Miért nem hatnak ránk a tények?

Elemzések2017. dec 10.Növekedés.hu

Az ember racionális lény - szoktuk mondani. Aztán persze kiderül, hogy a hatékony érvelésnek nagyobb a hatalma, mint logikus gondolkodásnak.

A Stanford University kutatói 1975-ben meghívtak egy csapat hallgatót, hogy vegyenk részt egy kísérletben, ami az öngyilkosságról szólt. Minden hallgató kapott két búcsúlevelet. Az egyik hamis volt, a másik viszont valódi. A hallgatókat arra kérték, hogy döntsék el, melyik a hamis és melyik a valódi.

Néhány hallgatónak különösen jó érzéke volt a feladathoz - 25-esetből 24-szer mondták meg, hogy melyik a hamis levél. Mások viszont úgy tapasztalták, hogy teljesen reménytelen számukra a feladat, a 25-ből csupán 10-szer mondtak helyes választ.

Ahogy annyiszor a pszichológiai kísérletek során - a helyzet csapda volt. A levelek fele valóban olyan emberektől származott, akik önkezükkel vetettek véget életüknek - a Lons Angeles-i halottkémi hivatalból szerezték őket -, a másik pedig valóban hamis volt. Viszont a hallgatóknak a kutatók teljesen véletlenszerű visszajelzéseket adtak - teljesen mindegy volt, hogy mit választanak.

A kísérlet második fázisában a kutatók ugyanennek a hallgatói körnek elárulták a félrevezetést - hogy teljesen random módon pontozták őket. Így azok, akik korábban úgy gondolták, hogy majdnem mindig jól választottak, semmivel sem lehettek biztosabbak ítéleteikben, mint azok, akik majdnem mindig rosszul választottak.

Aztán megkérték őket, hogy ennek ismeretében döntsék el, korábban mennyi helyes választ adtak, mennyi lehetett az átlagos találati arány, és vajon az ő arányuk jobb-vagy rosszabb volt az átlagnál.

A kísérlet furcsa eredményt hozott. Azok a hallgatók, akiknek magas találati arányuk volt, továbbra is ilyenként tekintettek magukra, és az átlagnál lényegesen jobban teljesítőnek ítélték meg magukat. Mindezt annak ellenére gondolták, hogy erre semmilyen logikus alapjuk nem volt. A másik oldalon hasonló eredmény jött ki. Azok, akiknek azt mondták, hogy nagyon alacsony a találati arányuk, maguk is úgy gondolták, hogy valóban rosszul teljesítettek, és az átlagnál lényegesen alacsonyabbra értékelték magukat. Holott erre semmilyen logikus alapjuk nem volt.

A következtetés: a részt vevők annak ellenére ragaszkodtak korábbi ítéletükhöz, hogy tudták, az teljesen félrevezető információkon alapult.

A kísérlet híressé vált, és a ‘70-es években a tudósokat teljes sokként érte, hogy az emberek viselkedése teljesen eltér a logikus gondolkodás által diktálttól. Később kísérletek garmadája bizonyította be, hogy az ember gondolkodhat ugyan logikusan, de a viselkedésének többnyire alig van köze a racionálisan elvárthoz.

Hogyan jutottunk el idáig? Vagy mindig is ilyenek voltunk? Csak a felvilágosodás ész-kultusza, a technológiába, a technikai fejlődésbe vetett hit vitt tévútra minket, amikor azt gondoltuk, hogy az ember racionális lény?

Két kutató, Hugo Mercier és Dan Sperber erre próbál meg választ adni “Az ész rejtélye” (The Enigma of Reason) című könyvükben. A tudósok hangsúlyozzák, hogy az emberi ész ugyanúgy egy fejlődés terméke, mint az, hogy két lábra álltunk, vagy az, hogy látjuk a színeket. Az emberré válás valahol  Afrika szavannáin kezdődött és ebben a kontextusban is kell azt megértenünk.

Érvelésük szerint az ember legnagyobb előnye a többi fajjal szemben az, hogy képes az együttműködésre. Olyan helyzetet, amelyben az együttműködés megvalósul létrehozni és fenntartani is nehéz. Az egyénnek az az alapvető érdeke, hogy potyautas legyen a közösségben. Így tudja a lehető legkevesebb ráfordítással a lehető legnagyobb hasznot bezsebelni - már persze amíg a többiek észre nem veszik, hogy rajtuk élősködik.

Az emberi ész - érvelnek a kutatók - nem azért fejlődött ki, hogy absztrakt, logikai problémákat oldjon meg. Még csak azért sem, hogy segítsen nekünk barátságtalan adathalmazokból megfelelő következtetéseket kihüvelyezni. Eszünk azért jött létre, hogy segítsen nekünk az együttműködő csoportokkal kapcsolatos problémák megoldásában.

