Miért nem győzött az orosz hadsereg néhány nap alatt? - Okok, indokok

Az sem kizárt, hogy az orosz hadvezetés elszámította magát, noha az Ukrajna területén működő nagy számú hírszerzőiktől pontos képet kaphattak.

És a moszkvai GenStab archívumaiban még megvannak és folyamatosan frissülnek a még a második világháborús időszakban készült katonai térképek, amelyeken még a különböző évszakokban a talaj, az utak minőségéről, teherbírásáról, szóló adatok szerepelnek. 

Rosszul dolgozták volna ki a katonai műveleteket?

Nem megfelelő információkat szolgáltattak az illetékesek?

Ismerve a Vlagyimir Putyin elnök körül egyre felismerhetőbb személyi kultuszjegyeket, a rendszer autoriter jellegének erősödését, nincs kizárva, hogy olyan információkat juttattak el a covid-19, majd a szankciók miatt egyre elzártabban élő elnöknek, amilyeneket – mint gondolták – szeretett volna hallani. 

Moszkva mindezekről hallgat, csak jelzésszerű átszűrődések észlelhetők például az SzVR-ről (Moszkva külföldi polgári hírszerzése), vagy a védelmi minisztérium tervezési igazgatóságáról.

A válasz bonyolult.

Túl sok a „mi lett volna, ha”, a kérdőjel a gyakorlatilag az egész világ által elítélt katonai akció körül – és túl keveset tudunk. 

Ennek oka nem az információhiány, hanem az ellenkezője, az információk elképzelhetetlen tömege.

Itt a harcok, összecsapások helyszínén, akár telefonnal készített több millió, a közösségi médiacsatornákba ömlesztett képtől, video-felvételtől a megbízhatónak kikiáltott műhold-képekig, az online média napi milliárdos nagyságrendű szózuhatagjaiig sok mindenről beszélhetünk. A többi között a mesterségesen, számítógéppel gyártott (hamisított) képekig, videókig, harci helyzetekig.

Ebben az információ-özönben talán még a mindkét oldalon bevetett mesterséges intelligencia (AI) elemek sem képesek eligazodni. Vagy éppen az őket kezelők szándékainak játszanak alá hihetetlen hatékonysággal. 

Tegyük hozzá, az ukránokat nagy mértékben segítette, hogy az oroszok támadása előtt a katonai-felderítő (és a kereskedelmi-felderítő, például a Maxar) műholdak által alkotott képekből, az elektronikus hírszerzés (ELINT) és az Oroszországban működő ukrán, illetve nyugati titkosszolgálati ügynökök jelentéseiből (HUMINT) indulhattak ki.

Az ukrán drónok például az Elon Musk által a rendelkezésükre bocsátott sok száz, kis táskarádió méretű Starlink internet-modemmel építhettek fel olyan ultramodern távközlési rendszert, amit az OF nem tudott zavarni és amelynek segítségével éjjel is drónokat küldhettek fel az oroszországi tankok, parancsnoki kocsik, páncélozott járművek felderítésére.

Az adatokat a felderítő drónok a Starlinken keresztül juttatták el az ukrán tüzérségnek, vagy a páncéltörő rakétákkal felfegyverzett Bayraktar TB2-es drónoknak. 

Elképzelés sincs az oroszok terveiről

Azonban továbbra sem tudjuk, hogy az oroszok valójában hogyan is képzelték el a háborút, milyen ütemezésben és mekkora erőkkel hajtották végre az agresszív nyomulást.

Az OF politikai és katonai vezetői erről nem nyilatkoztak.

Maradtak a nyugati elemzőknek a feltételezések.

A kályha, a kiindulópont a Krím-félsziget 2014 február-márciusában való gyors, vértelen elfoglalása lehetett. 

Ami azonban lehetetlenné teszi az összehasonlítást, azok a méretkülönbségek és a korkülönbség – 2014 kontra 2022.

Ukrajna területe 603,6 ezer, a Krímé 27 ezer négyzetkilométer.

Ezelőtt nyolc évvel a Krímben legfeljebb egy hadosztálynyi, 15.000 ukrán katona állomásozhatott. Ma a támadók oldalán százezer körüli, a védőkén a területi véderőket (teroborona) is beleszámítva csaknem félmillió fegyveres áll harcban.

És a 2014-es ukrán hadsereg felszerelésben, kiképzésben alig mérhető össze a mai, a nyugati normák szerint nyugati kiképzőkkel-tanácsadókkal felkészített, nyugati harceszközökkel felszerelt, a 2014-es szintnél sokkal jobban felkészült és hazájuk védelmére motivált fegyveres erőkkel.

