Kinek az érdeke EU-orosz rossz viszony?

Ellentmondásos a helyzet.

Az USA-val – amely most el van foglalva az elnökválasztással - világosabb, egyértelműbb a viszony. Lavrov valószínűleg ezért is címezte a figyelmeztetést csak az európaiaknak.

Washington geopolitikai, hatalmi, gazdasági-politikai-katonai okokból igyekszik bekeríteni, meggyengíteni az Oroszországi Föderációt (OF), leválasztani a nukleáris szuperhatalom Moszkvát, a jövendő nukleáris szuperhatalmáról, Pekingről.

Az Európai Unió motivációi ellentmondásosabbak, homályosabbak.

Kiváltképpen az EU kulcshatalma, Németország erősen érdekelt az oroszországi gazdasági kapcsolatokban.

A német gazdaság nagyon erősen export-orientált, és az oroszországiaknak pontosan az kell, amit a németek eladnak, vagy amivel rendelkeznek. London, mint a régió pénzügyi fővárosa vélhetően a Brexit utáni években átadja ezt a szerepet Frankfurtnak.

Eleddig mintegy 1300 milliárd eurónyi tőkét menekítettek ki a londoni City pénzintézeteiből külföldre, ennek mintegy 25-30 százalékát Frankfurtba.

Oroszországnak nagyon kellene a nyugati tőke, mert a súlyos strukturális válsággal küszködő, még mindig erősen energiaexportra utalt putyini gazdaság ezzel tudná magát -, akárcsak részben -, szanálni, fejlett nyugati (német) technológiát, berendezéseket beszerezni.

Kína már észrevette, a Nyugat még nem reagált rá, de Moszkva nagyszabású infrastruktúra építési-felújítási programot indított el.

És Németország exportja a tudásigényes, magas technológiai szintű árukra, berendezésekre épül. Elvben emiatt Moszkva és Berlin igen jó párost alkothatna.

Ám Brüsszel (ahol az EU soros elnöki tisztét az év végéig a németek töltik be) politikáját más erők, a kontinentálisak mellett tengeren túli érdekek is motiválják.

A tengely, a német-francia viszony (amelynek fontossága London kiszállásával tovább nőtt) itt-ott csikorog. Emmanuel Macron francia elnök szeretne Európa fő politikusa-ideológiai guruja lenni, de ehhez nincs meg sem a kellő otthoni támogatás, sem a politikai-gazdasági háttér. .

Tavaly Oroszország be sem került Franciaország 15 legfontosabb kereskedelmi partnere közé. Németország külkereskedelmében is csökkent az orosz súly.

Tavaly a 13. helyen álló Magyarország után az Oroszországi Föderáció csak a 14.-ik legfontosabb kereskedelmi partnere volt a németeknek, a kétoldalú forgalom nem érte el a 30 milliárd eurót.

Amiből az EU-nak ki kellene indulni: az Oroszországi Föderáció, mint katonai szuperhatalom, gazdasági középhatalom Nyugat-Európa, az EU szomszédja volt és az is marad.

Katonailag Oroszország erősebb az EU-nál

Nézzük elsőként a katonai elemet.

Mi a helyzet az erőviszonyokkal?

Az Egyesült Államok bejelentette, mérsékli nyugat-európai jelenlétét, vagyis a NATO európai komponensének nagyobb részt kell vállalnia a közös védelemben. A probléma eleme Nagy Britannia is, amely a Brexittel távolabb kerül a kontinentális Európától, noha a NATO összekötő kapocs szerepe megmarad.

Összességében, mint egy nemrég részlegesen nyilvánosságra került, a NATO és az Oroszországi Föderáció katonai erejét összevető Rand Corporation elemzésből kiderül:

az esetleges európai hadszíntéren a Nyugat erői nem lennének képesek döntő fölényt kivívni az OF-fel szemben. Azaz a NATO-nak nincs esélye felülkerekedni, döntő fölényt kivívni egy feltételezett, hagyományos fegyverekkel megvívandó összecsapásban.

Két sokat mondó idézet a mértékadónak tekinthető amerikai elemzésből:

Az elmúlt évtizedben az oroszországi fegyveres erőkben végbement fejlesztés mérsékelte a valamikor nagy arányú minőségi és technológiai különbséget Oroszország és a NATO között.

Ami pedig Európában a katonailag a legérzékenyebb területet, a Balti-térséget és Lengyelországot illeti,

A NATO a Balti-tenger térségében – Észtországban, Lettországban, Litvániában és Lengyelországban - sokkal kisebb szárazföldi erőt tud összpontosítani, mint amilyennel Oroszország Nyugati Katonai Körzete rendelkezik.

