva létre új „termőterületeket”.

Az USA-ban lehetségesnek tartják azt is, hogy olyan talaj nélküli (tápfolyadékokat használó), fedett „csodafarmokat” hozzanak létre, amelyek akár nagyvárosokban is megépíthetők.

Egyes ilyen jellegű kísérletek szerint bizonyos növénykultúrákban a vetéstől számított nyolc nap múlva betakarítható lehet a termés, ha megfelelően szabályozzák a környezeti tényezőket és a hőmérsékletet, így adott területen 400-500-szor több termés is elérhető lehet a hagyományos technológiákhoz képest.

Az állattenyésztés kapcsán sokan azt vetítik előre, hogy a fehérjehiány mérséklése érdekében a rovarfehérjék felhasználása általánossá válik az emberi táplálkozásban is.

Még látványosabb változást hozhatnak az úgynevezett műhúsok, amelyeket laboratóriumi körülmények között állítanak elő. Szóba jöhetnek növényi eredetű „alternatív húsok”, de műhúsokat létrehozhatnak állati sejtek mesterséges felszaporításával is. E kísérletek már meghozták az első eredményeket, de az alkalmazott technológiák többnyire még túlságosan drágák, így a labortermékek a kereskedelmi forgalomban egyelőre nem vehetik fel a versenyt a valódi húsokkal.