Kik nyertek és kik vesztettek az euróval? – felkavarta az állóvizet egy német tanulmány
ElemzésekTudományos publikációhoz képest hatalmas hullámokat vet a Center for European Policy (CEP) német think-tank nemrégiben megjelent tanulmánya, amely szerint az euró bevezetésének a nyertesek mellett voltak egyértelmű vesztesei is. Röviden: a németek és a hollandok nagyon jól jártak, a franciák és az olaszok pedig nagyon rosszul a közös pénzzel.
A kritikák alapvetően arra fókuszálnak, hogy az alkalmazott módszertan legalábbis megkérdőjelezhető. A CEP kutatói, Alessandro Gasparotti és Matthias Kullas a közös európai pénz 20 éves születésnapját egy egyszerű kérdés feltételével és megválaszolásával kívánták megünnepelni – a kérdés pedig így szólt: hogyan alakult volna az eurozona mostani tagállamainak egy főre eső GDP-je, amennyiben nem kerül sor 1999-ben az euro bevezetésére?
Mindenekelőtt lássuk az eredményeket!
2017-ben a vizsgált eurozóna-országok közül csak Németország és Hollandia volt az euro nyertesének tekinthető. Németországban 280 milliárd euróval nőtt a GDP a kutatók szerint az „eurocsatlakozás következtében”, ami egy főre vetítve 3390 eurós emelkedést jelentett.
A legnagyobb vesztes Olaszország volt, a becslések szerint ugyanis,
ha nem lett volna euró, akkor az olasz GDP 530 milliárd euróval magasabb lenne, ami egy főre vetítve 8756 eurós veszteségnek felel meg. Franciaországban a teljes GDP-veszteség 374 milliárd euró, ami 5570 eurót jelent fejenként.
A fenti értékek azt mutatják, hogy mennyi volt az euró hatása a 2017-es értékekre, de a CEP kutatói aggregálták is az éves számokat 1999 és 2017 között. Az euró által okozott olasz összveszteség fejenként 74 ezer euró, a gazdaság egészének pedig 4300 milliárd euró.
Franciaországban ezek az értékek 56 ezer euró, illetve 3600 milliárd euró. A német nyereség egy főre vetítve 23 ezer euro, a gazdaság egészét tekintve 1900 milliárd euro. Érdekes, hogy az elemzés szerint Görögország szaldója nulla körüli, ami abból adódik, hogy a görög gazdaság sokat nyert a közös pénzzel 2001 és 2011 között, amit az ezt követő években el is veszített.
A kérdésfelvetés mindenképp érdekes, az ugyanakkor már nehezebb ügy, hogy miképp lehet a kérdést hitelesen megválaszolni. A CEP kutatói a „szintetikus kontroll” módszertanát választották, ami az aktuális egy főre jutó GDP-trendet hasonlítja össze egy hipotetikus trenddel. Ez utóbbi olyan országok/országcsoportok súlyozott növekedési trendjeinek extrapolálásából adódik, amelyek
- nem tagjai az eurozónának,
- de az euró bevezetése előtt a növekedésük együtt mozgott a vizsgált ország növekedésével.
Az egyes kontrollországok súlyának meghatározása a módszertan legérzékenyebb része, ugyanis a fentieken túl azt is feltételezi, hogy az adott országot nem érte jelentős országspecifikus sokk a megfigyelési időszakban (1980-2017). A szerzők is elismerik, hogy a módszer nem tökéletes, ugyanakkor azt is állítják, hogy ennél jobb módszer nem áll rendelkezésre ilyen becslések elvégzésére.
A módszertan implicit módon feltételezi, hogy az euró bevezetését követően sem a vizsgált eurozóna tagállamban, sem a kontrollországokban nem történt olyan reformintézkedés, ami az egy főre eső GDP növelését/csökkenését okozta volna. Ez a feltételezés természetesen elég irreális, de a kutatók szerint ettől még nem hitelteleníti a következtetéseket, hiszen
- az eredmények nagyon robusztusak, másrészt
- az eurozóna esetében a reformokat részben magához az eurobevezetéshez lehet kötni.
A publikálás óta a tanulmányt sok kritika érte, mégpedig elsősorban a többek szemében “fura” kontrollcsoportok miatt.
Franciaország hipotetikus pályáját Ausztráliából (55,4 százalék), illetve az Egyesült Királyságból rakták össze (44,6 százalék), miközben nyilvánvaló, hogy az ausztrál gazdaság strukturálisan jelentősen eltérő helyzetben van, mint a francia (elég csak a bányaipar jelentőségére és a kínai gazdasággal való kapcsolatra gondolni, bár az is igaz, hogy ez a megfigyelési időszak egészében igaz volt).
Azt is sokan furcsállották, hogy a német kontrollcsoport az Egyesült Királyság (26,4 százalék) mellett Bahreinből (28,1 százalék), Japánból (35,8 százalék) és Svájcból (9,7 százalék) áll.
Bizonyosan vannak, akikben a CEP magyarázata ellenére is maradtak kételyek a módszertant illetően, de az mindenképp érdekes és beszédes, hogy milyen éles reakciókat váltott ki magas politikai szintenis – főleg a “vesztes országokban” – a CEP tanulmánya.
