Nagyot fordított a szerencséjén a LEGO

Elemzések2019. júl 3.Devecsai János

Bár a dán játékgyártó 2017-ben nehéz helyzetbe került, a vállalatnak sikerült újra növekedési pályára állnia.

A LEGO alapításáig göröngyös út vezetett. Pár évvel azután, hogy Ole Kirk Christiansen 1916-ban Billund városában berendezkedett az új asztalos műhelyében, az egész hely leégett. Az optimista dán mesterember a romokon egy még nagyobb boltot húzott fel, ám pont mire beindult volna az üzlet a dán gazdaságot tönkretette a világválság.

Ole Kirk Christiansen

Az országban az ezt követő nehéz években már csak kevesen engedhették meg maguknak egy bútorvásárlást, ezért át kellett álljon az olcsóbb áruk készítésére. A fajátékait végül annyira megszerették a gyerekek, hogy az 1932-ben alakult cégnél ezeknek a gyártása a cég fő profiljává vált. Még a vállalkozás is új nevet kapott.

A dán „leg godt”-ból (játsz jól) született meg a világ egyik legismertebb brandje: a LEGO.

Ole Kirk tudtán kívül egy globális óriáscég alapjait tette le. A gyár ma már annyi LEGO kockát ad el egy évben, hogy azokkal akár ötször is körbe lehetne érni a Földet. Viszont a nagy múltú cég nem is olyan rég bajba került. Pont 2017-ben, amikor a cégcsoport élére kinevezték az új vezérigazgatót Niels B. Christiansent, a vállalat növekedése megtorpant. Tizenhárom év után először visszaesett a forgalmuk.

Félő volt, hogy lassan elvesztik a vonzerejüket és annyi más hagyományos játék-gyártóhoz hasonlóan az internet korában kimennek a divatból.

Nyilván az se segített, hogy pont ebben az esztendőben csődbe ment Amerika legnagyobb játékkereskedője a Toys "R" Us. Ráadásul a raktárakban és az üzletekben túlságosan is nagy készleteket halmoztak fel, úgy hogy közben néhány új játék kollekció például a Lego Chima is az elvárások alatt teljesített. Ahogy a rossz hírek elkezdtek feltornyosulni, úgy döntöttek, hogy globális szinten 1400 fős leépítést hajtanak végre.

A gödörből azonban sikerült kimászniuk. Jó ötlet volt a LEGO Masters című TV-sorozat elindítása. Ebben a csapatok azon versengenek, hogy ki a jobb a LEGO építésben. A show eredetileg 2017-ben indult el az Egyesült Királyságban, idén pedig az ausztrál verzió is kezdetét vette. Az üzletek pedig megerősítették, hogy a premier után rögtön óriásit nőtt az érdeklődés a LEGO termékek iránt.

Közben a csoport Ázsiában is megerősödött

Ahogy a vezérigazgató felhívja rá a figyelmet, csak Kínában több mint 270 millió gyerek él. Hogy ezt a tömeget minél jobban el tudják érni a már meglévő 60 boltjuk mellé idén 80 új üzletet nyitnak. De tavaly ha nem is nagy mértékben, de Európában és Észak-Amerikában is tudtak bővülni. Csoportszinten 4 százalékkal nőtt a forgalmuk.

A vállalat közben a műanyag-használatot is igyekszik visszaszorítani a gyártásnál, bár ezen a téren nincs egyszerű dolguk.

Jelenleg ugyanis a LEGO egyik vonzereje épp abban van, hogy a játékaik roppant tartósak.

A több évtizedes készleteket ma is nyugodtan elő lehet venni: teljesen alkalmasak a játékra. Bár vállalták, hogy 2030-ig az üzemeikben fenntartható anyagokra cserélik a műanyagot, a Bloomberg azt írta, hogy az új eljárás körül még sok a kérdőjel.

A LEGO mögött álló dán milliárdos család mindenesetre tovább terjeszkedik. Külföldi lapértesülések szerint a Kirkbi nevű cégükön keresztül egy amerikai befektetési vállalat a Blackstone és a kanadai nyugdíjalappal együtt összesen 5,9 milliárd fontért megvásárolnák a Merlin Entertainmentset. Ez az angol cég üzemelteti a Legoland vidámparkokat és a Madame Tussauds viaszmúzeumokat is. De jelenleg hozzájuk tartozik a brit főváros emblematikus óriáskereke a London Eye is.