Miért kezdenek hatalmas kötvényprogramokba a cégek, amikor az állam is segítene?

A világ tőkepiacain valami egészen elképesztő kötvény-kibocsátási láz látható. A legnagyobb amerikai cégek közül a repülőgépgyártó Boeing a rekorder (25 milliárd dolláros kibocsátás), de ott liheg a nyakába az informatikai Oracle, a távközlési T-Mobile US, az üdítőitalgyártó Coca-Cola és Pepsi, az olajipari Exxon, a gyógyszeripari Pfizer, vagy a Disney.

Kínában a CITIC pénzügyi holding a csúcstartó egy 15 milliárdos kibocsátással, míg Európában az Adidas német sportszergyártó is többmilliárd eurós kötvénykibocsátást jelentett be, nem sokkal azután, hogy amúgy már megállapodott egy állami segítségről (2,4 milliárd euró értékben).

A kontrolltól félnek a cégek

De miért nem kérnek a cégek az állami programokból, amikor akár kedvezőbb kamatozást is elérhetnének? Nem szeretnének beleszólást engedni a cég működési döntéseibe.

2008-2009 nem volt olyan régen, az államok nagyon sokat tanultak az akkori mentőprogramokból, például arról is, hogy mit kérnek cserébe a segítségért.

Az állami támogatásnak ugyanis ára van, az unión belül mindenképpen, de jellemzően az Egyesült Államokban is. A példák elsősorban a bankszektorból származhatnak, mi, magyarok az MKB korlátozásaira gondolhatunk, de sok európai nagybank is ezért kényszerült évekkel később egyes részeit eladni, mert az feltétele volt a támogatásnak.

A jellemző korlátozások

Az állam kérései nem egységesek, de mindig megjelennek, soroljunk fel néhány ilyenkor elhangzó mondatot.

Jó, szívesen segítek, de akkor a következő öt évben nem fizethet a cég osztalékot, ráadásul jelentősen csökkenteni kell a felsővezetők javadalmazását, a bónuszt például felejtsük el.

Én, mint német állam, megtámogatom egy kedvezményes hitellel a működésedet, de akkor az a minimum, hogy a német munkahelyeket őrizd meg, szó nem lehet arról, hogy piaci alapon döntsél outsourcingról, a gyártás külföldre helyezéséről.

Minden hitelezőnek joga van a kontrollra, ezért én is kérnékszépen két helyet a felügyelőbizottságban, és innentől legyen vétójogom a legfontosabb vállalati döntésekben, elsősorban a létszámcsökkentést is érintő lépéseknél.

Kér ilyeneket az állam? Mindegyiket egyszerre aligha, de ebből az étlapból válogat, és nem kell részletezni, hogy egy cégvezető egyiket jobban utálja, mint a másikat, hiszen mindegyik a szuverén döntések, a hatalom és a pénz csorbításával járnak.

Ám az állam így is segít

A legszellemesebb az egész jelenlegi helyzetben az, hogy valójában az államok és a jegybankok akkor is segítenek, ha a támogatás nem közvetlen.

A cégek ugyanis most nemcsak azért kezdtek eszeveszett kötvénykibocsátásba, mert a koronavírus miatt likviditási nehézségeik vannak, hanem azért is, mert hála a mentőcsomagoknak a kötvénypiacon most nagyon jó eladósodni.

Van, ahol természetesen a finanszírozás megszerzése égető szükséglet is. A Boeing, mint repülőgépgyártó eleve lejtmenetben volt, de a légiforgalom lefagyása még sokan nehezített a helyzetén.

Az Adidas a 70 százalékban bezárt boltok, az elmaradó nagy sportesemények révén siralmas áprilist (a tervekhez képest egymilliárd euró hiányzik a kasszákból) és várhatóan nagyon gyenge második negyedévet produkált, a cashhelyzete is megroggyant. Bár a cég erejét mutatja, hogy így is 1,9 milliárd euró a készpénztartaléka.

Nem könnyű most a filmgyártóknak, illetve az olajipari cégeknek sem. Ugyanakkor azok a társaságok is most bocsátanak ki kötvényeket, amelyek válságállóbbak (élelmiszeripari, távközlési, vagy it-cégek).

A likviditáspumpa segít

Ennek pedig az az oka, hogy most – hála az államoknak – nagyon vonzó lett a piaci kibocsátás. A jegybankok világszerte kamatcsökkentésekkel élénkítenének, a FED például 150 pontos rendkívüli vágásokkal lépett, ami után elsősorban az amerikai piac lett extra olcsó.

Ráadásul mindenhol eszközvásárlási programokat jelentettek be, veszik a jegybankok a kötvényeket, még a rosszabb minőségű vállalati papírokat is (a bóvlit).

Igaz, nem közvetlenül, előbb a cégeknek el kell adniuk a kötvényeket az alapkezelőknek, nyugdíjpénztáraknak, biztosítóknak, de azok bátran vásárolhatnak, mert tudják, hogy a másodpiacon már ott vannak a jegybankok is.

Hát, ezért táncolnak ki a segítségekből a nagy cégek, hiszen ha az állam nem is közvetlenül segít, de majd a másodpiacon úgyis megveszi a kötvényeket, vagyis hasonlóan kedvező feltételrendszer érhető el, viszont a másodpiacon vásárló állam már nem kérhet beleszólást.

Eltérő megoldások

Érdemes azt is megfigyelni, hogy a cégek mennyire különböző technikai megoldásokat választanak.

A legtöbben egyszerűen eladnak egy kötvényt, és választanak hozzá egy megnyugtató, például öt-tíz éves futamidőt, amire fizetnek egy mérsékelt (évi 2-2,5 százalékos) kamatot.

A legnagyobb amerikai cégek, így a Boeing is, teljes kötvényprogramokat építenek most, 6-7 különböző lejáratú papírt is eladnak egyszerre, a hosszabbakat egész drágán (4,5-5,5 százalékon), a rövidebbeket hasonlóan mérsékelt áron, végül van, aki azzal teszi vonzóbbá a papírt (így az Adidas is), hogy a kötvény megfelelő árfolyam mellett részvényre is váltható.

Utóbbinak az a fő vonzereje, hogy a plusz opció miatt erre a kötvényre kevesebb kamatot kell fizetni, és igazán a többi részvényes sem bánja az esetleges hígítást, mert úgyis csak akkor fogják a kötvényesek részvényre váltani a kötvényt, ha kedvező lesz a részvényárfolyam. Erre mondják, hogy win-win, mert a magasabb árnál már mindenki boldog és kisimult lesz.

És itthon?

Végül Magyarországon alapvetően más a helyzet. A nagyobb magyar cégek a vállalati kötvénypiacon elsősorban az MNB Növekedési Kötvényprogramjába (NKP) igyekeznek. A válság miatt kiszélesített, megerősített eszközt ugyanis nem kell óvatosságból elkerülni amiatt, mert a cég esetleg félne az állami beleszólástól.

Mivel az MNB nem küld delegáltakat, nem kér extra beleszólást, ha tetszik, nem költözik be a cégek hálószobájába, a magyar vállalatoknak tökéletesen megfelel ez a megtámogatott (félpiaci) kötvény-kibocsátási program, eszük ágában sincs ezt a lehetőséget másra cserélni.