Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Legjobban fizető állások Magyarországon: ezzel a 15 szakmával lehet a legtöbbet keresni

Elemzések2023. nov. 9.D.J.

A légiforgalmi irányítók hosszú ideje éllovasnak számítanak. Átlagosan több mint havi bruttó 2,2 millió forint a bérük.

Aki manapság pályaválasztás előtt áll az nincs könnyű helyzetben. Szinte lehetetlen megjósolni, hogy a következő években az egyre fejlettebb mesterséges intelligencia mely szakmákból fogja szinte teljesen kitúrni az embereket.

Pár éve a jóslatok még arról szóltak, hogy a sofőröknek van az egyik legtöbb félnivalójuk, mostmár viszont úgy tűnik hogy az irodai munkások sincsenek biztonságban. Elvégre a gépek már épületet is tudnak tervezni, de a programozásban és az adóbevallás elkészítésében is tudnak segíteni.

Hogy pár év múlva melyek lesznek a sztárszakmák azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy most mely pozíciókban lehet átlagosan a legtöbbet keresni.

A KSH adatok alapján, ha valaki szeretné, hogy az anyagi gondjai végre teljesen a múlté legyenek, nincs más dolga, mint felcsapni légiforgalmi irányítónak. Így havonta úgy 2,3 millió forintot is zsebre lehet tenni.

De van egy rossz hírünk: az egyik legjobban kereső állás, egyben az egyik legnehezebb is.

Aki be akar kerülni egy sor nehéz teszten kell átessen.

A szakma olyan készségeket, képességeket követel, mint a magas fokú, hosszú időn át tartó koncentráció, a jó stressztűrés, a gyors döntéshozatal, az asszertív és egyértelmű kommunikáció, illetve a csapatközpontú munkavégzés. Ezen feltételeknek nehéz egyszerre eleget tenni, a munka során azonban párhuzamosan van rájuk szüksége egy irányítónak

– hívja fel rá a figyelmet a HungaroControl oldala.

A légiforgalmi irányítók mellett kiemelten jól keresnek többek közt a szakorvosok, a miniszterek, a brókerek, a sportolók, a bírók és az IT vezetők is.

Teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legjobban kereső foglalkozásoknál 2022-ben [Ft/fő/hó]

Légiforgalmi irányító

2 297 405

Szakorvos

2 012 676

Törvényhozó, miniszter, államtitkár

1 832 868

Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője

1 654 757

Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője

1 513 406

Vállalati stratégiatervezési egység vezetője

1 411 387

Sportoló

1 409 403

Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője

1 403 201

Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője

1 382 215

Bíró, bírósági fogalmazó

1 356 611

Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker

1 311 910

Kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője

1 306 010

Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai

1 285 835

Általános orvos

1 277 828

Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője

1 268 835

Forrás: KSH

Ha az éves jövedelmeket tesszük egymás mellé régiós bontásban akkor jól látható, hogy a területi különbségek elég komolyak. A budapestiek éves nettó jövedelme átlagosan több mint a másfélszerese az észak-magyarországiaknak.

Egy főre jutó bruttó és nettó jövedelem régió és településtípus szerint 2022-ben [forint/fő/év]

 

Bruttó jövedelem

Nettó jövedelem

Budapest

3 986 441

2 889 856

Pest

3 162 218

2 303 065

Közép-Dunántúl

3 314 380

2 367 460

Nyugat-Dunántúl

3 065 138

2 256 304

Dél-Dunántúl

2 699 298

1 962 655

Észak-Magyarország

2 630 100

1 905 278

Észak-Alföld

2 666 423

1 954 628

Dél-Alföld

2 744 467

2 021 983

Forrás: KSH

Viszont a szubjektív elégedettség nem mindig van összhangban a magas bérekkel. Bár Pest megyében jóval többet keresnek átlagosan az emberek, mint az Észak-Alföldön, mégis az utóbbi régióban az emberek elégedettebbek a háztartásuk anyagi helyzetével, mint a pest megyeiek.

Elégedettség alakulása régiók szerint (2023)

A válaszok 0–10 skálán helyezkednek el, ahol a 0 azt jelenti, hogy 'egyáltalán nem vagyok elégedett', a 10 pedig azt jelenti, hogy 'kifejezetten elégedett vagyok'
 

Összességében mennyire elégedett Ön az életével mostanában?

Összességében mennyire elégedett Ön a háztartása anyagi helyzetével?

Budapest

7,2

6,4

Pest

7,3

5,6

Közép-Dunántúl

7,5

6,6

Nyugat-Dunántúl

7,5

6,4

Dél-Dunántúl

7,1

5,8

Észak-Magyarország

6,9

5,8

Észak-Alföld

7,2

6,0

Dél-Alföld

7,2

5,9

Forrás: KSH, előzetes adatok