Irán, mint energiapolitikai gyújtópont – Az olaj árában fizetjük meg a konfliktust
ElemzésekA világ ismét Iránra figyel – és arra, hogy Washington miként reagál. Miközben a közvetlen katonai konfrontáció veszélye tovább erősödött, a gazdasági nyomásgyakorlás és a szankciós eszközök alkalmazása is új szintre lépett. Mindez nem csupán biztonságpolitikai kérdés. Minden, ami Iránnal történik, alapvetően hat a globális olajpiac stabilitására. A konfliktus további erősödését a benzinárakban is megérezzük majd.
Irán a globális olajellátás egyik legérzékenyebb csomópontja. Nem pusztán azért, mert a világ bizonyított kőolajkészleteinek mintegy 9-10 százalékával rendelkezik, hanem azért is, mert földrajzi elhelyezkedése révén közvetlen hatást gyakorol a nemzetközi ellátási láncokra. A Perzsa-öböl bejáratánál húzódó Hormuzi-szoros a globális olajkereskedelem egyik kulcsfontosságú útvonala: a tengeren szállított nyersolaj közel egyötöde halad át rajta naponta. Bármilyen katonai vagy politikai eszkaláció ezért azonnali árkockázatot jelent.
Kína az olajszankciók kulcsa
Az ország geopolitikai jelentősége a jelenlegi nemzetközi helyzetben még hangsúlyosabb. Miközben Donald Trump amerikai elnök két hetet adott Teheránnak a megállapodásra és a hadsereg készen áll a beavatkozásra, az Egyesült Államok korábban már újabb szankciós csomagokat is bejelentett Iránnal szemben. Ezek nem csupán egyes iráni cégeket és személyeket érintenek, hanem kifejezetten célba veszik az úgynevezett „árnyékflottát” is. Azokat a tankerekről és közvetítőcégekről van szó, amelyek a nemzetközi korlátozások kijátszásával juttatják el az iráni olajat és egyéb termékeket külföldre, jelentős bevételt biztosítva ezzel Teherán számára. Viszonyításként fontos megemlíteni, hogy az olajexportból származó bevételek Irán GDP-jének mintegy egynegyedét teszik ki, és ennél is nagyobb arányt képviselnek az állami költségvetési bevételekben. Az Egyesült Államok és az Európai Unió 2018 után bevezetett szankciói ellenére Teheránnak sikerült az exportot nagyjából napi 1,5 millió hordós szinten stabilizálnia.
A geopolitikai nyomásgyakorlás aktuális fejleményeként az amerikai és az izraeli vezetés az Iránnal szembeni gazdasági eszköztár további szigorítására is készül. Sajtóértesülések szerint Trump és Netanjahu egyetértettek abban, hogy fokozni kell a Teheránra nehezedő nyomást, különös tekintettel az iráni olaj Kínába irányuló exportjára. A lépés jelentőségét az adja, hogy Kína az iráni olajexport több mint 80 százalékát szívja fel, így a kínai irányú értékesítések korlátozása érdemben csökkenthetné Teherán devizabevételeit és mozgásterét.
Szuperérzékennyé vált árak
Egy ilyen intézkedés azonban túlmutat a kétoldalú viszonyon: az exportcsatornák célzott szűkítése – még tényleges fizikai fennakadások nélkül is – növeli a globális olajpiac bizonytalanságát, és beépül az árazásba. Peking reakciója szintén a kérdés stratégiai súlyát jelzi. A kínai külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog keretei között folytatott gazdasági együttműködés legitim és tiszteletben tartandó. Ez arra utal, hogy az iráni olaj kérdése az amerikai-kínai stratégiai versengés egyik metszéspontja is.
Mindezek mellett fontos megemlíteni, hogy az olajpiac nemcsak a fizikai kínálatra, hanem a várakozásokra is reagál. Ezt az elmúlt években is többször láthattuk, például a 2019-es szaúd-arábiai olajlétesítmények elleni dróntámadás után, amikor az olaj árfolyama egyetlen nap alatt közel 15 százalékkal ugrott meg.
A száz dolláros szint gyorsan átléphető
Ami a közvetlen eszkalációt illeti, már a szoros lezárásának puszta lehetősége is 5–10 dolláros hordónkénti árugrást generálhat. A globális energiarendszer ugyan diverzifikáltabb, mint a 2000-es évek elején, de a Közel-Kelet továbbra is a kínálat egyik legfőbb gerince. Irán kiesése vagy a szállítási útvonalak sérülése inflációs nyomást, logisztikai zavarokat és pénzügyi volatilitást idézhet elő.
Az iráni olaj tehát egy fontos stratégiai érdekérvényesítési eszköz. A regionális eszkaláció már önmagában képes lenne 100 dollár fölé emelni a hordónkénti árat rövid távon. Hosszabb távon a piac képes lehet enyhíteni a fizikai kínálat visszaesése okozta sokkot: a stratégiai készletek felszabadítása, alternatív szállítási útvonalak, valamint az OPEC+ termelési korrekciói mérsékelhetik az árrobbanást. Ez azonban nem szünteti meg a bizonytalanságot. A valódi kérdés ezért nemcsak az, hogy lesz-e közvetlen beavatkozás, hanem az is, hogy sikerül-e csökkenteni az eszkaláció esélyét.
A szerző a Gefyra alapítója, a Ludovika Türk Tanulmányok Kutatóműhelyének szakértője
