Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megtört a jég: jöhet a döntő kamatcsökkentés

Elemzések2024. júl. 10.Fellegi Tamás

Mostanáig a fél világot nyugtalanította, hogy nyoma sincs az amerikai kamatcsökkentésnek, márpedig a piacok és a gazdaságpolitikusok szerint enélkül nincs érdemi monetáris lazítás a világban. Most az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke megadta jelzést, rövidesen kezdenek.

Ha túl sokáig a jelenlegi magas szinten tartják a kamatokat, az kockázatot jelent a gazdasági növekedésre. Ezt

Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke közölte a monetáris politikáról tartott féléves beszámolóján.

Már nem félnek annyira az inflációtól

Hozzátette, hogy ugyan több kedvező adat növelné még a jegybankárok meggyőződését, hogy az USA inflációja fenntarthatóan a 2 százalékos cél felé halad, de összességében ezzel arra utalt, hogy küszöbön áll a rég várt kamatcsökkentési ciklus kezdete.

Nyilakozat-, és adatözön

A Fed elnökét a héten meghallgatja a szenátus, majd a képviselőház pénzügyi bizottsága is, emellett ugyancsak a héten érkeznek a júniusi inflációs adatok: csütörtökön a fogyasztói, pénteken a termelői árak változását teszik közzé. Ha az adatok nem lesznek kifejezetten kedvezőtlenek, vélhetően a Fed szeptemberi kamatdöntő ülésén elszánja magát az első csökkentésre.

Száguldanak a részvényárak

Powell szavai után kedden a legfontosabb amerikai tőzsdeindex, az S&P 500 új örökös csúcson zárt 5577 ponton, ezzel már sorban a 6. napot zárja pluszban. Az index idén már a 36. rekordját dönti meg, ami szinte páratlan a részvénypiacon.

Kilőttek a bankpapírok

A keddi emelkedést a bankrészvények jó teljesítménye is fűtötte, miután Powell azt is elmondta, hogy a szabályozó hatóságok rövidesen megállapodhatnak arról, hogy a nagy bankok tőkekövetelményeit megemelik. Ez a Basel III nemzetközi megállapodáshoz kötődik, melyet még a 2008-as válság után alkottak meg, és célja az, hogy hasonló válsághelyzetben megelőzze a bankcsődöket. A JP Morgan, a Citigroup és a Wells Fargo egyaránt ralizott a hírre.