"Még ajándékokat is kaptam a KGB-től más kollégákkal együtt"

Ukrajnában mire figyel egy kiképzett hírszerző, ha éppen egy autó ülésén zötykölődik és látszólag unott pofával az utat bámulja?

Például, hogy milyen az út mellett a talaj, a növényzet, az út maga milyen széles, miből van (betonlapok, aszfalt, zúzottkő), milyen az út mellett a leállósáv (ha van), milyenek a kisebb-nagyobb hidak, amelyeken áthaladnak, elbírnak-e egy harckocsit a maga 60-70 tonnájával.

Merre haladnak, milyen vastagok a villany (táv)vezetékek, az oszlopok frissen festettek-e vagy elhanyagoltak, milyen a vasúti sínek állapota (fényesre koptatottak, vagy rozsdafoltosak).

Milyen vasúti kocsikat, szerelvényeket lát, mi lehet az ömlesztett-árut szállító kocsikban (szén, gabona), vannak-e tartálykocsik a szerelvényekben, ha igen, mit vihetnek, hány kocsiból állnak a szerelvények, milyen vontatásúak, mi van a platós kocsikra felrakva (teherautók, leponyvázott szerkezetek, fegyverek, járművek), van-e mellettük fegyveres őrség, stb.?

Mindezeket az információkat a maguk teljességében a legmodernebb fény-, hőérzékelő műholdas kamerák sem tudják megszerezni.

Ez az „ember vagy gép” dilemma alapja. Ma már a technika, a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása, a műholdas adatok összevetése, elemzése sajátos szakosodást indított el a hírszerzésben is.

Vannak azonban akik esküsznek a „klasszikus”, emberek által közvetlenül végzett hírszerzésre az amerangol betűszóval HUMINT-nak nevezett tevékenységre. Legendák szerint a mai Oroszországban jobban becsülik ezt az emberi hírszerzést, mint nyugaton.

Ahol, kiváltképpen az Egyesült Államokban óriási erőforrásokat összpontosítanak a gépek által végzett információgyűjtés, kiértékelés fejlesztésére. Az USA évente jóval több mint százmilliárd dollárt költhet hírszerzésre, mintegy másfél tucatnyi szervezete több mint százezer embert foglalkoztat.

Az elektronikus eszközökkel végzett kémkedést amerikai-angol betűszóval ELINT-nek hívják.

Ennek része a távközlési jelek, rádióadások, lézeres adattovábbítás, stb. figyelése azaz a kommunikációból eredeztethető COMINT-ről (emberi társalgás figyelése), vagy SIGINT-ról (ha az elektronikus eszközöknek a radarhoz, különféle szenzorokhoz, érzékelőkhöz kötött fajtájáról) beszélünk.

A fogalmakat azonban a rohamos technika-fejlődés miatt rugalmasan kezelik, nincsenek szilárd, áthághatatlan határok.

Ezek a modern hírszerzési eszközök/módok közül a legelsők a múlt század fordulóján gyökeresedtek meg, a búr háborúhoz (1899-1902) kötik. Akkoriban a briteknek voltak az első, Marconi nevéhez kötött vezeték nélküli rádióik.

Az adások lehallgatása hasonló készüléket követelt meg és a holland gyökerű búrok hozzájutottak ilyenekhez és belehallgattak az ellenség, a britek adásaiba. Ezt tartják az első ELINT műveletnek.

Az első SIGINT rádiójelfigyelő akció az 1904-es orosz-japán háborúhoz kötődik. Egy harmadik fél, a brit haditengerészet a Szuezi csatornán haladó Diana nevű hajója vette az orosz flotta mozgósításra felszólító rádiójeleit.

A kémkedés a két legősibb mesterség egyike – mondják. Egy jó kém (felderítő) kiképzése-begyakoroltatása legalább 10-15 év.

Úgyhogy a Mata Hari-féle csinos pofikák-popsikák körüli mesterkém-mesék inkább a fikció, a filmipar termékei, semmint a valóságé. Ezt az igazságot évszázadokkal ezelőtt felfedezték az akkori vezetők.

