Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Magyarországot kipécézték, meddig gyengülhet a forint?

Elemzések2022. júl. 6.Dajkó Ferenc Dániel

Az elmúlt napokban jelentősen gyengült és történelmi mélypontra süllyedt a forint a nagy nemzetközi devizákkal szemben. Bár a többi régiós fizetőeszköz is gyengült, de visszafogottabb mértékben mint a forint. A forint gyengeségének az okairól, valamint a hazai gazdasági növekedési kilátásokról Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője és Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője beszélt a növekedés.hu-nak.

Szerda délután tovább folytatódott a forint zuhanása, egy euróért már 416 forintot, egy amerikai dollárért pedig 407 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon. Emellett nőttek az állampapírhozamok is. A nyugat-európai tőzsdékre ma nem lehet fogni az esést, mert a vezető indexek erősödtek.A forintgyengülésre délután megszólalt a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Virág Barnabás bejelentette, hogy csütörtökön az egyhetes betét kamatának emelésével határozottan reagál a jegybank a kialakult pénzügyi helyzetre. A bejelentésre a forint erősödött, az esti órákban a 409-es szint környékén járt a forint-euró árfolyam.

A hetek óta tartó gyengülési hullám külső és belső okai összetettek.

Indokolatlanul gyenge a forint a régiós valutákhoz képest

Suppan Gergely elmondta, hogy legutóbb a fölgázárak Európa-szerte tapasztalható drasztikus emelkedése váltotta ki a forint gyengülését. A szakértő kiemelte, hogy a földgázárak növekedésének az az oka, hogy Oroszország visszafogta a gázszállításokat, valamint Norvégiában sztrájkolnak a földgázszektor dolgozói, emiatt akadozik a kitermelés.

Így egy totális gázkrízis van kialakulóban Európában – húzta alá.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Németországban már arról beszélnek, hogy melyik iparágakat kapcsolják le legelőször a fogyasztásból, ha beüt a gázhiány. Ez pedig egy végeláthatatlan, súlyos recessziót okozna, ami magával ránthatna minket is

- fogalmazott.

Kedden az ebből fakadó félelmek hatására gyengült az euró, a forint pedig érzékeny az euró árfolyamára, tehát ha az euró gyengül, akkor a forint is gyengül – tette hozzá.

Mindemellett túlzottan alulértékelt a forint, és folyamatos támadás alatt áll, ez az oka annak, hogy rosszabbul teljesít mint a régiós valuták – vélekedett a szakértő.

Sajnos Magyarországot kipécézték, mintha nálunk lenne a legrosszabb jelenleg a helyzet, viszont ez teljesen alaptalan 

- hangsúlyozta. Folyamatosan arról lehet hallani, hogy hazánk milyen sérülékeny a gázhelyzetből fakadóan, holott példának okáért a csehek sincsenek ezen a téren jobb helyzetben nálunk, mégsem ütik úgy a cseh koronát. Aggódnak továbbá az ikerdeficit miatt is, ami valójában sokkal kevésbé aggasztó, mint ahogy elsőre látszik. Az árkorlátozó intézkedések és a különadók miatt is csak minket büntetnek, pedig más országok is élnek hasonló eszközökkel. Emellett jelentősen eltúlozzák a belső és a külső egyensúllyal kapcsolatos aggodalmakat is – húzta alá.

A forint gyengülésével kapcsolatban a fentieken kívül sokan felvetik, hogy miért nem emel kamatot az MNB – tette hozzá. Pedig ha a legutóbbi 10,7 százalékos inflációs adatot nézzük, a legutóbbi kamatszinttel együtt, ami 7,75 százalék, akkor az azt jelenti, hogy a reálkamatunk jelenleg mínusz 3 százalék körül alakul - ismertette.

Ha ezt összevetjük például a cseh adattal, akkor ott 16 százalék felett van az infláció körülbelül 7 százalékos alapkamat mellett, tehát ott kerekítve nagyságrendileg -9 százalék a reálkamat. Ehhez hasonlóan Lengyelországban is 14 százalék az infláció és 6 százalék a kamat, tehát nagyjából ott is mínusz 8 százalék körüli a reálkamat. De említhetnénk Romániát is, ahol szintén  mínusz 9 százalék körül alakul a reálkamat – sorolta.

Ez esetben miért jelent problémát, hogy Magyarországon a reálkamat mínusz 3 százalék?

– tette fel a kérdést.

Teljesen alaptalan tehát, hogy ilyen mértékben gyengül a forint. De hiába indokolatlan, mégis tovább ütik a magyar fizetőeszközt – fogalmazott.

Kiemelte, hogy a forint elleni támadások egyik alapja valójában az, hogy még nem kaptuk meg az uniós forrásokat a helyreállítási alapból.

Azt viszont, hogy a jövőben mi lesz a forinttal jelenleg megjósolhatatlan. Az egyedüli tényező, amely rövid távon meg tudná állítani a forintgyengülést az volna, ha ki tudnánk egyezni az Európai Unióval. Ezt sajnos azonban nehezíti, hogy hamarosan jön a nyári szabadságolás Brüsszelben, tehát szeptemberig senkivel nem fogunk tudni megállapodni, ráadásul úgy tűnik hiányzik a jó szándék az EU részéről, hiába nyitott a magyar kormány a kompromisszumra. Márpedig a megállapodás a másik oldalon is múlik, nem csak rajtunk – vélekedett.

