Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Mennyire kell félteni a magyar autóipart a vámháborúk árnyékában? Szakértővel beszéltünk a témáról

Elemzések2025. máj. 9.D.J.

Az ipar gyenge szereplése is közrejátszik abban, hogy itthon a vártnál rosszabbul alakult első negyedéves GDP adat. Mivel a feldolgozóipar negyedét teszi különösen sok múlik az autóipar szereplésén. Bár van olyan gyár, amely megduplázza majd a termelését itthon, így is sok a kérdőjel az ágazat körül. Nem csak a vámok miatt kell aggódni.

Lassan már lufit hámozni is egyszerübb, mint előrejelzéseket készíteni a világgazdaságról. Nem csak hónapokra, de olykor hetekre előre is nehéz megmondani, hogy a nagyvilágban milyen keretek között folyik majd a kereskedelem. Miközben Amerikában egymást érik a vámbejelentések, gyakran a bevezetett intézkedéseket is visszavonják.Egy biztos: jelenleg az autóipar elé a vámok komoly akadályokat görgetnek. Még úgyis, hogy a Trump-kormányzat néhány könnyítést jelentett be a napokban. Ezek szerint:

  • az ágazati szereplők a következő két esztendőben visszaigényelhetik a gépjárművek és alkatrészek importjára kivetett 25 százalékos vám egy részét
  • azoknak az autógyártóknak, akik acélalkatrészeket, például karosszériaelemeket importálnak nem kell többszörös vámot fizetniük. Magyarán nem kell egyszerre állniuk a külföldi alkatrészekre és a behozott acél értéke után járó 25%-os vámot is.
  • a Mexikóban és Kanadában gyártott alkatrészeket nem érinti a 25%-os vám.

A nagy amerikai autógyárak ugyan üdvözölték az új bejelentéseket, de elég egyértelmű, hogy még így is súlyos terhet jelentenek az eddigi intézkedések.

A múlt héten a Cadillac és Chevrolet márka tulajdonosa a GM bejelentette, hogy az egész éves EBIT eredményüket mintegy 4-5 milliárd dollár közötti összeggel sújtják a vámok. Paul Jacobson pénzügyi igazgató hozzátette, hogy ebből az összegből 2 milliárd dollár a járművek behozatalából, a fennmaradó összeg pedig az autóalkatrészek importjából származik.

Egy másik amerikai autóipari óriás, a Ford Motor Company hétfőn közölte, hogy a Trump-kormányzat vámjai várhatóan 1,5 milliárd dolláros terhet fognak jelenteni a vállalatnak. A cég szerint az eddigi könnyítések nem elegendőek.

Mi lesz Magyarországgal?

"Európa évente közel 900 ezer autót exportál az Egyesült Államokba. Visszafelé pedig olyan 200 ezer gépjármű jön be az EU-ba. Vagyis Európának nagy a kitettsége ebben az ágazatban. Mivel a vámszabályok egyelőre láthatóan nincsenek kőbe vésve, sok a bizonytalanság. Az autógyárak is vizsgálják, hogy milyen lehetőségeik vannak és hogy például mennyire éri meg átvinni a gyártást az USA-ba. Ami nem jó hír, hogy ha a vámok maradnak, akkor valószínű, hogy az árak emelkedni fognak Amerikában, a kereslet pedig csökkenni fog a tengerentúlon. Ez pedig azt jelenti, hogy a termelési kapacitások is csökkenni fognak az elkövetkezendő időszakban. Egyes becslések alapján 2026-ban akár 11-12 millió autóval is visszaeshet globálisan a legyártott autók száma" – mondta el a növekedés.hu-nak Kilián Csaba.

A Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára hangsúlyozta: bár Magyarországon a gyártás költséghatékonyabb, mint a nyugat-európai országokban, ami miatt gyártókapacitások jöhetnek az országba – jó példa erre a Mercedes, amely megduplázná a termelést Kecskeméten –, ám ezzel együtt is annyi a bizonytalanság a szektorban, hogy a következő évek teljesítményét roppant nehéz megjósolni.

Nem csak a vámok jelentenek kockázatot.„Sok múlik azon is, hogy a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére elfogadott korábbi határidők megmaradnak-e. Most úgy tűnik, hogy lesz egy könnyítés, ami azt jelentheti, hogy a belsőégésű motoroknak továbbra is lehet helye az európai piacon. Szintén fontos kérdés, hogy az európai gyártók miként tudnak versenyezni az ázsiai elektromos autókkal. Ahhoz, hogy fel tudják venni a kesztyűt versenyképesebben kellene gyártani, úgy hogy ez lehetőleg az árakban is megmutatkozzon.”

Kilián Csaba

Hazai beruházások

Idén három nagy autóipari óriásberuházás is beérhet: várhatóan idén állítják be a termelésbe a BMW, a CATL és a BYD üzemeit, amelyek az MNB becslése alapján 2026-ban mintegy 0,8 százalékponttal emelhetik a GDP növekedését.

Az európai óriások Amerikába költöznek?

Az egyértelmű, hogy a Trump-kormányzat szeretné, ha minél több autógyár áttelepülne az USA-ba.

Michael Field, piaci elemző szerint azonban cseppet sem világos még, hogy ez a lépés a gyártóknak költséghatékony-e, vagy egyáltalán megvalósítható-e. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az európai autógyártók a következő hónapokban sokat fognak beszélni arról, hogy a jövőben be fognak ruházni az amerikai termelésbe, közben azonban inkább kivárnak és reménykednek, hogy a Trump-kormányzat felülbírálja a korábbi döntéseit. Idén az eladási adatok mindenesetre elég vegyesen alakultak.

A részvény-árfolyamok alakulása a nagy európai autógyártóknál 2025-ben

Forrás

A Mercedes-Benz első negyedéves forgalma 7,4 százalékkal esett. A társaság elsősorban az európai és kínai kereslet gyengülésével magyarázza a számokat.

Az annak idején a PSA-Citroën csoport és a Fiat-Chrysler összeolvadásából létrejött Stellantis bevétele 14 százalékos csökkenést szenvedett el.Európa legnagyobb autógyártójánál, a Volkswagennél viszont éves alapon 2,8 százalékkal nőtt a bevétel. A BMW az adatait még nem tette közzé.