Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megfordulhat hétvégén az orosz-ukrán háború kimenetele

Elemzések2024. ápr. 19.F. P.

Nem áll túl jól Ukrajna az utóbbi időben, miután elapadt a megfelelő nyugati fegyverellátmány. Ez már szombaton változhat: az USA gigagntikus összegről és fegyvermennyiségről dönt. Az ügy fél éve húzódik, most mutatkozik esély a sikerre.

Fél éve húzódik az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak nyújtandó összesen 95 milliárd dolláros amerikai segély ügye: egyszer a kongresszus felső háza, a szenátus akadályozta, majd végül jóváhagyták, de akkor visszakerült a képviselőházhoz, és ott újra elakadt.

Sorsdöntő szavazás

Most szombaton újra szavazásra bocsátják a kérdést, miután a demokraták támogatják a házelnök, Mike Johnson tervét, és összehoznak annyi szavazatot, hogy meggátolják a konzervatív republikánusok kísérletét az ügy újbóli megakasztására. Több szavazás is lesz a segélycsomagról a Bloomberg szerint, és az a terv, hogy ha sikerül megszavaztatni mindet, akkor a következő héten a szenátus is rábólint, hogy szinte rögtön megindulhasson a folyósítás.

A republikánusoknak is tetsző módosítások

A terv annyit változott a korábbihoz képest, hogy az Ukrajnának szánt összegből 10 milliárd dollár értékű gazdasági segély hitellé alakul, ami a republikánusok egyik követelése volt. A csomag több olyan elemet is tartalmaz, melyet mind a két párt feltétel nélkül támogat, emellett benne van az is, hogy a kínai Bytedance Ltd cégnek el kell adnia a TikTok applikációt, különben betilthatják, ugyanakkor ennek határidejét már gondosan az elnökválasztás utánra tették. A csomag az iráni olajra kivethető újabb szankciókat is tartalmaz.

A házelnöki pozíció

A demokraták egyúttal segítenének a házelnöknek megőrizni állását, mivel egyre inkább el akarták mozdítani amiatt, hogy úgy engedi az Ukrajnáról való szavazást, hogy azt nem köti össze az amerikai-mexikói határellenőrzésre szánt csomaggal. Johnson úgy nyilatkozott, hogy nem kérte a demokraták segítségét: ha kell, otthagyja posztját, csak sikerüljön hozzájárulni az ukrajna elleni orosz agresszió megállításához.

Hozzátette hogy ő egy reagenista republikánus (Ronald Reagan 1981-89 között volt az USA elnöke), és abban hisz, hogy az oroszokkal a békét csak erőt mutatva lehet elérni, ahogy Reagan is elrettentéssel gyengítette meg a Szovjetuniót, ami aztán elhozta a hidegháború végét.

Nem célszerű halogatni

Az idő most már sürgető, mivel Ukrajna fegyver-, és lőszerhiányban szenved, és ez azt a kockázatot hordozza hogy az oroszok, miután több mint két éven át sikerült feltartani őket, mégis letiporják az országot, egyúttal további konfliktusok lehetőségét megteremtve.