Halálos Iramban: annak idején majdnem megbukott – most világsiker

Elemzések2019. aug. 3.Devecsai János

Az eddigi részek több mint 5 milliárd dollárt kalapoztak össze.

Nem is olyan rég a vásznakon az aljas gonosztevőket képregényhősök helyett testépítők küldték a másvilágra. Mielőtt kiderült volna, hogy Schwarzeneggernek politikusi ambíciói is vannak - vagyis még az ezredforduló előtt - az izompacsirták mágnesként vonzották be a nézőket a mozitermekbe. A Halálos iramban filmek pont ezt a korszakot idézik meg. Olyanok, mint egy csipet 80-as évek.

A legújabb részben, a héten debütáló „Hobbs & Shaw”-ban például van egy akciójelenet, amelyben egy csapat félmeztelenre vetkőzött izomkolosszus jókora bárdokkal és buzogányokkal ver laposra egy rakás katonát. Az ilyen mozik manapság alig pár tízmilliót szoktak hozni, de a Halálos iramban széria fittyet hány a trendekre. A várakozások szerint a nemzetközi porondon ez az új rész alsóhangon is fél milliárd dollárt fog keresni.

A Halálos iramban franchise szénája azonban nem mindig állt ilyen jól. A 2001-ben bemutatott első film még csak egy viszonylag olcsón elkészült versenyzős mozi volt (a 38 millió dolláros büdzsé, amelyből leforgatták a tengerentúlon még alacsonynak számít). A sztori finoman szólva nem volt eredeti: egy zsaru, hogy lefüleljen egy bűnbandát Los Angeles utcáin beépült az illegális futamok résztvevői közé.

Mivel a film egész jól ment a mozikban, elkezdték gyártani hozzá a folytatásokat, de a készítők a harmadik résznél vagyis 2006-ban már úgy érezték, hogy ez a franchise kezd kifújni.

A producer Neal H. Moritz szerint futólag az is felmerült, hogy a Tokióban játszódó harmadik részt be se mutatják a mozikban és egyenesen DVD-re küldik. Már csak azért is, mert erre a felvonásra úgy tűnt, hogy a korábbi részek sztárjaiból senki nem fog visszatérni.

Az első epizód főszereplőjét a jószívű nehézfiút játszó Vin Dieselt ugyan végül sikerült visszacsalogatni, de ő is csak egy jelenetben tűnik fel a film legvégén. Problémás volt az is, hogy a költségvetés is karcsúbb volt a korábbiaknál. Végül nem is lett nagy siker.Míg az első rész 144 milliót, addig a Tokyo Drift „csak” 62 millió dollárt hozott az Államokban.

A rajongói visszajelzésekből viszont egyértelmű volt, hogy a közönség odavan Vin Diesel felbukkanásáért. A producer ekkor döntött úgy, hogy itt nem szabad leállni: a negyedik filmet megint Diesel köré kell építeni, viszont el kell mozdulni az illegális versenyek világából az akciók felé.

A folytatások aranyszabályait követve a negyedik rész nagyobb, hangosabb és látványosabb lett. A készítők a büdzsé növelésével kockáztattak, de bejött a számításuk. A nézők láthatóan ki voltak éhezve egy tesztoszterontól duzzadó látványfilmre. Nem csak Amerikában: a 363 millió dolláros bevételből ugyanis 208 millió az USA-n kívül folyt be a stúdióhoz.

Az új irányt követve az ötödik rész már kifejezetten egy rablás köré lett felépítve. A hősök itt egy korrupt üzletembert akarnak meglopni. Persze olyan akciójelenetek keretében, amelyek lazán fittyet hánynak a fizika törvényeinek. A film egyik pontján például két autó sima drótkötéllel egy több tonnás széfet hurcolászik magával egy zsúfolt városon keresztül.

Könnyen lehet, hogy a franchise végül lassú lejtmenetbe kezdett volna, ha a sorozat népszerűségét egy tragédia nem emeli az egekbe. 2013-ban ugyanis egy jótékonysági rendezvény után autóbalesetben meghalt a széria egyik sztárja Paul Walker. Hamar elterjedt a hír, hogy a hetedik részben a film is elbúcsúzik majd a karakterétől méghozzá egy megható jelenetben.

A hír nem csak óriási médiavisszhangot, hanem rengeteg pénzt is hozott a készítőknek. A 2015-ös film 1,5 milliárd dolláros bevételt produkált.A kínai közönség is imádta az új felvonást. Csak náluk a „Halálos iramban 7” 390 millió dollárt termelt.

A Universal stúdió persze igyekezett meglovagolni a hirtelen jött óriási ismertséget. Úgy döntöttek, hogy a fősorozat mellett a mellékszereplőkkel foglalkozó spin-offokat is fognak készíteni. Az első ilyen mellékvágány lett a „Hobbs & Shaw”.

Ebben Vin Dieselnek már nyoma sincs. Helyette a volt brit zsoldos szerepében Jason Statham és a szövetségi ügynököt játszó Dwayne Johnson kalapálja el a gonosztevőket, miközben egy gyilkos vírus nyomába erednek.

Folytatva az eddigi irányt ezúttal is teljesen az akcióé a főszerep. Az egyetlen igazi meglepetés az lehet, hogy ezúttal néhány ötlet még a szokottnál is meredekebb. A főszereplők ellenlábasa Brixton (Idris Elba) például a golyóálló ruhájának hála a töltényeket akár a kezével is fel tudja fogni.

A „Hobbs & Shaw” akár csak a korábbi részek egy agyatlan akciófilm, ami tele van látványos összecsapásokkal. Pontosan azt hozza, amit a korábbi részek kedvelői látni szeretnének.