Ezért van az, hogy az “intellektuális” nézőpontból nézve furcsa, logikátlan cselekedetek hirtelen értelmet nyernek, ha a közösségi viselkedés perspekítvájából nézzük őket. Erre példa az úgynevezett megerősítési torzítás (confirmation bias) is. Ez az a tendencia, hogy az emberek inkább azokat az információkat hajlamosak magukévá tenni, amelyek korábbi vélekedéseiket megerősítik, és elutasítják azokat, amelyek azoknak ellentmondanak. Erre láttunk jó példát a bevezetőben említett stanfordi kísérletben is.

Ez tipikusan emberi sajátosság. Képzeljünk el egy egeret - javasolja Mercier és Sperberg -, amely (aki) úgy gondolkodik, mint mi. És elhiteti magával, hogy macskák nem léteznek. Hamarosan vacsoraként végezné. A megerősítési torzítás csapda, ha nem vesszük észre a ránk leselkedő veszélyeket (nem hisszük el, hogy a sarkon túl ott a mcsaka), odaveszünk.

Erős képességünk van arra, hogy más emberek érvelésének, viselkedésének gyenge pontjaira felfigyeljünk. A magunkét viszont gyakran észre sem vesszük. Egy kísérletben a résztvevők elé viszonylag egyszerű logikai problémákat tettek le. Aztán megkérték őket, hogy válaszaikat magyarázzák el, és megadták nekik a lehetőséget arra is, hogy módosítsák ezeket, ha rájönnek, hogy hibát követtek el. A nagy többség teljesen elégedett volt az eredeti magyarázatával, csak kevesebb, mint 15 százalék változtatott a második lépcsőben korábbi okfejtésén.

Az elfogultság mutatja meg, hogy a gondolkodás képessége mi végre is fejlődött ki. Megvéd minket attól, hogy a csoport más tagjai átverjenek. Vadászók-gyűjtögetők kis csoportjaiban élve őseink elsődleges feladata az volt, hogy a csoporton belüli helyüket biztosítsák. A túlélés érdekében biztosnak kellett lenniük abban, hogy nem fognak a vadászaton odaveszni, míg a többiek a barlang körül lófrálnak. A racionális érvelésnek ebben a helyzetben nem volt túl sok értelme. Annál inkább a győztes érveknek, amelyek viszont korántsem mindig a szigorú logikán alapultak.

Nem csoda, ha egyszerű pszichológiai kísérletekkel, vagy Twitter bejegyzésekkel, esetleg álhírekkel simán át lehet verni minket. Ilyenkor úgy érezzük, hogy cserben hagy minket a józan ítélőképességünk, a józan eszünk. Holott egyszerűen csak annyi történik, ahogy Mercier és Sperger írja, hogy “a környezet túl gyorsan változott meg ahhoz, hogy a természetes szelekció felzárkózzon hozzá”.

Két másik kutató, Steven Sloman és Philip Fernbach szintén úgy gondolják, hogy a közösségi létből kiindulva kell magyarázatot adni az emberi elme működésére. Vagy inkább, gyakrabban nem működésére. Könyvük címe “A tudás illúziója - avagy miért nem gondolkodunk soha egyedül”. A könyv a vécék vizsgálatával kezdődik. A világ fejlett részén szinte mindenki ismeri a modern vécéket. Egy vízöblítéses vécének van tartálya, amiben víz van, megnyomjuk a gombot, meghúzzuk a kart, aztán a víz beömlik a csőbe, és onnan a lefolyó rendszerbe. De vajon tényleg ez történik?

A Yale egyetemen végzett kísérletben megkérték a hallgatók egy csoportját, hogy értékelje, mennyire érti a mindennapos használati tárgyak működését. Lehúzni a vécét, felhúzni a cipzárat, bezárni vagy kinyitni egy lakatot. Aztán megkérték őket, hogy írák le szépen, lépésről lépésre, hogy az adott eszköz hogy működik. Majd ezt követően értékeljék ismét, hogy mennyire ismerik a hatásmechnizmusát.

A kísérlet megmutatta, hogy mennyire nem vagyunk tisztában ezeknek az egyszerű eszközöknek a működésével, holott elég erősen azt gondoljuk magunkról, hogy értjük őket. Messze a vécét ismerték a legkevesebben. (Bezzeg egy közép-kelet európai ember aligha nő fel úgy, hogy ne tanulna meg csöpögő, folyó, kiakadt lehúzójú vécét javítani - a szerk.)

