Jogos megtorlásnak minősülhet a Szulejmáni elleni dróntámadás?

A nyomást érezve kedden konkrétabb okokkal is igyekezett szolgálni a Szulejmáni elleni dróntámadással kapcsolatban a washingtoni vezetés. Többek között a Bagdadban lévő amerikai nagykövetséget ért fenyegetésekre és hírszerzési források alapján egyéb, a közeljövőben várható amerikaiak elleni támadásokra hivatkozik a Trump adminisztráció, ezeket állítólag Szulejmániék készítettek elő – írja a New York Times.

Mark T. Esper védelmi miniszter egyenesen arról beszélt az újságíróknak, hogy az iráni erők illetve szövetségeseik néhány napon belül támadást intéztek volna amerikaiak ellen. Mint hozzátette,

Szulejmáni azért utazott Bagdadba az amerikai nagykövetség kétnapos ostromát követően, hogy összehangolja a támadásokat.

Mindezekről azonban nem volt szó a Kongresszusnak küldött értesítésben, amit az ellenzéki demokraták erősen sérelmeznek, csakúgy, mint azt, hogy Trump a kongresszus hozzájárulása nélkül döntött a légicsapásról. Joe Biden demokrata elnökjelölt-aspiráns szerint egyelőre csak ködös magyarázatokat kaptak a közvetlen veszélyről, de nem láttak igazán meggyőző bizonyítékot. 

A támadás jogcíméről szóló vitában az egyik legfontosabb érv, hogy Kászim Szulejmánit, a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb személyiségét, vele együtt pedig az Iráni Forradalmi Gárdát, még tavaly tavasszal minősítette terroristának Washington, és  idén január 3-án végzett is vele. David Petraeus, korábbi amerikai tábornok és volt CIA-igazgató szerint az iráni kémfőnök meggyilkolása “még inkább szükségszerű” volt, mint Oszama bin Laden vagy Abu Bakr al-Bagdadi halála.

Míg azonban az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek fejeseinek halálát nem kísérte nagyobb felhördülés, Szulejmáni halálának jogi megalapozottságáról és következményeiről egyből élénk vita bontakozott ki – írja a The Economist.

Egyes emberi jogi ügyvédek már eddig is úgy vélték, hogy a drón útján történő célzott merénylet – különösen, ha az nem közvetlen veszély elhárítására irányul – szinte mindig törvénytelen. Agnès Callamard, az ENSZ különleges jelentéstevője is ezen az alapon bírálta a Trump-adminisztrációt Szulejmáni “kilövéséért”. Az amerikaiak nem is szeretik használni a merénylet szót, mert ez nemzetközi és az emberi jogi törvények megszegésének kérdését veti fel.

Ronald Reagan amerikai elnök nevéhez fűződik az az 1981-es rendelet, amely a politikai orgyilkosságot, a merényletet még törvénytelennek minősítette.

Donald Trump elnök elődje, Barack Obama 2016 végén tett közzé egy jelentést az amerikai csapásmérés használatának jogi megalapozottságáról. Eszerint manapság “új és másfajta konfliktusok merülnek fel az ellenfelek között, akik már nem viselnek egyenruhát, nem tisztelik a földrajzi határokat, és elvetik a háborúskodás alapvető szabályait”.

Épp ezért nem számít merényletnek az olyan likvidálás, amelynek célpontja fegyveres konfliktusban áll az amerikaiakkal.

Ez adja az alapot az amerikai csapatok tevékenységéhez olyan “aktívan ellenségesnek” minősített területeken, mint például Jemen, Pakisztán és Nigéria egyes részei illetve Szomália.

Trumpék is azzal érvelnek most, hogy Szulejmáni “közvetlen veszélyt” jelentett, a tábornok olyan csapásokat tervezett, amelyek amerikaiak életét veszélyeztették volna. Persze vég nélkül lehet vitatkozni azon, hogy mi számít önvédelemnek, aktív ellenségeskedésnek vagy közvetlen veszélynek. Philippe Sands, emberi jogi ügyvéd úgy látja: ha a két fél között nem áll fenn fegyveres konfliktus illetve nincs háborús helyzet, akkor a bírósági eljárást mellőző kivégzések soha nem törvényesek.

Ha viszont létezik valamilyen formában a háborús helyzet, akkor esete válogatja, hogy mi számít törvényes megtorlásnak.

Trumpék mindenesetre érvelhetnek azzal, hogy a múltban Szulejmáni emberei is sorban hajtottak végre fedett akciókat külföldön lévő nyugati és izraeli célpontok ellen.

– Az amerikaiak tulajdonképpen nem tesznek mást, mint követik Izrael példáját, amely az elmúlt fél évszázadban külföldön is rendszeresen levadászta ellenségeit. Gondoljunk például arra, hogyan torolta meg az 1972-es müncheni olimpián meggyilkolt 11 izraeli sportoló halálát – emlékeztet a brit lap. Ronen Bergman újságíró 2018-as írása szerint mintegy 2700 merénylet fűződött az izraeli biztonsági erőkhöz. A nyugati világ eleinte erősen bírálta a zsidó államot a nemzetközi és az emberi jogok megsértéséért, de

a 2001. szeptember 11-i merénylet után fordult a kocka, és az amerikai mellett ma már a francia és a brit kormány is időnként külföldön végez ellenfeleivel.

De nemcsak a merényletek jogi háttere, hanem a hatékonyságuk is megkérdőjelezhető. A célszemély likvidálása sokszor nem várt következményekhez vezet: így például Patrice Lumumba kongói miniszterelnök 1961-es meggyilkolása – amit sokan a CIA-nak tulajdonítanak – romba döntötte a gyarmati sorból éppen kiemelkedett országot. Izrael – s úgy látszik Donald Trump is – azonban úgy gondolja, hogy a kiválasztott vezetők likvidálásával keresztül tudja húzni ellenfelei számításait. Pedig ez nem mindig jön be, például az iszlamista Hamász terrorszervezet egyes vezetőinek meggyilkolása nem akasztotta meg a mozgalmat. Egyes kutatások is azt mutatják, hogy a vezető kiiktatása nem feltétlenül éri el a kívánt hatást. Az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi tavaly őszi likvidálása után is néhány nappal már kinevezték az utódját.

Szulejmáni tábornokot azonban valószínűleg nehezebb lesz pótolni. Ő volt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjének jobbkeze, és akárki nem veheti át a helyét.

De az általa létrehozott hatalmi hálózat nemcsak az ő személyétől függött, és nem valószínű, hogy Szulejmáni halála után kevésbé lesz aktív a Közel-Keleten vagy máshol - írja a brit lap.