Hamarosan újabb katasztrófa sújthat le a közelünkben, pedig még az előző se ért véget
ElemzésekKaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő szerint komoly esély van rá, hogy a fekete-tengeri olajkatasztrófa meg fog ismétlődni.
Miután december közepén két orosz tartályhajó, a Volgoneft-212 és a Volgoneft-239 a Fekete-tengeren zátonyra futott egy kis ideig még megvolt rá az esély, hogy a nagyobb tragédia elkerülhető.
Legalábbis a krasznodari régió kormányzója szerint lehetett bízni benne, hogy a kifolyt olaj túlnyomó része megül a tenger alján, ami megkönnyítette volna a víz tisztítását. Csakhogy az időjárás megváltozott, a szennyezés pedig a felszínre került.Az olajfolt nem csak az orosz partok mentén terjedt. Elérte a megszállt Krímet és a félsziget katonai kikötőjét is Szevasztopolban. Az orosz kormányzat még másfél hete bejelentette, hogy akár 200 ezer tonna talaj is szennyeződhetett.
Ez a legrosszabb forgatókönyv! A szennyezés terjed, és a helyzet gyorsan romlik
– állítja Vlagyimir Szlivjak, egy civil környezetvédelmi csoport az Ecodefense társelnöke. „A két tartályhajóban lévő fűtőolaj több mint fele kiömlött. A helyszínen lévő mintegy 10 ezer önkéntes megteszi, amit tud, de ennek a számnak a duplájára lenne szükség ahhoz, hogy éjjel-nappal lehessen végezni a takarítási munkálatokat.”
A beszámolók szerint a szagok miatt néhány civil, aki besegített elájult vagy rosszullétet kapott, mivel nem kaptak megfelelő védőfelszerelést. Az önkéntesek légzési nehézségekre, allergiás reakciókra és tüdőbetegségekre panaszkodtak, de mindenekelőtt bőségesebb és korszerűbb eszközöket kértek a hatóságoktól.
A madarak haldokolnak! A szag szörnyű! Nem látszik a vége. Katasztrofális emberhiány van. Kevés a felszerelés
– írta az egyikük.
Január elejéig a mentőalakulatok több mint 86 ezer tonna szennyezett homokot és földet takarítottak el. Az olajat tartalmazó homokot műanyag zsákokba rakják, viszont ezeknek a gyűjtőhelyei már most zsúfolásig tele vannak. Az időjárási körülmények közben megnehezítik a takarítást. A hullámok folyamatosan egyre több olajat hoznak a partokra. A műveletet nehezíti, hogy a partvidék hosszú és tagolt.
Az állatvilágot még nem tudni mekkora pusztítás érte. Sejthetően eddig csak a delfinekből legalább 30 halhatott meg a kiömlő olaj miatt.
Az oroszországi Anapában önkéntesek tisztítják a tengerpartot az olajtól (Forrás: Shutterstock)
Nem ez az első eset – és hamarosan meg is ismétlődhet
A térségben 2007-ben már volt egy jelentős olajszennyezés. Akkor egy súlyos vihar következtében a Volgoneft-139 hajóról több mint 1300 tonna olaj folyt ki. A tragédia még évekkel később is éreztette a hatását. Az eset nem csak vagyonpusztuláshoz, illetve a tengeri és part menti ökoszisztémák szennyeződéséhez, hanem mellette a helyi iparágak jelentős bevételkieséséhez is vezetett. Akkor viszont még Ukrajna és Oroszország együtt dolgozott a károk felszámolásán. Ami persze most már elképzelhetetlen.
A probléma gyökere akkor és most is az orosz tartályhajók rossz állapota volt. A most zátonyra futott Volgoneft-212 és Volgoneft-239, amelyek 62 ezer hordó olajat szállítottak, több mint 50 évesek voltak.
Az orosz olajra vonatkozó nyugati szankciók oda vezettek, hogy az olajat - különösen Indiába - sokszor régi hajókkal szállítják. Az ukrán csapások miatt sejthető, hogy az oroszok kénytelenek az általában partközeli folyami és tengeri hajóként használt, átalakított járműveket is bevetni.
Pont azért, mert sok tartályhajó az oroszoknál kifejezetten rossz állapotban van, a mostani katasztrófa könnyen megismétlődhet.
Sajnos tartok attól, hogy szándékosan vagy nem, de előbb-utóbb be fog következni egy olyan szintű vagy annál is jelentősebb baleset, mint, ami a Fekete-tengeren történt. Könnyen megeshet, hogy egy ilyen kritikán aluli állapotban lévő hajó egyszerűen darabokra hullik, és a rajta szállított kőolaj óriási ökológiai kárt fog okozni
– mondta el a növekedés.hu-nak Kaiser Ferenc, biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
A mostani esetnél az óvatosabb becslések szerint úgy 792 ezer gallon olaj ömölhetett a tengerbe. Ami persze óriási szám. Viszont összehasonlításul: amikor Amerika legnagyobb olajkatasztrófájára került sor a Deepwater Horizon olajfúrótoronynál akkor 206 millió gallon olaj került az óceánba.