Ez kiváltképpen a páncélosokra vonatkozik, amelyeket illetően – a Rand szerint – a Nyugatnak mintegy 3000 közepes harckocsival (MBT) többre lenne szüksége a balansz fenntartására Európában.

A hagyományos erőkről van szó, nem véve figyelembe a taktikai és stratégiai nukleáris fegyverrendszereket, amelyekben a NATO, mindenek előtt az USA nagyjából azonos erőt képvisel, mint az oroszok.

Azaz nincs katonai megoldása a Moszkva-EU (Nyugat-Európa) viszony problémáinak.

Nem létezik olyan nyugati katonai erőfölény kontinensünkön, amellyel presszionálni lehetne Moszkvát. És ami roppant veszélyes helyzetet alakít ki: ha ma ne adj’ isten kirobbanna egy katonai konfliktus, a szemben álló seregek, fegyverrendszerek, a döntő csapásra készülő (atom-robbanófejes) rakéták leállítására sokkal kevesebb idő maradna, mint a hidegháború alatt.

Fokozza a háború elfajulásának, nuklearizálódásának a veszélyét az új, szupergyors (űrsiklók, hipersebességű cirkáló rakéták) fegyverek elterjedése. Tehát egyetlen észszerű útként marad a feszültségcsökkentő párbeszéd, amire a mai szuperfegyverek korában kiváltképpen szükség lenne.

A gazdaságban gyengén állnak az oroszok

Nézzük a gazdasági komponenst.

Aránytalanság jellemzi: az Oroszországi Föderáció az EU ötödik-hatodik legnagyobb külgazdasági partnere – viszont az EU 2019-ben az OF legnagyobb kereskedelmi partnere volt.

Tavaly az OF az EU-ba irányuló exportja mintegy 150, onnan származó importja 100 milliárd eurót tett ki.

Kína után az OF-nek volt a legnagyobb külkereskedelmi többlete az EU-val szemben, azaz Brüsszel ilyen tekintetben is érdekelt lehetne az egyensúly helyreállításában.

Nyugat-Európa földgázimportjának mintegy negyven százalékát, kőolaj-behozatalának 27 százalékát tavaly oroszországi forrásokból szerezte be.

Ha leállítják, vagy jelentősen korlátozzák ezt a behozatali forrást, az EU, mindenek előtt annak vezető gazdasági ereje, Németország komoly bajba kerülhet, energiamérlege felborulhat.

Az orosz földgázimport radikális visszaszorításának legnagyobb szorgalmazója az Egyesült Államok, azon belül is a Trump-adminisztráció egyik támasza, az amerikai szénhidrogén-kitermelő (kőolaj-földgáz) ipar.

Ám az amerikai gázkitermelő vállalatok jelentős részét, kiváltképpen a kisebbeket, a vírusválság mellett a gázár-háború folytán kialakult alacsony gázárak a padlóra küldték.

A mindent eldöntő energetika

Ma az USA területén az egy-két évvel ezelőtti csúcs-időszakhoz képest egyötödére(!) csökkent a működő gáz-, és olajkutak száma. Azaz Amerika - eltekintve a politikai bizonytalanságoktól  – gazdaságilag-technikailag sem lenne tökéletes partner.

Nem beszélve arról, hogy a gáz-cseppfolyósítás (LNG) és a több ezer kilométeres tengeri szállítás tovább drágítja az amerikai gázt, amelynek kitermelési költségei amúgy is lényegesen magasabbak az OF nyugat-szibériai gázmezőinél. És az EU másik jelentős földgáz-beszerzési területe, Észak-Afrika, első sorban Líbia sem biztos szállító. A harmadik fontos beszerzési terület, a Norvégia előtti, az Északi-tenger alatti gázmezők pedig kimerülőben vannak.

A német (osztrák, holland, francia) energia-ipar ezzel tisztában van.

Donald Trump elnök America First (Amerika az első) politikájának szerves részeként célul tűzte ki a szénhidrogén-önellátást, kőolajból a világelsőséget, nemcsak kitermelésben, hanem exportban is.

A kőzetrepesztéses technológia elterjedésével Amerika az elmúlt évtizedben hatalmas fejlődést ért el a kitermelésben. Újonnan felfuttatott földgáz-cégeinek viszont a hazai piac már túl kicsi lett, szükség volt külső felvevőpiacokra. Az EU erre alkalmasnak tűnt, de ehhez ki kellett szorítani Nyugat-Európából az oroszokat.

Ez húzódhat az Északi Áramlat-2 gázcsővezeték-páros projekt megtorpedózása mögött.

