Mégis nekimegy Trump a németeknek?

Elemzések2020. feb 23.Sz.A.

A masszív német külkereskedelmi többlet miatt megint egymásnak feszült az amerikai és a német fél a müncheni biztonságpolitikai konferencián, ahol Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szállt vitába Frank-Walter Steinmeier német államelnökkel.

Az Európai Unió csak élősködik az Egyesült Államokon – nagyjából így lehet összefoglalni a novemberi elnökválasztásra készülő Donald Trump “ars poeticáját” Európa kapcsán. Az amerikai elnök már az előző választási kampánya során is nem egyszer kijelentette, hogy az Európai Unió kereskedelempolitikai értelemben ugyanolyan rossz, ha nem rosszabb, mint Kína, csak kisebb.

Az elmúlt két évben azonban nem annyira Európával, hanem inkább Kínával foglalkozott, de a távol-keleti országgal folytatott kereskedelmi háború egy rész-megállapodással átmenetileg nyugvópontra tért. Mostanra Mexikó és Kanada is kikerült Trump célkeresztjéből, a tavalyi év végén ugyanis aláírták az új amerikai–kanadai–mexikói szabadkereskedelmi egyezményt (USMCA).

Ez váltotta fel a negyedszázados Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), amelyről Trump már megválasztásakor azt állította, hogy a legrosszabb kereskedelmi megállapodás, amit az USA valaha is kötött, hiszen emiatt munkahelyek milliói szűntek meg az amerikai feldolgozóiparban. 

Miután Kínával kiegyezett és a NAFTA-t eltakarította az útból, Trump figyelme most újra Európára irányul, amellyel szemben Amerika ugyancsak masszív kereskedelmi deficitet halmoz fel évről évre. A  Howmuch.net adatai szerint Kínával a legkiegyensúlyozatlanabb az amerikai külkereskedelem, a vele szembeni hiány tavaly elérte a 346 milliárd dollárt. A negyedik helyen azonban ott van Németország, amely 67 milliárd dollár értékben exportál többet az USA-ba, mint amennyit onnan importál.

Trump már jó ideje fenyegetőzik, illetve ki is vet büntetővámokat egyes európai termékekre, és – az amerikai autógyártók helyzetbe hozása végett – leginkább az európai, illetve a német autóipart célozza meg büntetővámjaival. Persze mindezzel azt is próbálja elérni Trump, hogy Európára tukmálja az amerikai mezőgazdasági termékeket, amelyeknek a beengedését ellenzi az európai lakosság egy része a lazább amerikai élelmiszerbiztonsági szabályok miatt.

Mostanra pedig mintha külön kipécézte volna magának Németországot. – Sokba kerül a világnak az exportvezérelt német gazdaság növekedése – írta Michael Ivanovitch amerikai független elemző, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) volt vezető közgazdásza. Az apropót a háromnapos müncheni biztonságpolitikai konferencia adta, melynek a központi témája az Európai Unió és az Egyesült Államok egyre neuralgikusabb kapcsolata volt.

A konferencián Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szállt vitába Frank-Walter Steinmeier német államelnökkel, aki sötét képet festett a transzatlanti viszonyról, és többek között kijelentette, hogy az Egyesült Államok a szomszédai és partnerei kárára cselekszik, illetve egyre kevésbé van jelen a nyugati identitás. – A nacionalista gondolkodás zsákutcába vezet, az Egyesült Államok számára Európa már nem központi partner – emelte ki.

Ezt eléggé zokon vette Pompeo, és nem értett egyet azzal, hogy Amerika visszautasítaná a nemzetközi közösséget, illetve, hogy nem venné ki a részét a nemzetközi konfliktusok megoldásából.

Ivanovitch szerint valójában az exporttöbbletére makacsul támaszkodó Németország veszélyezteti a transzatlanti viszonyt, sőt, a közösség gazdasági növekedését is. Németország adja az eurózóna összteljesítményének csaknem a harmadát, és Európával valamint az Egyesült Államokkal 1,8 ezer milliárd euró értékben kereskedik. Berlin azonban a hagyományos fiskális szigoron alapuló gazdaságpolitikájával valósággal a földbe állítja a német gazdaságot, amely tavaly mindössze 0,6 százalékkal növekedett. Ám a gyenge növekedés szemlátomást nem érdekli őket, továbbra is abszolút prioritást élvez a költségvetési többlet, amely a GDP két százalékára rúg.

Egy rakás pénzen ül tehát az állam, de eddig nem igazán fordított ebből többet keresletélénkítő beruházásokra, ami a többi uniós tagállam és kereskedelmi partner gazdasági bővülésére is jótékonyan hatna. Sőt, a jóléti kiadások megkurtításából vagy máshonnan származó pénzeket rendszeresen az export támogatására fordítják, így érnek el – mintegy 290 milliárd euró értékben – masszív kereskedelmi többletet a világ más országaival szemben. – Eközben nacionalista politikával vádolják az USA-t, noha Washington nem akar mást, mint csökkenteni a németekkel szemben fennálló deficitet – írja a közgazdász. Elsősorban Berlint tartja felelősnek az amerikai autók és mezőgazdasági termékek európai uniós bevitele előtt álló akadályokért is.

A Németországba irányuló amerikai export egyébként mintegy a fele az USA-ba érkező német áruknak, tehát jelentős az egyensúlytalanság. 

E hibásnak nevezett gazdaságpolitikai szemlélet következményeként a német tőzsdeindex, a DAX az elmúlt öt évben mindössze évi 3,7 százalékot hozott, miközben a legfontosabb amerikai vállalatok tőzsdei állapotát mutató Dow Jones index 13 százalékkal nőtt. Ráadásul ebben az időszakban a vezető német ipari vállalatok piaci értékük több mint a felét vesztették el. A német gazdaságpolitikusok mindezért az Európai Központi Bankot hibáztatják, mondván, hogy az alacsony, sőt negatív kamatok révén “meglopja” a megtakarítókat. A szerző azonban teljes mértékben önzőnek, és cseppet sem európainak nevezi ezt a német hozzáállást. 

A közgazdász sajnálatosnak tartja, hogy a fő európai partnerek, Francia-, Olasz- és Spanyolország sem gyakorolnak elég nyomást Berlinre, hogy változtassa meg a gazdaságpolitikáját. Pedig sokkal jobb lenne, ha a német kabinet a többlettel záró büdzséből gazdaságélénkítő intézkedéseket hajtana végre és jobban diverzifikálná az exportpiacait. Az állami keresletélénkítés nemcsak az euróövezet, hanem az EU szegényebb országainak növekedését is segítené. 

A németeknek a saját házuk táján is rendet kellene rakniuk, hiszen a közel három évtizede visszakerült keleti tartományokat sem sikerült rendesen felzárkóztatni, dúl náluk a szociális elégedetlenség, a politikai szélsőség és a szektás erőszak.

A 2015 körüli meggondolatlan bevándorlási politika pedig csak olaj volt a tűzre, mivel így még jobban terjed a nyugati világban az idegengyűlölet, ami komoly problémát okoz nemcsak Németországban, hanem az EU-ban is. Másképp is viselkedhetett volna Berlin, a munkaerőhiányt megoldhatta volna az EU határain belül is, például a kelet-európai munkaerő alkalmazásával. A szerző arra is emlékeztet, hogy Franciaország 2007 tájékán állt elő az Észak-Afrikát is magában foglaló mediterrán unió ötletével, hogy a szegényebb államok fejlődésének támogatásával vegyék elejét egy potenciális bevándorlási hullámnak. Ám épp a németek miatt nem kapott igazán erőre a kezdeményezés.