Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Komoly ársokktól védheti meg a lakosságot az élelmiszerárstop

Elemzések2022. jan. 28.Harsányi Péter

A nemzetközi szinten megugró energiaárak, valamint a lendületesen dráguló műtrágya és búza következtében megnőtt a további élelmiszerár-emelkedés kockázata. A liszt esetében áremelő hatású, hogy a búzát exportáló országok érdemben visszafogták a kivitelüket. Ezen tényezők a liszt és végeredményben a kenyér további drágulásához vezethetnek. Többek között ennek a folyamatnak ment elébe a gazdaságpolitika az élelmiszerárstop intézkedés bevezetésével.

A holland tőzsdén jegyzett gázárak továbbra is ötször magasabbak, mint egy éve. A magasabb energiaárak elkerülhetetlenül begyűrűznek a mezőgazdasági és az ipari folyamatokba. A drasztikus ütemben dráguló műtrágya is jelentősen megemeli a gazdák költségeit.

A gabonafélék világpiaci árfolyama emelkedő trendben mozog. A búza tőzsdei ára például több mint másfélszer magasabb, mint 2020 közepén.

Emellett nehézséget okoz, hogy a búzát exportáló országok érdemben visszafogták a kivitelüket.

Az egyik legnagyobb exportőr, Oroszország jelezte, hogy a korábbi becsléseihez képest 5-6 millió tonnával kevesebbet fog exportálni 2021 és 2022 során. Kanada pedig 40 százalékkal vágta vissza a búzakivitelt.

Az energiaigényes malomipari tevékenység és a drágább alapanyagok együttesen a liszt és végeredményben a kenyér árának további kétszámjegyű emelkedését okozhatják.

Többek között ettől a jelentős áremelkedéstől védi meg a lakosságot az élelmiszerárstop. A lépés a legjobban az alacsony jövedelműeknek és nagycsaládosoknak kedvez, hiszen ők a jövedelmük nagyobb hányadát költik élelmiszerre.

Áfacsökkentések

Az élelmiszerárstop intézkedés kiegészíti a korábbi áfacsökkentéseket. A tej, a tojás és a húsfélék általános forgalmi adója ugyanis korábban már 5 százalékra csökkent.

Emiatt további áfacsökkentés már korlátozott hatással járt volna. Az áfa mérséklését ráadásul érdemes óvatosan kezelni.

A kereskedők ugyanis áfacsökkentés esetén elképzelhető, hogy nem vagy arányaiban lényegesen kisebb mértékben csökkentik az árakat. A lépés előnyeiből így a fogyasztók végül csak korlátozottan részesülhetnek.

Mennyi élelmiszert fogyasztunk?

A KSH adatai alapján az élelmiszerárstop által hozzávetőlegesen érintett élelmiszerekből az alábbiak szerint fogyasztanak a magyar háztartások.

Az egy főre jutó éves élelmiszer-fogyasztás mennyisége a magyar háztartásokban, 2019, kilogramm

Megnevezés

Gyermekes háztartások egy felnőtt egy vagy több gyermekkel

Gyermekes háztartások kettő felnőtt egy gyermekkel

Gyermekes háztartások kettő felnőtt kettő gyermekkel

Gyermekes háztartások kettő felnőtt három és több gyermekkel

Kenyér

29,9

29,8

25,6

33,6

Sertéshús

16,6

15,9

12,6

9,7

Baromfihús

22,8

19,5

15,8

15,2

Tej, liter

53,6

48,6

42,9

42,0

Étolaj, olívaolaj

11,7

12,1

8,7

7,6

Cukor

6,0

8,7

7,9

7,5

Forrás: KSH, növekedés.hu

Élelmiszerárak múltbeli alakulása

Az egyes élelmiszerek forintban kifejezett árai pedig a következők szerint változtak a KSH adatai alapján.

Megnevezés

2017. december

2018. december

2019. december

2020. december

2021. december

Sertéshús, comb (csont és csülök nélkü), kg

1 220

1 210

1 550

1 450

1 410

Csirkeszárny, kg

571

579

589

641

731

Csirkemellfilé (csont és bőr nélkül), kg

1 320

1 460

1 370

1 370

1 620

UHT tartós tej dobozban, 2,8% zsírtartalom, liter

264

258

254

258

300

Napraforgó-étolaj, liter

484

487

481

571

735

Liszt, finomliszt, kg

136

150

164

178

223

Kenyér, fehér, kg

278

302

323

373

450

Félbarna kenyér, kg

245

265

299

333

387

Kristálycukor, kg 

225

189

218

249

277

Forrás: KSH, növekedés.hu

Milyen termékekre vonatkozik az élelmiszerárstop?

Az árstop intézkedés 2022 február 1-től május 1-ig tart.

Az érintett alapvető élelmiszerek közé az alábbiak tartoznak:

  • kristálycukor,
  • búzafinomliszt (BL 55),
  • finomított napraforgó-étolaj,
  • házi sertéscomb,
  • csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég,
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 százalék zsírtartalmú tehéntej.

Az érintett termékek árát úgy kell megállapítaniuk az üzleteknek, hogy az nem lehet magasabb a 2021. október 15. napon alkalmazott árnál.