Ez az OF február végi támadásával elindított harc napjainkra sok helyütt felőrlő, vagy éppen városi összecsapásokká alakult át.

Moszkva felelőssége ebben is óriási.

Ugyanis a városi harcok sajátossága, hogy nagy számú, első sorban polgári veszteséggel járnak. És a városi harcokban mindkét fél bevet nehézfegyvereket, lövegeket, aknavetőket, amelyek hatalmas pusztítást okoznak a polgári infrastruktúrában, a lakásokban.

Nem várt veszteségek

Azonban hiba lenne alulbecsülni a putyini rendszert. Ahogy megakadt az OF haderejének előrenyomulása, úgy gyűltek a fellegek a moszkvai irányítók feje felett.

Csak sejthetjük, hogy a védelmi minisztériumba megjött felülről az ukáz, áttervezni mindent, mert nagy a baj.

A vártnál sokkal nagyobbak a saját katonai és az ukrán polgári veszteségek és a jelen lévő nyugati sajtó gondoskodott ezek időben és megfelelő (képi-hanganyag) tálalásban való eljuttatásáról Európa, az USA közvéleményéhez. Felmérhették, hogy a főváros bevétele csak véres és tömeges polgári áldozatokat szedő utcai harcokkal lenne elérhető. 

Ezért március 29-én bejelentették, visszavonulnak Kijev alól az ostromgyűrűt alkotó OF csapatok.

Az alkalmat az isztambuli ukrán-oroszországi tárgyalások adták.

A visszavonulást Moszkva a tárgyalásokat előmozdítandó gesztusként „adta el”. Az csak hab a tortán hogy a váratlan lépésről az ukrán tömegtájékoztatási eszközök hosszú ideig hallgattak, még a magát liberálisnak és nyugati elvek szerint szerkesztettnek tartó Kyív Post angol nyelvű lap is.

Az erről való hallgatás a kijevi polgári lakossággal szemben súlyos mulasztásnak tekinthető. 

400 ezres ukrán haderő

Ukrajna hadereje jelenleg, beleértve a mozgósított tartalékosokat, a külföldieket (a Nemzetközi Légiót, a Grúz Légiót), a vegyes állományú, ukránokból és külföldi önkéntesekből (vagy zsoldosokból, vagy mindkettőből) álló, első sorban Délkelet-Ukrajnában harcoló – a moszkvai sajtóban neonáci alapon állónak minősített Azov, Ajdar zászlóaljakat, az elszenvedett veszteségekkel együtt is jóval 400 ezer felett lehet. És Ukrajna mögött állnak a NATO hatalmas erői, a csak a kelet-közép-európai térségben készenlétben álló, több mint félmillió katona, a sok tonnányi katonai segélyek. 

Ezzel szemben áll a támadó OF haderő, amelyet 110-140 ezer katonára becsülnek.

Körülbelül ekkora erő állhatott készenlétben Ukrajna keleti határai mentén február 24-én, a támadás elindulásakor. Viszont máig érvényben van a hidegháború lezárultáig, 1991-ig tartó időszak „hüvelykujj-szabálya”, hogy a támadóknak a védőkkel szembeni siker reményében háromszor akkora erőt (emberanyagot és haditechnikát) kell bevetniük.

Ezt az elvet, amely bizonyosan nem vezette az Ukrajna elleni támadás kifundálóit, Joshua M. Epstein már a hidegháború végén vitatta. John J. Mearsheimer történész, a chicagói egyetem professzora viszont kiegyensúlyozottabb megközelítést szorgalmazott.

Az amerikai légierő negyedévenként megjelenő folyóiratában, az SSQ-ban  még tavaly jelent meg egy érdekes cikk Marvin Pokrant tollából, aki katonai tapasztalatokkal (Sivatagi Háború, 1990-1991) megáldott elemző.

Pokrant kilenc alapelvet sorakoztat fel, amelyek szerinte minden háborúra érvényesek.

Ha ezzel a kilenc fókuszú szemüveggel vizsgáljuk az ukrajnai háborút (moszkvai szóhasználattal: különleges műveletet, szpecoperacijat), talán segít az eligazodásban. 

