Miért menekülnek a befektetők a Waberer’s papírjaitól?

Elemzések2018. aug. 28.Növekedés.hu

5100 forinton kezdte a tőzsdei pályáját a Waberer’s International, a magyar bázisú nagy európai logisztikai cég. Mára azonban már 2600 forintig esett a papír. De mi okozott ekkora csalódást? Ha egy részvény nagyjából egy év alatt (2017, július 6-án indult a tőzsdei kereskedés) gyakorlatilag a felére olvad, ott a háttérben nagyon komoly csalódásnak kell állnia. Pedig, ha a Waberer’s International tőzsdei jelentéseire rátekintünk, elsőre nem is feltétlenül értjük mi ilyen rémes benne. Hiszen a 2018. első félévi gyorsjelentés megfogalmazásai akár győzelmi jelentésnek is tűnhetnek, „Kétszámjegyű bevétel-növekedés ideiglenes margin nyomás mellett” – ez a címe a riportnak, és voltaképpen a cím jól le is írja a helyzetet, A féléves forgalom (363 millió euró) 16 százalékkal haladja meg a bázist (313 millió euró), csak a rendszeres EBITDA (37,1 millió euró) marad el a bázistól. Az EBITDA, vagyis az amortizáció és a kamatfizetés előtti üzemi eredmény fontos mutató, mert ez írja le a legjobban, hogy a cég alaptevékenysége milyen állapotban van.

Mást vártunk!

A Waberer’s nyögvenyelősen érkezett a tőzsdére. Egyszer már bejelentette, hogy jön, aztán eltántorodott, amikor pedig tavaly nyáron végre tényleg nekidurálta magát, nem volt igazán meggyőző a befektetői érdeklődés.
  • Drága a részvény – fanyalogtak egyes befektetők.
  • Drága, drága, de az EBITDA-ban nagy növekedés várható – mondták az optimisták.

Sajnos, éppen ez nem jött be

Az iparág nehézségeiről mindenki tudott. Nehéz jó munkaerőt találni, nőhetnek a költségek, részben a magasabb bérek, részben a mindenféle európai biztonsági és versenyelőírás miatt. Nem lehet majd a nyugati bér alatt fizetni a keleti kamionosokat, többet kell pihenniük, nem elég a fülkében kialakított pihenőhelyeken aludni, motelszobát kell kivenni. Ez mind, mind drágíthatta a fuvarozást, de az optimistáknak is voltak érvei.

Miért a Waberer’s?

Ők azt mondták, hogy a legjobb cégek majd nyernek ezen a folyamaton. Ha a Waberers’nek magas a kapacitás-kihasználtsága, ha van pénze, ha jó az irányítási rendszere, ő majd az óhatatlan konszolidációs folyamat élére állhat, megvehet egy lengyel céget, aztán majd jöhet a többi. Ő lesz a nagy nyertes. Hát, eddig nem lett. A nehézségek megérkeztek, egyre több ország írta elő, hogy már a tranzitfuvarok esetén is a helyi minimálbért kell alkalmazni a magyar cég kamionosai felé is. Ez tényleg nagy csapás volt, az addig elsősorban a munkabérek miatt versenyképesebb keletieknek. Az elemzőcégek észlelték a bajt, elkezdték csökkenteni az előrejelzéseiket, lejjebb vitték a céláraikat. Pedig közben a Waberer’s-nek tényleg voltak jó hírei is, hiszen a nagyobb forgalom mögött növekvő létszámú flotta állt, és több volt a fajlagos bevétel is (ugyanaz a fuvar, drágábban volt eladható).

Mi is volt a riport címében?

Ideiglenes margin nyomás. Vagyis a költségek növekedése csak átmeneti lesz. Volt miben hinni. Nő a GDP, sok a kereskedelmi fuvar (a jellemzően Európán belüli szállításoknál a kereskedelmi háború nem éreztette hatását), csak azok a fránya kiadások. Az üzemanyagárak például valóban konszolidálódhatnak, de vajon mi fogná vissza a munkabéreket? Lehet magyarázni a bizonyítványt, de az árfolyam alakulása magáért beszél. A befektetők tényleg csalódottak. Jobb számokban bíztak. A tavalyi bevezetésnél valami olyan okfejtést lehetett észlelni, hogy 70 millió eurós EBITDA esetén a részvény valóban drága, de ha 2018-ra már 90 millió euróra duzzad az EBITDA, például a lengyel Link nevű cég integrációjával, akkor jó deal lehet Waberer’st venni. Most fél év alatt 37,1 millió eurónál tart a társaság, sok múlik a második féléven, de ha ez marad a trend, akkor a cég megmaradt a 70 millió eurós rendszeres EBITDA szinten. Fel van adva a lecke a szállítmányozási cég vezetőinek.