Komoly mozgások a hazai magánegészségügyben - melyik befektető lesz a győztes?

Elemzések2018. jún. 12.Növekedés.hu

Komoly mozgások észlelhetők a hazai magánegészségügyben. Fajsúlyos hazai és nemzetközi szereplők jelentek meg, és az sem zárható ki, hogy akár maga a kormányzat is elszánja magát arra, hogy több teret adjon a magánszférának. Lantos Csaba, az egyik legnagyobb egészségügyi magánbefektető két lépcsőben teljesen kiszállt a Róbert Károly Magánkórház (ez volt valaha a Nyírő Gyula Kórház szülészeti, nőgyógyászati osztálya) nevű érdekeltségéből. Mindez nem jelenti azt, hogy a milliárdos üzletember teljesen hátat fordított volna a szektornak, hiszen Futurmed Kft. nevű cégcsoportja továbbra is birtokolja például a vércukormérőket gyártó Di-Care Zrt-t, illetve Telki Kórház Kft-t, igaz nevével ellentétben ez a cég ma már nem a bezárt telki intézményt üzemelteti, csak annak a Budakeszi úton működtetett járóbeteg szakrendelőjét, Medicina Egészségközpont néven.

Új befektető

De ki látott fantáziát a régóta küszködő, igaz enyhén azért nyereséges vállalkozásban? A vevő a frissen alapított MedAlliance Holding, amelynek egyetlen tulajdonosa az egri Haraszti Péter György. Ő vélhetően kevésbé ismert, de a társaság elnöke, Fábián Lajos régi motoros a magánegészségügyben, ő volt korábban a Medicover nevű cég vezetője, illetve ő a szerb Medigroup cégcsoport elnöke is. Ráadásul a MedAlliance vezető testületeiben is komoly befektetők, ügyvédek és bankárok álltak össze, vélhetően komolyabb összefogás van az új tulajdonos mögött.

Egy éve pezseg a piac

Az iparágban éppen egy éve mozdult meg erősebben valami, amikor Csányi Sándor OTP-vezér figyelme is a szektor felé fordult. Az OTP vezére akkor a Budai Egészségközpontba (BHC) szállt be, Varga Péter Pál gerincgyógyászati szaktekintély családja mellé. A rendkívül sikeres intézmény fejlesztéseket is bejelentett azóta, és úgy hírlik, hogy a BHC a sportegészségügy irányában is fejleszt.

Bertaralli Művek

Magyarországon Csányi, Lantos és Haraszti mellett jelen van a Affidea cégcsoport is. A pán-európai magánkórház-hálózat tulajdonosa Ernesto Beertaralli és családja. A svájci üzletember 9 milliárd dollárosra becsült vagyonával egész Európa egyik leggazdagabb üzletembere. Az Affidea sok európai országban működik,itthon a legnagyobb érdekeltsége a Váci út – Fövény utca sarkán található Váci Greens, amelyet a Főnix-MED cégcsoport megvásárlásával szerzett meg a cég, amely ekkor bővítette szolgáltatásait a diagnosztika és a képalkotás irányából a járóbeteg-ellátás felé.

Joseph Priel

Magyarország legsikeresebb magánegészségügyi befektetője azonban szinte biztosan Joseph Priel. A rejtőzködő üzletemberé volt korábban a nemzetközi Euromedic cégcsoport alapítója, ezt eladta, újabban pedig hozzákötik a Lechner Ödön fasorban működő méretes magánkórházat, a Duna Medical Centert.

Hazaiak versenyben

Szintén fontos a hazai piacon a már említett Medicover Zrt. is, amely két hazai üzletember Benedek László és Grossmann Péter tulajdonában áll. Magasra kalibrált áraival fontos hazai szereplő még a Dr. Rose cégcsoport is, amelyik szintén hazai magántulajdonban áll.

Nehézségek

Magyarországon egyelőre a valódi magánegészségügyi intézményeknek nagyon nehéz feladatokkal kell szembenézniük. Szinte lehetetlen leküzdeni a „magyaros” modellek versenyelőnyeit. Nyilván sokkal drágább saját erőforrásból kapacitásokat kiépíteni, mint egy magánszolgáltatással beülni a közösségi forrásokból korábban megépített kórházakba. Ahogyan azzal is nehéz versenyezni, ha a kórházi orvos a „lakásrendelőjében” 10-15 ezer forintos vizsgálati díj után a közösségi finanszírozású rendelőben már ingyen végzi el a drága műtéteket. Ám a hazai egészségügy problémákkal küzd, amelyek biztosan változtatásért kiáltanak. A várólisták hosszúak, az egészségügyben is jelentkezik a munkaerőhiány, nagyon hiányoznak például a középkorú orvosok, akik javarészt már külföldön vannak. A hálapénz intézményét ugyan a magyar lakosság kénytelen-kelletlen elfogadja, de az még a haszonélvető orvosoknak is megalázó. Már csak ezért is sokan vállalnak munkát ott, ahol legálisan érhetnek el magas jövedelmet.

A reformok

A bajok ellenére Magyarországon a magánegészségügy felé történő nyitás nehéz, a politika eleve óvatos, mert az egészségügyi reform mindig hálátlan, rengeteg az ellenérdekelt fél, és a betegek és az orvosok, vagyis a választók eleinte úgyis csak a problémákat fogják látni. Ráadásul amióta itthon a vizitdíj és a kórházi ellátási díj referendum kérdése volt, különösen nehéz feladat lesz bármilyen módon visszahozni a magánbiztosítókat, a magánfinanszírozást a rendszerbe, mert az rögzült a szavazók és a politikusok fejében, hogy a magánegészségügy szitokszó. Ettől függetlenül sokan tudják, hogy valamiképpen hozzá kell nyúlni a rendszerhez, csak a modell még kérdéses. Elképzelhető valamilyen korlátozott állami alapcsomag, de ebben az esetben mindenki fel lesz háborodva, hogy ő nem ezért fizetett egy életen át tb-t, hogy aztán mégis fizetnie kelljen, neki ingyenes egészségügyet ígértek. A társfinanszírozás (co-payment) esetében pedig az lesz az ellenérv, hogy a kormány bizonyos betegeket „halálra ítél”, ha egy drágább, vagy nehezebb beavatkozást nem végez el ingyenesen.

A jó példa

Pedig az egészségügy akár úgyis megváltozhatna, mint a fogászatok esetében. Kevesen élnek vele, de Magyarországon létezik bizonyos ingyenes alapellátás fogászat tekintetében is, de csak a legszegényebbek járnak az állami rendszerbe. A többség igénybe veszi a magánszolgáltatást. Talán ezért is fejlődött annyit ez a részterület, mert a fogászatban nemzetközileg is versenyképesek lettünk. Ki kellene számolni, de ezzel vélhetően az egész ország inkább nyer, mint veszít.