Tehát a sikerrel kecsegtethető hadművelet(ek) kilenc kulcsszava: 

1. Tisztázni a művelet célját (az ukrajnai háborúban ez a támadók részéről homályban maradt, illetve ellentmondásos, értelmezhetetlen megfogalmazást olvashattunk, amelyen az ország „denácifikálása”. Mit jelent és hogyan kell érteni? Máig kideríthetetlen.),
2. A tömeg, a mozgósított erő (az OF foghíjas tájékoztatási rendszere miatt ezt sem tudjuk),
3. A támadás sima, rugalmas lebonyolítása (Az OF-erők támadása minden volt, csak nem sima és rugalmas),
4. A parancsnoki lánc egységessége (Moszkvánál ez is súlyos kérdéseket vet fel, amelyekre egyelőre nincs válasz),
5. Egyszerűség,
6. Az erők sajátosan „gazdaságos” bevetése, alkalmazása (az információhiány miatt az ukrajnai háborúnál, legalábbis a támadók részéről, ez sem értelmezhető),
7. Manőverezés (a konkrét tervek, erők ismerete hiányában értelmezhetetlen),
8. A biztonságosság,
9. A meglepetés. (A meglepetéssel nincs gond, az elemzők túlnyomó többsége az utolsó percig nem hitte el, hogy Moszkva végül is ilyen méretű háborút indít Kijev ellen.)

Pokrant hozzá teszi: a fenti kritériumoknál fontos, hogy segítsenek a gyakorlati eligazodásban és általánosan alkalmazhatóak legyenek. És a legfontosabbnak tartja: az elemzett hadművelet hasson ki a történelem további menetére. Ez utóbbival nincs gond, mert általánosan elfogadott a nézet, hogy az ukrajnai háború után új világrend alakul, semmi sem lesz olyan mint régen.

Amit jó néhány elemző lehetőségképpen felvázolt, a gyors, pár nap alatti győzelem - csak egy opció volt.

Máig nem világos, hogy Moszkva miért nem ez irányba terelte támadó hadműveleteit, - noha meg lett volna a katonai ereje, a legalább száz, deszant (könnyű) páncélozott harcjármű ejtőernyővel-fékezőrakétákkal, a járművekben ülő, vagy ejtőernyővel leereszkedő különleges rendeltetésű katonai alegységek Kijevben való ledobására, deszantírozására, a főváros politikai-döntéshozó centruma, a Bankova utca elfoglalására.

Itt van az ország irányító apparátusa legfontosabb részét magában foglaló elnöki palota – szemben vele az utca túlsó oldalán áll a „Kimérás Ház”, az art nouveau stílusban épült Horodetski Ház, a hivatalos elnöki fogadások színhelye.

Az sem tiszta, hogy miért nem foglalták el a főváros két nagy polgári repülőterét, amelynek birtoklása hídfőállást jelenthetett volna a támadó erők, azok nagy szállítógépei számára.

Talán az, hogy mindez hirtelen és nagy mérvű polgári veszteségeket okozott volna - első sorban a fővárosban?

Ezt az oroszok vélhetően több okból sem akarták vállalni.

Így egy furcsa támadó-felőrlő háborúba vágtak bele. Már az egyik fő céljuk, a "nácitlanítás" sem volt értelmezhető - azóta sem lett tisztább, hogy ezen konkrétan mit értettek és hogyan akarták-akarják megvalósítani. 

A fentiekből is kitűnhet, hogy nincsenek megbízható információk – legalábbis a kívül állók számára elérhető, megbízható forrásokból - a valós helyzetről, a valós erőkről.

Minthogy Oroszországnak mindig számolnia kell a fő szemben álló tényezővel, a NATO-val, majdnem biztos, hogy erőinek csak egy kis részét vetette be, a nagyobbik rész, a stratégiai csapatok érintetlenek, készenlétben állnak.

Mert a NATO-ban is több száz magasan képzett tiszt elemzi naponta a helyzetet, mérlegeli az esetleges összecsapás esélyét, lehetőségét, veszélyét.

Emellett olyan mértékű az "információs hadviselés", magyarul a tények tudatos torzítása mindkét oldalon, a manipulálás, hogy teljes a zűrzavar.

A számokkal való dobálózás, tudatos zavarkeltés csak egy része a valóságnak. Ha összevetjük a kijevi GenStab (General Stab – vezérkar) és a moszkvai védelmi minisztérium napi jelentéseit, azok mintha két különböző eseménysorozatról, helyszínekről szólnának.

Nem segíti az eligazodást, hogy a háború első szakasza az oroszok szerint lezárult.

De hogy ez konkrétan mit jelent, nem tudjuk, csak elméletek vannak.

Az oroszok állítása szerint meggyengítették az ukrán erőket. Mennyire? Az ukrán fél vesztesége feltételezhetően a sokszorosa az oroszénak. Ukrajna elképzelhetetlen mértékű pusztítást szenved el, kiváltképpen ipari létesítményei, energetikai potenciálja. Ez viszont tény.

