Hat tabudöntögető mozi, amely filmtörténelmet írt

Elemzések2020. jan 12.Devecsai János

Összeállításunkban néhány olyan nagy hatású filmet gyűjtöttünk össze, amely a maga idején merész vizekre evezett.

A csók (1896)

Amerika első filmstúdiója a Black Maria még a XIX. század legvégén kezdte meg a működését Thomas Edison szárnyai alatt. Itt forgatták le azt a kis szkeccset is, amelyben két Broadway sztár May Irwin és John Rice csókolóznak. A filmművészet ekkoriban persze gyerekcipőben járt: még nem teljesen tisztult le, hogy mit szabad és mit nem szabad megmutatni a vásznon. A „The Kiss” bemutatója után hamar kiderült, hogy ha két olyan ember csókolózik, akik a kor mércéje szerint nem számítanak szépnek, az bizony sok embert kiakaszt. Egy korabeli kritikus a kisfilmet egyenesen gusztustalannak nevezte.

Tabu (1931)

F. W. Murnau a néma korszak egyik legnagyobb hatású rendezője volt. Még Németországban „Nosferatu” címmel ő forgatta le az egyik első vámpírfilmet, Faust adaptációja pedig monumentális díszleteinek és úttörő filmes trükkjeinek hála óriási sikernek bizonyult. A trópusokon játszódó romantikus moziját a „Tabu”-t már Amerikában készítette. Miközben kritikusai az ügyes sztorifonást dicsérték, a nézők jelentős része azért ment megnézni a Tabut, mert fedetlen keblű bennszülöttek is szerepeltek benne. A bemutató után az amerikai produkciókban egyre több lett a kihívóan öltözködő nő. Mivel egy idő után kezdett az a kép kialakulni, hogy Hollywood a romlottságot és a feslettséget testesíti meg, Amerikában – főleg 1934-től – erőre kapott a cenzúra. A szabályokat összegyűjtő Hays-kódex jó ideig azt se engedte, hogy akár csak finom utalásokkal - mondjuk árnyékokkal - jelezzék a meztelenkedést.

Férfiszenvedély (1945)

Az iszákos karakterek sokáig csak mint humorforrás tűntek fel a mozivásznon. Az 1945-ös Férfiszenvedély volt az első hollywoodi film, amely az alkoholizmussal, mint komoly problémával foglalkozott. Főhőse egy nehézségekkel küzdő író, ahogy telik a játékidő egyre lejjebb csúszik a függősége miatt. A fináléban már horror filmeket idéző hallucinációk támadnak rá. A produkció hallatlan sikert aratott: 4 Oscar-díjat, köztük a legjobb filmnek járó aranyszobrocskát is elnyerte. Ezzel pedig Hollywoodban utat nyitott a társadalmi problémákkal foglalkozó alkotások előtt.

A gyerekek órája (1961)

A 60-as években az amerikai filmeket sújtó cenzúra már kezdett felengedni. Több olyan téma is bekerülhetett a mozikba, amelyet korábban próbáltak elhallgatni. Hitchcock híres thrillerében a Psycho egyik zárójelenetében például már arról is beszélhettek a szereplők, hogy a gyilkos vajon transzvesztita-e. Ezzel együtt lassan megjelentek az első olyan filmek is, amelyek megpróbáltak átfogóbban foglalkozni a homoszexualitás kérdésével. Az első fecskék között találjuk a két neves sztár Audrey Hepburn és Shirley MacLaine főszereplésével készült drámát: A gyerekek óráját. A film két tanárról szól, akik Amerikában egy sikeres magániskolát vezetnek. Ám amikor elterjed a pletyka, hogy a két iskolavezető leszbikus kapcsolatban él egymással, a szülők pánikszerűen kiíratják a gyerekeiket, az iskola pedig tönkre megy. A direktor, William Wyler egy olyan drámát hozott tető alá, amely mai szemmel is kifejezetten erősnek számít.

Ördögök (1971)

Ken Russell filmje egy igaz történetet dolgoz fel: egy befolyásos francia atyát Urbain Grandier-t a XVII. században a politikai ellenfelei megvádolták azzal, hogy az ördöggel cimborál. Emiatt pedig máglyán elégették. Az "Ördögök" egy olyan korban beszélt az egyház múltbéli bűneiről, amikor ez még valóban merész dolognak számított: Olaszországban annak idején ki is hirdették, hogy ha a főszereplők Vanessa Redgrave és Oliver Reed beteszik a lábukat Itáliába akkor három év börtönt kapnak.

Az utolsó ház balra (1972)

Amikor Ingmar Bergman "Szűzforrás" című filmjében megölnek egy ártatlan lányt, a szereplőket főleg egy dilemma zavarja: Isten hogy engedhet meg ilyet? Ez a filozofikus kérdés Wes Cravent már nem érdekelte. Filmjéhez a történet alapjait ugyan a Szűzforrásból vette, de ő már elsősorban az erőszak természetét akarta vászonra vinni. Az utolsó ház balra című opuszban a néző úgy követ végig egy rémtettet, hogy közben lassan tudatosul benne: az áldozatoknak nincs kiút. Annak idején a New York Times kritikusa 50 perc után ki is sétált a sajtóvetítésről. A News-Press ítésze pedig leszögezte: „ez a leggusztustalanabb film, amit valaha láttam”. A vérfagyasztó thriller így is óriási siker lett: a 87 ezer dollárból forgott alkotás csak Amerikában 3 millió dollárt termelt. Egy folytatást és egy remake-et is megért. Wes Craven karrierje pedig a premier után jókora lendületet vett: később ő rendezte a „Rémálom az Elm utcában” és a „Sikoly” filmeket is. Hogy ez jó-e vagy sem arról mai napig folyik a vita, mindenesetre rengeteg más alkotás mellett "Az utolsó ház balra" is sokat tett azért, hogy a nézők hozzászokjanak a durva erőszak-ábrázoláshoz a mozikban.