Lassul az eurózóna növekedése, de ez még jó is lehet nekünk

Elemzések2019. ápr. 25.Fellegi Tamás

Az eurózóna növekedése egy százalék környékére csökkent a várt 1,7-ről, bár nagyon fejlett országoknál az sem rossz adat. A mi növekedésünk ennek ellenére sem esik vissza, így legalább gyorsabb lehet a felzárkózás.

Nincs hová nőniük

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke egész kétségbeesetten jelentette be februári kamatdöntő ülésén, hogy nem dübörög úgy az eurózóna, ahogy várták. Draghi nyilván akkor lenne boldog, ha a 19 országból álló blokk egésze legalább évi 2 százalékos mértékben növekedne. Figyelembe kell azonban venni az eurózóna összetételét: van benne egy sereg igen fejlett, nagyon magas egy főre jutó GDP-vel rendelkező ország, amelyek ilyen magasról nem tudnak gyorsan tovább nőni, mondhatni az égig, pláne, hogy itt vagyunk mellettük, sokkal olcsóbb bérű felzárkózók. A gazdag klub: Németország, Ausztria, a három Benelux-állam, Írország, Finnország, Franciaország.

A második vonal és a görögök

Bármilyen meglepő, ide sorolhatjuk Olaszországot és Spanyolországot, hisz az említettektől csak 25-30 százalékkal térnek el, ugyanakkor gazdaságuk szerkezete nem optimális, Olaszországot hatalmas adósság nyomasztja, miközben a bérek rendkívül magasak a két országban. Ilyen körülmények között pláne érthető, különösen Olaszország esetében, hogy nem tud tovább növekedni. Ott van még Ciprus az igen magas béreivel, Görögország pedig csak most kerül egyensúlyba a nagy kiegyensúlyozás után, bár a legutolsó adatok szerint már szépen növekedésnek indultak.

Kiegyenlítődés, felzárkózás

Ennek az országcsoportnak már egész kis gazdasági növekedés is optimális, nem azért, mert elégedettek lennének vele, hanem azért, mert egyfajta közgazdasági szükségszerűség. Az Európai Unióban együtt van 27 ország (Nagy-Britanniát tegyük egyelőre félre, nem tudjuk, mikor lép ki), melyek között óriási gazdasági fejlettségi különbség van, ugyanakkor egységes kereskedelmi-, és munkaerőpiacot, valamint vámuniót alkotnak.

Ilyen körülmények között teljesen érthető, hogy a tőke, a beruházások a fejletlenebb, sokkal olcsóbb bérű országok felé áramlanak, és ezen országok termelékenysége tud gyorsan növekedni. A fejlett országok ilyen körülmények között törvényszerűen bevárják a fejletlenebbeket az Unión belül, ráadásul ez a folyamat valamelyest az egész világ szintjén is mutatkozik: a nagyon fejlettek, mint Japán vagy Ausztrália már nem tudnak viharos ütemben növekedni, hisz ott van szinte egész Ázsia, amely alacsony bázisról magas ütemben növekszik.

A sorból a közelmúltig maga Amerika lógott ki, de ott volt két jelentős ok, amely meghajtotta a növekedési ütemet: egyrészt Trump erős adócsökkentési programja, amely azonban a rendkívül gyors adósságnövekedés révén vissza fog ütni, másrészt az elképesztő méretű olajkitermelés-növekedés, ez pedig egy szerencsés természeti adottság (persze a megfelelő technológiával kombinálva).

A gyorsan növekvők

Nos tehát, aki nagyon magasan van, nehezen kapaszkodik feljebb. Az eurózónában természetesen vannak gyorsan növekvő országok, mégpedig azok közül, akik 2004-ben csatlakoztak az Unióhoz (a három Balti-állam, Szlovákia, Málta és a kisebb mértékben növekvő, de már viszonylag magasan álló Szlovénia). Egyedül Portugáliát nem említettük: ez az ország viszonylag alacsonyan áll (alig fejlettebb nálunk), de növekedési kilátásai az utóbbi időben kedvezőnek tűnnek, így a zóna húzócsapatába kerülhet.

A nagy növekedés az említett országokon kívül az eurót még be nem vezető Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában van jelen, és kisebb mértékben Horvátországban (emellett a nem uniós balkáni országok sem teljesítenek rosszul). Kontinensünkön tehát zajlik a felzárkózás, a kiegyenlítődés, és ez teljesen egészséges folyamat, különösen, hogy még mindig óriási a különbség az élboly és a felzárkózók között.

A reális szám

Ha hirtelen mi hatan belépnénk az eurózónába, értelemszerűen jócskán meghúznánk annak növekedési átlagát. Lehet, hogy Mario Draghinak egy ilyen fiktív számot is meg kellene vizsgálnia, vagy mondjuk azt, hogy mennyi az egész EU növekedési átlaga. Ez adna egy reálisabb számot, és ugyan ő a mindenkori eurózónáért felelős, talán jobban elfogadná, hogy ha egyszer egy többségében igen gazdag országokból álló klubot irányít, akkor nem kell elkeserednie, ha nincs nagy növekedés.

Akkor is húznak minket, ha stagnálnak

Draghi már nem sokáig lesz a jegybank élén, lehet, hogy utóda már jobban figyelembe veszi az Unión belüli eltérő fejlettségi szintekből adódó törvényszerűségeket, és feladja az állandó válságkezelő üzemmódot. Mi, a még mindig alacsonyan állók, így biztosan tarthatjuk a 2 százalékos növekedési többletet a fejlettekhez képest, ez a felzárkózás minimális követelménye. Szerencsés esetben azonban 3 százalék is lehet ez a különbség, és valószínűleg túlléphetünk azon a dogmán, hogy mi csak akkor tudunk gyorsan növekedni, ha az utolérni kívántak is növekednek.

 

Videók ajánlása vagy bármi