Iráni "öngyilkos" dróntámadás Irakban - helyszíni beszámoló

Egy nappal a 2001. szeptember 11-i évfordulók után ismét iráni drónok támadták az amerikai erőket Erbilben. Lehet, hogy véletlen volt, lehet, hogy egyfajta „különleges” figyelmességnek szánták, de nem ez volt az első ilyen eset Irak kurdok lakta fővárosában 2021-ben.

A hírek szerint az erbili nemzetközi repülőtéren működő amerikai erőket támadta több iráni „öngyilkos” drón, azaz olyan pilóta nélküli repülőeszköz, amelyet eleve robbanóanyaggal pakoltak fel, és a célpontba csapódva kellene robbannia.

Erbil város központja a Citadella szomszédságában

Mióta az USA 2020 januárjában Bagdadban egy dróntámadással likvidálta az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda külföldi műveletekért is felelős parancsnokát, Kasszem Szulejmáni tábornokot, a két ország Irak légterében vívott játszmái nagy figyelmet kapnak.

Az Egyesült Államok az elmúlt két évben folyamatosan csökkentette bázisainak számát, hogy minél kevesebb célpontot nyújtson, ugyan akkor a megmaradt bázisainak védelmét megerősítette bunkerek kiépítésével és a C-RAM rendszerrel, amit alapvetően a kis hatótávolságú, irányítatlan rakétát és aknák ellen fejlesztettek ki.

A haditengerészet Phalanx rendszerének módosított változatán alapuló C-RAM azonban képes drónokat is leszedni, mint a múlt heti eset bizonyítja, nem először.

Az kurdisztáni főváros reptere sajátos helyzetben van. A repülőtér alapvetően hazai és nemzetközi légiforgalmat bonyolít le, azaz rendszeresen szállnak fel és le civil légijáratok. Emellett azonban a területnek van egy katonai funkcióija is, a repülőtér még Szaddam Husszein idején épített részén, amit a kurd biztonsági erők, a nemzetközi erők és az Iszlám Állam elleni harcok idején az iraki hadsereg is használt.

Jelenleg ezen a katonai részen nem csak az amerikaiak, de mindazok a nemzetek is jelen vannak, akik 2014-ben az iraki kurdok megsegítésére érkeztek és azóta is itt vannak. Az USA mellett jelenleg britek, franciák, németek, olaszok, hollandok és magyarok is vannak a katonai részen nagyobb számban. Az egyes nemzetek saját, fallal körülvett táborokkal rendelkeznek (a magyar katonák az olaszokkal közösen vannak), és a reptér régi terminálja szolgál közös térként, a parancsnokságként.

A katonai részhez tartozó gurulóutakon, parkolórészeken tartják a koalíciós erők a saját helikopterflottájukat, mindegyik nemzet a saját igényeihez és feladataihoz mérten állomásoztat kint ilyen repülőeszközöket.

Az iraki légierő helikopterei az erbili repülőtéren az 2016-os, Iszlám Állam elleni háború során

Mindezek a részletek csak azért fontosak, mert amikor a hírekben azt halljuk, hogy iráni drónok, vagy síita milíciák rakétái, vagy akár az Iszlám Állam terroristái amerikai katonákat támadtak az erbili nemzetközi repülőtéren, fontos tudni, hogy a veszély nem csak őket fenyegette, hanem mintegy tucatnyi más ország katonáit, beleértve a magyarokat.

Az amerikai (nemzetközi) erőket ért támadásokról nincs pontos statisztika, számos akció bele sem került a nemzetközi híráramba, így a pontos fenyegetettségről sincsenek ismereteink.

Ezek a támadások azonban nem veszélytelenek, és a C-RAM védelmi rendszer sem működik 100 százalékos hatékonysággal. 2021 februárjában egy, a repülőtér elleni támadásban egy civil kontraktor meghalt, nyolcan megsebesültek, köztük katonák is.

Akkor a rakéták egy része Erbilre városra hullott, ártatlan áldozatokat is követelve.

Teherán kényes külpolitikai játszmát játszik ezekkel ez az akciókkal. A támadások egy részét nyilvánvalóan irániak követik el, hiszen a most is lelőtt drónok világosan beazonosíthatók gyártóik alapján.

A támadások többségét azonban irányítatlan rakétákkal, tipikusan 107mm-es vagy ritkábban 122mm-es „Katyusa” rakétákkal követik el. Az irányzás általában primitív eszközökkel, akár csak szemmel történik, az indítóállványt egy pick-upra vagy kisteherautóra hegesztett állványzat jelenti. A mérek miatt egy ilyen leponyvázott jármű feltűnés mentesen tud a kiválasztott célpont közelébe jutni, majd gyors irányzás után elindítani a rakétákat. „Avatatlan” kezekben azokban ezek a rakéták több gondot okozhatnak mint sikert, erre volt példa a már említett februári támadás is, amikor városra is hullottak a rakéták.

Elsőre bármilyen furcsán is hangozzék, a támadók általában igyekeznek figyelni arra, hogy a támadások ne veszélyeztessék se a repülőtér civil forgalmát, se Erbil lakosainak biztonságát, ezért a legtöbb rakéta indítás aránya bizonyos irányokból történik, tipikusan olyanokból, ahonnan ha „túlrepül” a rakéta, akkor nem fenti célpontokat veszélyezteti.

A beazonosíthatóan iráni indítású drónok mellett a Teherán által támogatott síita milíciák is szoktak veszélyeztetni, tipikusan a fenti két rakétafajtával. A 107mm-es előnye is a viszonylag kis mérete, hátránya a rövid, 6-8 km-es hatótávolság.

Ezt azt jelenti, hogy ha egy milícia, vagy a helyi Iszlám Állam ezzel akar támadni, akkor át kell jutni az egyébként hatékonyan működő kurd hírszerzés, az Asayish „hálóján” és a kurd biztonsági erők ellenőrző pontjain.

Az iraki kurd területek és Irak között van egyfajta határ, ahol nagyon szigorúan ellenőrzik a teher- és személyforgalmat, azon átjutni akár egy ártatlan kinézetű, ütött-kopott kisteherautóval nem egyszerű. A síita milíciák éppen ezért használják néha a 122mm-es rakétákat, amelynek hatótávja elég ahhoz, hogy a Moszultól keletre fekvő, de még névleg az iraki kormány területéről indítsanak rakétákat. Ide már nem érnek el a kurdok, úgyhogy gyakorlatilag következmények nélkül lehet akciózni. Kivéve persze, ha véletlenül halálos áldozatokat is követelne a támadás az amerikai katonák között.

Akkor már csak az épp regnáló amerikai elnök vérmérséklete és az iráni-amerikai kapcsolatok aktuális állapota határozza meg, hogy érkezik egy amerikai drón vagy bombázó valahonnan, válaszcsapást mérjen a milicistákra vagy iráni katonai vezetőkre.