Elsősorban az ukrán lőszerraktárakat, üzemanyag-depókat, hadiipari létesítményeket bombázzák.

Ez a Moszkva által bejelentett egyik fő cél, Ukrajna „demilitarizálása” jegyében folyik.

A korábbi sztárlétesítmények, mint például a világszínvonalú, Kijev melletti, Hostomelben lévő Antonov-gyár, amely a világ legnagyobb szállítógépeit, az An-124-es Ruszlánokat és az egyetlen példányban létezett An-225-ös Mrija óriásgépet gyártotta, romokban áll. A gyár repülőterén álló An-225-ös a harci cselekmények áldozatául esett. 

A kijevi Zsuliani nemzetközi repülőtér közelében épült 410. számú repülőgép-javító – ahol katonai szállítógépeket javítottak - is támadás áldozata lett. 

Ez volt az ukrán repülőgép-ipar egyik büszkesége, amely NATO-minősítést (AQAP-2120) és nemzetközi ISO-9001 fokozatot szerzett.

Ugyanígy elpusztították a lvivi (lembergi) LDARZ repülőgép-javító üzemet, amely MiG-gépeket (a 21, 23, 27, 29-es szériákat) javította. Súlyos károsodás érte az ugyancsak Lembergben lévő LBTZ gyárat, amely harckocsi-elemeket készített és javította a T-64-es harckocsikat. Persze az oroszok valamire spekulálnak, mert az első sorban Nyugat-Ukrajnán át Szlovákia, Magyarország felé tartó gáz-tranzitvezetékekre nagyon vigyáznak.

Mire megy ki a háború? Még mindig nem világos.

Egyes feltételezések szerint az OF kettészakítja az országot, a Dnyeper vonala mentén.

Erre utalhat, hogy a harci cselekmények a keleti országrészben összpontosulnak.

Céljuk lehet a két szakadár „népköztársaság”, Luganszk és Donyeck területe mentén összpontosított, mintegy 100 ezer fős ukrán hadseregcsoport bekerítése, az utánpótlás elvágása, a katlanba zárás és a Krím-félszigettel való közvetlen szárazföldi kapcsolat.

Ukrajna az elszenvedett hatalmas ember- és anyagi veszteségek ellenére kitart.

Harca gyakorlatilag kevés reménnyel kecsegtet.

Az oroszok, tízszer akkora erőforrásaikkal előbb-utóbb legyűrik őket.

Pedig Zelenszkíj ukrán elnök rendszere úszik a pénzben, a Nyugat csak a háború kezdete óta körülbelül 20 milliárd dollárnyi segélyt adott. Hatalmas, sokmilliárdos fegyverszállítmányokat kapott Ukrajna, az oroszországi támadás áldozata. 

Ma az ukrán fegyveres erők kezében lévő nyugati gyártmányú könnyű, vállról indítható (MANPADS) föld-levegő rakéták, a hasonló kategóriájú nyugati páncéltörő rakétafegyverek (Panzerfaust-3, NLAW, Javelin) száma többszöröse lehet az OF haderői által rendszerben tartott fegyverekének.

A háború immáron több mint egy hónapja alatt Ukrajna fegyverben, hadianyagban nagyobb segítséget kapott a Nyugattól, mint amennyit az idén az OF fegyveres erői fegyver-, hadianyag beszerzésre költhetnek.

A NATO észszerű álláspontja szerint elsősorban védő fegyverrendszereket szállít az ukránok megsegítésére.

Ennek mértékére, kiváltképpen a NATO egyéb módokon való támogatására, például a nyugati katonai-kereskedelmi műholdak felvételeiből, a hírszerző apparátustól származó információk megosztására Moszkva vélhetően nem számított. 

Zelenszkíj ki akar tartani, de akármekkora anyagi-fegyversegítséget is kap a Nyugattól, nagy valószínűséggel nem fogja tudni kiverni az oroszokat.

Az egyetlen út a kompromisszum, a megegyezés.

De az ukránok – mint ahogy láthatóan az oroszországi fél is - a kivárásra építenek.

Pedig az idő nem Kijevnek dolgozik.

Volodimir Zelenszkíj ukrán elnök már belemenne a semlegességbe, de az ország területi egységét nem adja fel.

Hogy ez mit jelent, a Krím, Donbassz nélküli-e, nem tudjuk.

Népszavazást akar erről tartani, ami nyilvánvalóan időhúzás, legalább egy évig tartana még békés körülmények között is a lebonyolítás megszervezése, ami háborús viszonyok között teljes képtelenség. És közben Ukrajna lakói a háború minden további napjával növekvő, elképzelhetetlen mértékű megpróbáltatást, szenvedést élnek át.