A Navalníj-ügy nagyon jókor jött jött Washingtonnak

A sok tekintetben mindmáig tisztázatlan Alekszej Navalníj-ügy nagyon jókor jött Washingtonnak éppúgy, mint brüsszeli támogatóinak, hogy szorítsanak a szankciós présen.

Rákényszerítsék Moszkvát (és a gázcsővezeték megépítésében érdekelt német és nyugat-európai gazdasági, politikai erőközpontokat, nagyvállalatokat), hogy álljanak le az Északi Áramlat-2-vel.

Valdaj-beszédében Lavrov is utal rá, hogy Németországnak, az EU tagjainak „eleget kell tenniük az európai jogsegély-egyezmény előírásainak”.

Az oroszok szerint sem Berlin, sem pedig a Navalníj-vizsgálatban közvetlenül érintett Párizs és Stockholm sem válaszolt a Navalníj állítólagos megmérgezésével kapcsolatos moszkvai információ-kérésre.

Berlin lépéskényszerben

Németországban egyre többet hallani arról, hogy a berlini kormány radikális energiapolitikája, a többi között az atomerőművek és a szénerőművek leállítása elhamarkodott, át nem gondolt lépés volt.

Az ország atomerőműveit már 2022-re, a szénerőműveket 2035-re tervezik leállítani.

Kiderült, hogy a helyükre lépő megújuló energiaforrások nem garantálják a kellő biztonsággal a folyamatos energiaszolgáltatást. Terjed az a nézet, hogy az energiamixet ugyan tovább kell zöldíteni a megújulókkal, de - legalábbis átmenetileg – szükség lehet egy sajátos munkamegosztásra.

Míg a megújuló energiaforrásokból termelt energiával elsősorban a német lakossági igényeket elégítenék ki, addig a gazdaság, az ipar, a közlekedés elektromos energiaszükségletét földgázalapú erőművek, esetleg kiegészítésképpen atomerőművek, vagy kisebb mértékben szénerőművek fedeznék.

Amikor az EU-ban górcső alá vették a paksi atomerőmű két újabb reaktorának megépítését, a hírek szerint a németek jóindulatú semlegessége, esetenként támogatása sokat nyomott a latban, hogy Brüsszelben ne vétózzák meg a projektet.

A németek részéről nyilván felvetődhetett, hogy a jövőben, ha Berlin az energiapolitikai bizonytalanságok miatt kutyaszorítóba kerülne, jól jöhet a Paks-2 biztosította atomenergia-áram importja…

Moszkvát elvadította az EU

Ami a harmadik tényezőt, a politikai kapcsolatokat illeti, az Oroszországi Föderációt az elmúlt évtizedben az Európai Unió, a Nyugat fokozatosan „elvadította”. Moszkva már nem bízik Európában, ami nem jelenti azt, hogy teljes mértékben elfogadja a szintén sok kérdőjelet felrajzoló keleti, kínai irányvonalat.

A még az Obama-kormányzat alatt felerősített - Moszkvában egyértelműen oroszellenesnek minősített – politikát a Trump-adminisztráció Brüsszel úgyszólván teljes egyetértésével és aktív közreműködésével tovább folytatta.

Újabb és újabb washingtoni és EU-szankciókat vezettek be az OF megbüntetésére, amiből Moszkva, úgy véli, hogy levonta a szükséges következtetéseket.

A kiváltképpen az Obama-adminisztráció idején felerősödött amerikai „demokrácia-export” az OF-ban sem volt sikeres, és nem keltett komolyabb visszhangot.

A nyugati (EU és amerikai) demokrácia-modell variánsok csak az orosz nagyvárosi értelmiség egy szűkebb szegmensében találtak befogadókra – lásd Navalníj és követőinek viszonylag szűk körét.

A többség vélhetően belenyugvóan elfogadja a Vlagyimir Putyin elnök nevéhez is köthető sajátos orosz modell megteremtését. Ennek alapelemeihez tartozik a nyugati értékrend, - kiváltképpen annak az oroszok szerint agresszív formában való terjesztése - egészében vett elutasítása.

A további elemek: az új, a tradíciókon, (konzervatív) erkölcsi normákon, pravoszláv hittételeken alapuló Oroszország-kép megformálása, az önerőre való támaszkodás, az import-helyettesítés.

A múlt század kilencvenes évtizedét, évezredünk első éveit jellemző Nyugat-Oroszország együttműködés gyakorlata és gondolata egyaránt elhalt. Napjainkban már elképzelhetetlen a Boeing, vagy más nyugati óriásvállalatok részvétele az orosz polgári (és részben katonai) repülőgépgyártásban.

