Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Három uniós ország, ahol igen nagyot nőtt a minimálbér

Elemzések2024. jan. 28.F. P.

Minden uniós országban nőtt a minimálbér év elején, ahol van ilyen szabályozás. A skála 2-től 21,5 százalékig terjed, többnyire érthető módon a felzárkózó országokban nagyobb a szám.

Nálunk már decemberben lezajlott a januári minimálbéremelés, de ennek nincs jeletősége, mivel az Eurostat az előző év eleje és az idei év eleje közti emeléseket veszi figyelembe. A hazai esetet nehezíti, hogy a minimálbér 15, a garantált bérminimum 10 százalékkal nőtt, így nem egyértelmű, melyikkel célszerű számolni. 

Hazai szint

A többi országban nincs ilyen jellegű megosztás, miközben nálunk is egyre csökken az alsóbb érték szerepe, mivel sokkal kevesebben kapják azt, mint a garantált bérminimumot. Így átlagban 12-13 százaléknak tekinthetjük a hazai emelést, ami nagyjából meg is egyezik Írország, Észtország és Lettország emelésének mértékével. 

A legnagyobbak és a többiek

Ennél nagyobb mértékben csak 3 ország emelt: Lengyelország, Bulgária és Horvátország, igaz, ők mindjárt 20 százalék környékén.

Az abszolút győztes Lengyelország lett 21,5 százalékkal, Horvátország adata kereken 20 százalék, Bulgáriáé 19,6 százalék. 

10 százalék körüli volt a mérték Málta, Litvánia, Románia, Görögország és Csehország esetében, a többieknél 8 százalék alatti az adat, Belgium a sereghajtó 2 százalékkal.

Térségünk szintje

A minimálbérek euróban számolt értéke térségünkben Lengyelországban lett a legnagyobb 975 eurós bruttó értékkel, ezt Litvánia követi 924 euróval, majd Görögország (amely lassan belesimul a régióba) 910 euróval. A magyar adat dupla a kétféle minimálbér miatt: 710, illetve 824 euró. A felső érték, ami a gyakorlatban meghatározóbb, Észtország és Horvátország adatával van nagyjából egy szinten.

Nettó értékek

A nettó értékek természetesen arányaiban eltérnek ettől az adók és egyéb járulékok mértéke alapján: a magyar adatban a magasabb garantált bérminimum esetében ez a kedvezmények figyelembevételével 580 euró körül lehet, ami kicsit alacsonyabb, mint a 600 eurós szlovák szint.

A minimálbér esetében ez 500 euró: ennél csak a román és a bolgár adat alacsonyabb, de ennek egyre fogy a jelentősége, hisz épp azért emelték meg a minimálbért nagyobb mértékben, hogy fokozatosan összezáródjon a kétféle érték.