Az elitből azokat választották ki, akik már bizonyítottak, éles szemük volt, sok mindenhez értettek, mindent észrevettek – és lojálisak voltak a vezetés, a király (császár, cár, vagy a francia Konvent biztonsági főnöke, Robespierre) iránt.

Nem véletlen, hogy a nagy birodalmak évszázadokkal ezelőtt már kiépítettek a maiakhoz hasonló hírszerző szolgálatokat.

Oroszország (az Orosz Birodalom) ott volt a legelsők között. Amikor 1776-ban létrejött 13 gyarmatból az Egyesült Államok, az Orosz Birodalom már kiépített titkosszolgálattal rendelkezett.

A Titkos Paranccsal, majd a Preobrazsenszkíj Paranccsal már a XVII. század közepétől működtek a cári Titkos Kancellária elődei.

És amikor a fiatal Egyesült Államok az első lépéseket tette, mint szabad ország, Szentpétervárott Nagy Péter cár 1718-ban már intézményesítette a Titkos Kancelláriát, a mai kémelhárítás és hírszerzés ősét.

Nagy Péter a források szerint élénk figyelemmel követte munkájukat, jelen volt némelykor az árulással gyanúsítottak kínvallatásain is.

Gyakorlatilag 1801-ig működött ez a testület. Vezetői az akkori legfelső udvari körökből kerültek ki, hercegek, grófok voltak.

Az Oroszországi Birodalom rendőr-minisztériuma váltotta fel a testületet, majd 1819-től a Birodalmi Belügyminisztérium töltötte be egészen 1917. november 8-ig, amikor is az orosz-szovjet Föderáció hírhedt szervezete, az NKVD (CseKa) vette át szerepét.

Igazi hírszerző-elhárító szervezet Oroszországban az 1881-ben megalakult Birodalmi Ohrana, a terrorizmus elleni harccal megbízott titkosrendőrség lett, amely egészen a bolsevik hatalomátvételig működött.

Az Ohrana elődje a cár Kancelláriájának harmadik részlege volt.

Nem bombabiztos források szerint az Ohrana kezdte el kiépíteni Oroszország nyugati peremén, a többi között az Osztrák-Magyar Monarchiában is, saját fedett ügynökhálózatát. Amely talán az utódlások, a „megbízható családok” révén napjainkig húzódik.

Fénykorát a KGB, az Ohrana egyik késői leszármazottja a hidegháború 1991-es lezárultáig élte meg. Akárcsak a szovjet társadalom, a vezetés egésze, a KGB is próbált megváltozni, átalakulni a gorbacsovi peresztrojka jegyében.

E sorok írója csaknem a teljes Gorbacsov-korszakot Moszkvában, sajtótudósítóként élte meg. Kezdetben a „klasszikus” KGB reakciókat észlelte: követés, az oroszországi családoknál tett látogatás után percekkel a KGB-tisztek már ott voltak a meglátogatottaknál és faggatták őket, miről beszélt az idegen.

Aztán 1987-89 körül gyökeresen változott a KGB – akárcsak maga a Szovjetunió.

A szervezet sajtótisztjei felvették a külföldi tudósítókkal a személyes kapcsolatot. Engem még udvarias gesztusként elvittek egy „jasznovigyechez”, látó-emberhez is, aki számos betegségemet felismerte, ahogy rám nézett.

Még ajándékokat is kaptam más kollégákkal együtt a KGB-től, egy gyönyörű hatalmas „kijevszkíj tort-ot”, kijevi tortát, ami az akkori ínséges időkben a luxus csúcspontjának számított.

Nyilván összehangolt műveletet hajtottak végre a KGB-sek a moszkvai külüggyel, amely utazásokat szervezett és hasonlóképpen „nyitott” a tudósítók felé. Sok mindent megmutattak a korábban szupertitkosnak számító, a különleges erők pszkovi kiképzési központjától,

a Kalinyingrádban lévő baltyíjszki haditengerészeti bázistól a szemipalatyinszki – akkor még működő - atomfegyver-kísérleti telepig, a Kurili-szigetekig.

A KGB-külügy nyitottság ablaka később, a jelcini hanyatlás idején ismét bezárult. A szervezetet több részre vágták, átnevezték. A belbiztonságot az FSzB, a polgári hírszerzést az SzVR felügyelte.