IMF: Brutális mértékű lesz a visszaesés idén, egyedül Kína úszhatja meg a recessziót

Elemzések2020. jún. 29.Sz.A.

A globális recesszió 2020-ban az eddigi előrejelzéseknél sokkal mélyebb, várhatóan 4,9 százalék lesz, ami 1,9 százalékponttal alacsonyabb, mint az a World Economic Outlook (WEO) 2020 áprilisi előrejelzésében szerepelt – olvasható az IMF legfrissebb elemzésében. Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia kétszámjegyű visszaeséssel néz szembe idén, de a számunkra kulcsfontosságú Németországban is közel nyolc százalékos recesszióra lehet reálisan számítani. Kína az egyetlen nagyhatalom, ahol növekedés várható idén az IMF szerint.

A COVID-19 világjárvány hatása 2020 első felében a vártnál súlyosabban vetette vissza kibocsátást, és a helyreállítás várhatóan lassabb lesz, mint az előzőleg becsülték, a 2021-ben a globális növekedés pedig 5,4 százalék körül alakulhat - olvasható az IMF elemzésében.

Mindez azt jelenti, hogy a 2021-es a GDP körülbelül 6,5 százalékponttal alacsonyabb lehet, mint amivel 2020 januárjában a COVID-19 előtti előrejelzéseknél számoltak.

Az alacsony jövedelmű háztartásokra gyakorolt ​​negatív hatás különösen súlyos, ami egyben azt is jelenti, hogy elveszett a szegény háztartások felzárkóztatására tett lépések egy része.

Akárcsak a két hónappal ezelőtti WEO előrejelzés, a mostani becslés is jelentős bizonytalanságokat hordoz magában. Ez egyrészt a járvány kiszámíthatatlanságából adódik, másrészt pedig abból, hogy lassabb a vártnál a kilábalás azokban az országokban, ahol már lecsengőben van a fertőzés, és így tovább fenn kell tartani a közösségi távolságtartást 2020 második felében is.

A gazdasági növekedés mértéke 2019, 2020, 2021-ben (Forrás: IMF)

Ugyanakkor a reméltnél nagyobb sebet ütöttek a gazdaságon az első és második negyedévben bevezetett korlátozások. Tovább rontja a gazdaság talpra állásával kapcsolatos várakozásokat, hogy a járvány kontroll alatt tartása érdekében hosszabb ideig fenn kell tartani a korlátozásokat. A pénzügyi lehetőségek, amelyek az áprilisi előrejelzés óta javultak, váatóan hosszabb ideig a jelenlegi szinten maradnak, de akár az is elképzelhető, hogy mégis csak szigorodnak. 

A járvány által sújtott országoknak – még azoknak is, ahol a járvány már túl van a csúcson – megfelelő finanszírozást kell biztosítani az egészségügy számára.

A nemzetközi közösségnek pedig erőteljesebben kell támogatni a korlátozott erőforrásokkal rendelkező országokat a megfelelő szintű egészségügyi ellátás biztosítása érdekében, illetve segíteni kell, hogy minden nemzethez kellő számú vakcina eljusson, amennyiben meg lesz az oltóanyag. További feladat, hogy azokban az országokban, ahol továbbra is szükségesek a korlátozások, az állam célzott támogatással egészítse ki a háztartások jövedelmét, illetve segítse a lezárások által sújtott vállalkozásokat.

Amikor pedig megindul a fellendülés, ezeket a támogatásokat fokozatosan meg kell szüntetni, továbbá ösztönözni a kereslet felfutását, illetve támogatni azokat az ágazatokat, amelyeket tartósan visszavetett a válság.

A valutaalap megítélése szerint a multilaterális együttműködés továbbra is alapvető fontosságú marad a jövőben is. Az egészségügyi problémákkal és finanszírozási gondokkal küszködő országok számára pénzügyi támogatást kell nyújtani, beleértve ebbe az esetleges adósság elengedést, illetve a a globális pénzügyi biztonsági hálózaton keresztüli finanszírozást. A politikai döntéshozóknak együtt kell működni a kereskedelmi és technológiai problémák megoldásán, amelyek veszélyeztetnék a kilábalást. A járvány idején jelentősen lecsökkent károsanyag kibocsátásra építve folytatni kell az éghajlatváltozás megakadályozása érdekében vállalt kötelezettségek teljesítését.

Az IMF szerint a globális közösségnek pedig cselekednie kell egy újabb katasztrófa elkerülése érdekében. Így a járvány leküzdéséhez szükséges védőeszközök és egyéb kellékek globális készletének kialakítására, a kutatások finanszírozására, a közegészségügyi rendszerek támogatására és a rászorulók számára nyújtandó támogatási rendszerek kialakítására van szükség.