Giuseppe Conte: ismeretlen civilből elismert kormányfő, akiben most bíznak az olaszok

Elemzések2020. ápr. 5.Sz.A.

Nulla politikai tapasztalattal, kampányguruk és politikai marketingesek nélkül, párton kívüli jogászprofesszorból lett kormányfő 2018 nyarán, mára pedig - több kormányválsággal a háta mögött - komoly politikai súllyá vált Európában. A koronavírus elleni népszerűtlen intézkedései ellenére is nő az elfogadottsága, és sikerülhet neki, hogy történelmi segítséget kapjon a bajba jutott Olaszország.

Ha van politikai nyertese a új típusú koronavírus-fertőzésnek, az nem más, mint Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. A világon máshol valószínűleg kormányok fognak belebukni abba, ahogyan kezelték a járványt, de Conte elfogadottsága annak ellenére nőtt, hogy közel 64 ezer fertőzöttel és több mint 6000 halottal Olaszország lett a koronavírus által legjobban sújtott európai állam.

Az elmúlt tíz évben olasz kormányfőnek nem volt akkora támogatottsága, mint Conténak, népszerűsége a februárban mért 56 százalékról mostanra 71-re emelkedett

– közölte a La Repubblica című baloldali napilap. Sőt, a megkérdezettek 92 százaléka „nagyon pozitívnak” vagy „pozitívnak” tartja a kormány óvintézkedéseit, amelyek az oktatási intézmények bezárásától a kereskedelmi tevékenység szüneteltetésén át a gazdaság szinte teljes leállításáig terjedtek. A tavaly szeptemberben újjáalakult koalíciós kormány most 82 százalékos támogatottsággal bír. 

De ki is az a Giuseppe Conte, aki lényegében politikai múlt nélkül került a kormány élére 2018-ban? A későbbi jogászprofesszor 1964 augusztusában egy középosztálybeli családban született a dél-olaszországi Volturara Appula községben. Tanulmányait Foggia környéként folytatta, a római La Sapienza diákjaként jogot hallgatott, és a diplomáját is itt szerezte 1988-ban. 2018-ban, amikor szokás szerint ismét kormányválság volt Olaszországban,

mindenki meglepődött, amikor a gyakorlatilag teljesen ismeretlen professzort, Giuseppe Contét javasolta miniszterelnöknek a koalícióra lépő populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a radikális jobboldali Liga.

Conte akkoriban a firenzei egyetemen tanított, és nézetei alapján inkább az Öt Csillag Mozgalomhoz állt közel. A két párt azért javasolta őt a kormányfői posztra, mert nem tudtak megegyezni más közös jelöltben, és Conte amolyan igazi kívülállónak tűnt. Olyannyira, hogy miniszterelnöksége első heteiben az M5S mozgalom akkori vezetőjét, Luigi Di Maio-t faggatta arról a parlamentben, hogy felszólalhat-e. 

Más szempontból is kínosan kezdődött a politikai pályafutása: egyesek meggyanúsították azzal, hogy kicsit kozmetikázott azAz első miniszterelnöki év - bár senki nem gondolta volna - nemcsak a túlélést hozott Conte-nak, hanem sikerült kezelnie a politikai szövetségesek folyamatos veszekedését, ami a koalíció felbomlásához vezetett.

Legnagyobb sikere, hogy át tudta menteni az olasz kormányt azután is, hogy belügyminisztere, Matteo Salvini Liga-vezér kilépett a koalícióból.

Eddig egyetlen fogást találtak rajta: önéletrajzán, és olyan egyetemeket is beleírt, amelyek nem tudtak arról, hogy náluk is oktatott volna, igaz, kutatóként azért vállalt szerepet.

Állítása szerint 1992-ben az amerikai Yale egyetem diákja volt, később a bécsi „International Kultur Institut” hallgatójaként folytatott jogi tanulmányokat, majd a párizsi Sorbonne, Cambridge és New York egyetemeken is jogot hallgatott. Cambridge nem tudta megerősíteni, hogy a diákja volt Conte. Az osztrák intézményről sem tudni, hogy létezett-e abban formában, ahogyan ő megnevezte, igaz, van egy hasonló nevű intézet, de ott nem oktatnak jogot. Ezen felül a New York University állítása szerint Giuseppe Conte neve sem diákként, sem oktatóként nem szerepelt a központi rendszerében, bár nem zárták ki, hogy egy- vagy kétnapos kurzus hallgatójaként tanult ott. Ezen a "kis túlzáson" azonban hamar felülemelkedtek az olaszok, annál is inkább, mert az új kormányfő - elődjeitől eltérően - valóban technokrataként igyekszik lavírozni.

Pedig a legnépszerűbb politikusok között számon tartott Salvini erős személyisége annyira rányomta bélyegét a kormányra, hogy Contét sokan csak Salvini bábjának tekintették, akinek egyszer külön sajtótájékoztatót kellett összehívnia, ahol mindenkit emlékeztetett arra, azért ő a miniszterelnök.

Végül tavaly nyáron Salvini a teljes hatalom megszerzésének reményében megbuktatta saját kormányát. A jobboldali politikus azonban elszámolta magát, mert kihullott a hatalomból, és Sergio Mattarella államfő nyár végén újfent az idővel kiváló retorikai képességeket mutató Contét bízta meg az M5S és a korábban ősellenségnek számító balközép Demokrata Párt koalíciós kormányának megalakításával. A második Conte-kormány kifejezetten ambíciózus, 29 pontból álló programot mutatott be tavaly ősszel. Ebben – többek között – célul tűzte ki a maffia elleni harcot, a parlamenti képviselők számának csökkentését, az oktatásra fordított összegek erőteljes emelését, és a munkavállalókra háruló adók mérséklését. 

Giuseppe Conte azonban az eltelt időben “Mr. Nobody-ból” karizmatikus vezetővé nőtte ki magát, akit immár Angela Merkel német kancellár és Donald Trump amerikai elnök is komoly tényezőként kezel.

Giuseppe Conte és Olivia Paladino

A tekintélyre szüksége is lesz a válságkezelés során: elérheti, ami eddig senkinek nem sikerült, hogy az euróövezet közös kötvényekkel, az úgynevezett koronakötvényekkel lépjen a piacra, mentőövet dobva Olaszországnak. Ursula Von der Leyen és közte a sajtóban zajló vitában egyelőre sikerült már annyit elérni, hogy

az Európai Bizottság elnöke bocsánatot kért Olaszországtól az európai szolidaritás elmaradásáért,

és komoly ígéretet adott arra, hogy a válságkezelésben az olaszok valódi és gyors segítséget kapnak.

A mindig jól öltözött és lila nyakkendőiről is elhíresült Conte magánéletében is révbe ért: élettársa a római szállodaipai vállalkozó, Cesare Paladino lánya, az 1979-es születésű, gyönyörű Olivia Paladino. A hölgy nem szereti a rivaldafényt, egyedül nevelte korábban tinédzser lányát, és Conte politikai szerepléseiben nem vesz részt. Conte egyébként évekkel ezelőtt vált el ügyvéd feleségétől, akitől egy fia született.