Az emberek többnyire azt hiszik, hogy sokkal többet tudnak, mint valójában. Erre azonban a többi ember ad nekünk lehetőséget. A vécé esetében például valaki más kitalálta ezt, én meg könnyen és egyszerűen tudom működtetni. Ezért azt hiszem, hogy tudom, hogy működik. Ez valami olyasmi, amiben nagyon jó az emberi faj. Egy másik ember szakértelmétől függünk - és ezt természetesnek vesszük. Olyasvalami képesség ez, ami még akkor fejlődött ki, amikor megtanultunk együtt vadászni. Az evolúció történetének egyik kulcsmozzanata. Amikor jól együttműködünk, csoportként, nagyon nehezen tudjuk pontosan megmondani, hogy a mi megértésünk hol ér véget, és hol kezdődik a másik emberé. Egyfajta kognitív munkamegosztást jelent ez. Nincs erős határa annak, hogy a csoport egyes tagjai mit tudnak, mire képesek, amíg az adott cél érdekében együttműködik a csoport.

Ez a csodálatos képesség azonban zavarokat okoz, amikor a politikáról van szó - folytatja a The New Yorker Sloman és Fernbach gondolatmenetét. Az egy dolog, hogy könnyen tudom működtetni a vécét a nélkül, hogy tudnám pontosan hogy müködik. Viszont egy teljesen más dolog, amikor mondjuk úgy támogatom vagy ellenzem a migrációt, hogy tudnám miről beszélek.

Sloman és Fernbach egy 2014-es orosz felmérést idéznek, amelyet még a Krím félsziget visszacsatolása előtt készítettek. A résztvevőket arról kérdezték meg, hogy szerintük az Egyesült Államok miként reagálna egy ilyen lépésre. Arra is megkérték őket, hogy mutassák meg Ukrajnát a térképen. Az eredmény: minél bizonytalanabb volt valaki abban, hogy hol is van Ukrajna, annál jobban támogatta a katonai intervenciót. (A résztvevők annyira bizonytalanok voltak abban, hogy hol is van Ukrajna, hogy a medián eltérés a ténylegestől 800 kilométer volt, körülbelül a Kijev-Madrid távolság.)

Hasonló jelenségekre tucatjával lehetne hozni a példákat, amelyekből az a tanulság adódna, hogy az egyes politikai ügyek melletti elköteleződések általában nem az adott ügy beható ismeretéből, a tájékozottságból eredeztethetők.

A közösségi tudásnak tehát megvannak a maga korlátai. Van azonban remény arra, hogy az elme evolúciója folytatódik. Sloman és Fernbach végeztek egy kísérletet 2012-ben, amelyben a vécét, az egyszerű használati tárgyakat közösségi intézményekre cserélték. Megkérdezték a résztvevőket, hogy felosztó-kirovó, vagy magánnyugdíjpénztári rendszert szeretnének. Meg arról, hogy egyetértenek-e azzal, hogy eredménycentrikus fizetést kapjanak a tanárok. Meg kellett jelölni, hogy az adott állítással mennyire értenek egyet vagy mennyire nem.

Aztán ahogy az ilyen kísérletek felépítése diktálja, megkérték őket, hogy magyarázzák el olyan részletességgel, amilyennel csak tudják, hogy miként lehetne azokat a javaslatokat bevezetni, amelyekkel a legjobban egyetértenek. A legtöbb ember ezen a ponton meglehetős zavarba jött.

Aztán megkérdezték őket még egyszer, hátha felülvizsgálják korábbi határozott elköteleződésüket. Ez is történt. Miután rájöttek, hogy keveset tudnak az adott rendszerről, határozottan csökkent a bevezetés iránti hajlandóság.

SIKERSZTORIK
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Depresszió elleni orrsprayt fejlesztett ki a Johnson & Johnson
Az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a partidrogként is használt ketamin származékát tartalmazó orrspray-t.
Hírek2019. márc 16.
Nagyon jó film lett a most díjazott Rossz versek
Először nyerte el magyar film a Monte Carlo-i Filmfesztivál fődíját: a Rossz verseket az Emir Kusturica vezette zsűri díjazta.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
Ez az iphone app hozta messze a legtöbb pénzt
A Sensor Tower adatai alapján a Statista rangsorolta a legtöbb bevételt hozó Iphone alkalmazásokat: a Netflix népszerűsége töretlen, már az App Store-t is uralja.
Tech2019. jan 30.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem várhatjuk el, hogy megértsük a másikat, ha nem fordítunk rá elég figyelmet. Összegyűjtöttünk 5 olyan kifejezést, amelyet jobb, ha elkerülünk.
Siker2018. nov 30.