Mindemellett, ha megállapodnánk az Unióval, azonnal 370 forint lenne az euró, ha viszont nem, akkor bármi megtörténhet, és elmehet a forint-euró árfolyam akár 430–ig is

- mondta az elemző.

Suppan Gergely röviden kitért az OTP helyzetére is, ami mint fogalmazott hasonló a forintéhoz. Valójában indokolatlanul ütik az OTP-t, ezért a bankcsoport papírjai rendkívül alul értékeltek. Az OTP-vel kapcsolatos kockázatok mind többszörösen be vannak árazva, legyen az akár az ukrajnai konfliktus, akár az extraprofitadó – hangsúlyozta.

A magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatban elmondta, hogy alapesetben recesszióval egyáltalán nem számolnak Magyarország esetében. Ennek oka, hogy a reálbér növekedés, még ha kissé mérséklődni is fog, de tartós, ami támogatja a fogyasztást, eközben megállás nélkül áramlik az FDI az országba, és nagyon jelentős mennyiségű beruházás van folyamatban és kilátásban egyaránt. Javítják a kilátásokat továbbá, hogy kilábaló félben van az idegenforgalom, és valójában kis mértékben a tavaly-tavalyelőtt elmaradt fesztiválok megrendezése is hozzátesz a növekedéshez. Összeségében tehát számos olyan tényező van, ami pozitív irányba befolyásolja a kilátásokat sorolta. Mindemellett a növekedés lassulása elkerülhetetlennek tűnik, a külső környezet, a kamatemelések és a reálbér növekedés lassulása miatt - ismertette.

Viszont hacsak nem lesz gázkrízis Európában, akkor nem számolnak recesszióval, ehelyett arra számítanak, hogy legfeljebb 0,5 – 0,6 százalékra csökken a negyedéves növekedés üteme. 

A forint a legkönnyebben levadászható préda

A forint gyengülésével kapcsolatban Nyeste Orsolya is kiemelte, hogy jelenleg van egy rendkívül kedvezőtlen globális hangulat. A piacok elkezdtek nagyon komoly recessziós kockázatokat árazni, ami miatt kockázatkerülő üzemmódba kerültek és ezzel párhuzamosan elkezdett szárnyalni a dollár. Július 5-én kedden például egyetlen nap alatt másfél százalékot erősödött az euróval szemben. A dollár erősödését és azt a várakozást pedig, hogy a dollár nemsokára eléri a paritást az euró árfolyamával, általában megsínylik a feltörekvő piacok, így a forint is – ismertette a szakértő.

Ebben a helyzetben pedig sajnos a magyar forint lett ismét a legkönnyebben levadászható préda, hiszen már eleve kedvezőtlen volt a magyar fizetőeszköz megítélése, aminek az Európai Unióval való megállapodás hiánya az oka. Ezzel kapcsolatban pedig úgy tűnik, hogy a piac immár nem a kormánytól várna megnyugtató üzeneteket, hanem tényleges előrelépést szeretnének látni

– fogalmazott.

A forint árfolyamának a jelentős jövőbeni javulásában tehát kulcstényező, hogy megszülessen a megállapodás az EU-val – húzta alá.

Mindemellett az MNB persze folyamatosan emeli a kamatot, aminek nagyon fontos szerepe van, hiszen az ilyen helyzetben az a kulcs, hogy a forint javára szóló kamatkülönbözet egyre magasabb legyen, mert akkor egy forintgyengülésre játszó tevékenységet a piacon rendkívüli módon meg lehet drágítani. Lehet olyan szintre emelni a kamatot, ahol már nagyon fájdalmas lenne a forint gyengülésére játszó piaci pozíciók folytatása - hangsúlyozta.

Emiatt úgy vélte, hogy a holnapi napon az MNB kénytelen lesz lépni és ismét rendkívüli kamatemelést hajthat végre az egyhetes betétben.

- Ezt azért is fontos lenne meglépni, mert a forint gyengülése most már nagyon komoly inflációs kockázatot generál – emelte ki a szakértő.

A magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatban elmondta, hogy egyelőre nem számolnak recesszióval Magyarországon, de arra esetleg látnak némi esélyt, hogy két egymást követő negyedévben előfordulhat kis mértékű GDP visszaesés, habár nem ez az alap várakozásuk, és éves viszonylatban még így is valószínűleg minimálisan nőhetne a GDP.

Alapvetően azonban arra számítanak, hogy vissza fog esni, lassul a növekedés, de nem áll meg és jelenleg pozitív negyedéves növekedési rátákkal számolnak. Olyan szintű recesszió, hogy az éves GDP-ráták is negatívba forduljanak pillanatnyilag nem tűnik túl esélyesnek sem Magyarországon, sem máshol Európában. Ennek viszont nyilvánvaló feltétele, hogy az energiaellátási problémák és a piac által beárazott kockázatok ne következzenek be - ismertette.