Oroszország többpolusú világra készül

Ugyanakkor Moszkva nem zárta be teljesen a Nyugattal való kapcsolattartás ajtaját.

Emögött pragmatikus megfontolás húzódik: egyfelől szüksége van (lenne) a nyugati tőkére, beruházókra, másfelől érdekelt a Nyugattal való bizonyos mértékű technológiai együttműködésben, műszaki információk megszerzésében.

Amikor arról beszélünk, hogy Moszkva, elvetve a nyugati értékrendet, a Kelet, Peking felé fordul, arról van szó, hogy az OF távlatokban már a többpólusú világ elkerülhetetlen eljövetelét meghatározó folyamatokra összpontosít.

Lavrov az MTI moszkvai tudósítója által ismertetett Valdaj-beszédében erre utalt, mondván,

szerinte a G20-csoport (amelyben a többpólusú „szép új világot” meghatározó Kína mellett az OF, Brazília, India, Indonézia is benne van) csúcstalálkozói képesek helyettesíteni a csak a Nyugat (és Japán) vezető államait képviselő G7-et a világgazdasági problémák megoldásában. 

Az orosz külügyminiszter szerint a G20 csoport léte világ többpólusosságának, valamint

annak a de facto elismerése, hogy a Nyugat nem képes már egyedül kezelni a globális gazdasági és pénzügyi kérdéseket.

Ennek a világnak Peking mellett még két meghatározó erőközpontja lesz, Nyugat-Európa és az Egyesült Államok.

Kínában az OF-t már nem tekintik globális fontosságú tényezőnek – gazdaságilag semmiképpen sem. Vagyis Moszkva, éppen azért, hogy ellensúlyozza a nagy keleti szomszéd nyomasztó fölényét, rá lesz utalva a nyugat-európai, amerikai kapcsolatokra is. Mint ahogy a Nyugatnak is e célból - igaz, kisebb mértékben -, szüksége lehet az OF-ra.

Még 2020. július közepén Moszkva képviselője tapogatózó megbeszélést tartott az akkoriban már előrehaladott egyik orosz COVID-19 vírus elleni vakcina esetleges közös, németországi gyártásáról.

Azóta, talán az OF és az EU kapcsolatai további romlása miatt, nem hallani ez ügyben érdemi fejleményekről. Az OF tudósai, nyilvánvalóan a politikai vezetés jóváhagyásával, más úton keresik a vakcinát, felgyorsítják annak bevezetését.

Használ az orosz vakcina? 

A koronavírus-vakcina körüli fejleményeket oly mértékben eltorzította a kérdés túlpolitizálása, hogy ma már roppant nehéz valós információkhoz jutni. Emiatt is nehéz eldönteni, vajon tényleg használ-e az orosz Gamalej-intézet Szputnyik-V elnevezésű, a világon elsőként bejegyzett vakcinája.

Visszakerültünk 1957. október negyedikéhez, amikor a Szovjetunió felbocsátotta az űrbe a világ első mesterséges égitestjét, a Szputnyik 1-et. És ma ugyanúgy, mint annak idején, a hitetlenkedő hangok dominálnak mindennel szemben, amihez az OF-nek (a Szovjetuniónak annak idején) köze volt-van, hallani Moszkvában.

Ami a mát illeti, vakcinaügyben a kezdeti együttműködési remények kútba estek, a Nyugat is, az OF is bezárkózott. Nyugaton kalandorsággal, médiamanipulációkkal vádolják az oroszokat, akik azzal vágnak vissza, hogy odaát a profitérdekek mindent eltorzítanak.

Oroszországban az óvatosabb, kevesebb kockázatot vállaló, a kísérleti időszakot megtartó nyugati hozzáállással szemben a gyorsítást, emiatt kockázatosabb vakcinagyártást, a mielőbbi tömeges oltást választják.

A dilemma számukra is nyilvánvaló: minden egyes nap, amivel késlekednek, emberéletek százaiba kerül. Ha viszont vállalva a kockázatot, gyorsítanak, életeket menthetnek – vagy ismeretlen mellékhatásokat kockáztatnak. Ki tud ebben a rettenetes kérdésben dönteni, igazságot tenni, elfogadható megoldást találni?

Moszkvai elemzők úgy látják, hogy Kína helyzeti előnyt szerzett a globális COVID-19 válságból való korai kilábalással. Azaz megszilárdítja pozícióit, mint az eljövendő új világ meghatározó pillére.

Noha Kína nem tekint az Oroszországi Föderációra, mint meghatározó világhatalomra, szüksége van az orosz erőforrásokra, energiahordozókra és a haditechnikai ismeretekre.