Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Izrael rátámadt Iránra: az első csapás megtörtént

Hírek2024. ápr. 19.D.J.

Izrael csapást hajtott végre Iránon belül - mondta egy amerikai tisztviselő a CNN-nek -, ami azzal fenyeget, hogy a régiót még mélyebb konfliktusba sodorja.

A célpont nem nukleáris, mondta a tisztviselő.

Az izraeli csapás előtt az amerikai várakozás eleve az volt, hogy nem polgári vagy nukleáris létesítményeket vesznek célba - mondta egy másik magas rangú amerikai tisztviselő a CNN-nek.

A hírcsatorna korábban arról számolt be, hogy Izrael közölte az Egyesült Államokkal, hogy válaszlépése korlátozott mértékű lesz. Az amerikai hírszerzés azt sugallta, hogy Izrael egy szűk körű és korlátozott csapást mérlegel Iránon belül, mert úgy érzik, hogy valamilyen akcióval válaszolniuk kell a korábbi iráni rakétatámadásra.

A célpontok körét "soha nem határozták meg pontosan, de nukleáris és polgári helyszínek egyértelműen nem tartoztak ebbe a kategóriába" - tette hozzá a második tisztviselő.

Iránon belül most Iszfahán infrastruktúráját érte a támadás. Az iráni állami média szerint nincs nagyobb fennakadás.

"Az iráni kormány és más iráni médiumok által közvetített általános benyomás az, hogy bármi is történt, nem okozott jelentős kárt semmilyen fontos létesítményben Iszfahán közelében" - mondta Nic Robertson, a CNN nemzetközi diplomáciai szerkesztője.

Az állami média arról is beszámol, hogy nem érkezett ellenséges repülőgép az iráni légtérbe - tette hozzá.

Irán korábban, még a mostani támadás előtt jelezte: ha a zsidó állam erőt alkalmazna az Iszlám Köztársasággal szemben határozott viszontválaszt fognak adni.