Miért olyan népszerű a sakk, és miért olyan jók benne az oroszok?

Az elmúlt hetekben egy könyv alapján írt Netflix-sorozat, a Vezércsel irányította a figyelmet a sakkra, sokan kíváncsiak lettek, mit lehet róla tudni, sőt, sokan, akik nem tudtak sakkozni, a szabályait tanulják, sőt, Amerikában az áruházak és webáruházak kifogynak a sakk-készletből a nagy kereslet miatt. Nézzük hát, miért is emelkedett ki a sakk más játékok közül, sőt lett egy szabályos sportág, annak ellenére, hogy csak szellemi erőfeszítést igényel?

Ázsiai eredet, perzsa elnevezés

A sakk ősi formái már igen korán, az első évezredben léteztek Ázsiában, és a középkorban Európában is népszerű lett, persze még sokat változtak a szabályok, illetve többféle módon játszották, amíg sor a szabványosításra. A megnevezése a legtöbb nyelvben a perzsa sah, azaz király szóból ered (1979-ben Iránban sah uralkodott, az ő uralmát döntötte meg a máig fennálló Iszlám Köztársaság). A németben a hangalak szinte ugyanaz maradt: schach, az angolban chess lett a megnevezés.

A játék szabályai a 19. század elején már majdnem megegyeztek a maival, csak apróbb szabályozásra került sor, mint például hogy a fehér kezd, vagy tisztázták a sáncolás szabályait. 1886-ban tartották az első világbajnokságot (jóllehet ez még nem volt olyan szervezett, mint a későbbiek), egy német mester nyerte. 1924-ben jött lére a FIDE, a Nemzetközi Sakkszövetség, amely először a sakkot, mint olimpiai sportágat szervezte, majd 1948-tól a világbajnokság szervezését is átvette, ahol egy orosz versenyző lett a nyertes, és ezzel meg is kezdődött az oroszok (szovjetek) dominanciája: a Szovjetunió megszűnéséig minden világbajnokságot ők nyertek, csak 1972-ben szakította meg a sorozatot az amerikai Bobby Fischer négy évre.

Minden a játékosokon múlik

A sakk népszerűsége más játékokkal szemben több tényezőnek köszönhető, az egyik legfontosabb az, hogy semmi nincs a szerencsére bízva, mint a kártyajátékokban: minden a játékosok képességein múlik. Emellett meglehetősen nagy, gyakorlatilag végtelen a különböző lépés-variációk száma, vagyis a lehetőségek kimeríthetetlenek, nincs olyan, hogy minden lehetőséget felderítenek, leírnak, és így már nem maradna új helyzet a játékosoknak.

Vizuális memória

Felmerül a kérdés, hogy mitől lesz valaki jó sakkjátékos, másoknak pedig miért megy a dolog kevésbé? A sakkozási tehetség vélhetően igen összetett, de azt tudni, lehet, hogy a sikeres sakkjátékosok vizuális memóriája kiváló, legalábbis ami a sakktáblát illeti. Rengeteg szituációra képesek emlékezni, átlátják a táblát akár anélkül is, hogy előttük lenne, ezért tudnak egyesek úgy sakkozni, hogy telefonba mondja nekik a másik fél a lépését, ők pedig mondják rá a saját lépésüket, akár autóvezetés közben is.

Ahhoz persze, hogy ez menjen, kivételes képességekre és gyakorlatra van szükség: tudásra, tapasztalatra, képzelőerőre és persze emlékezőtehetségre. Bobby Fischer egy világbajnokság után mind a 22 játszmát fel tudta idézni fejből, ez több mint ezer lépést jelentett. Egy másik alkalommal, amikor találkozott egy korábbi orosz ellenfelével, lépésről lépésre bemutatta neki azt a játszmát, amit 15 évvel korábban játszottak Moszkvában. Garri Kaszparov, aki 1985-ben lett világbajnok elmondta, hogy az előző hat év összes játszmájának lépésire emlékszik.

Orosz dominancia

Végül felmerül a kérdés, hogy miért az oroszok kerültek hosszú ideig a sakkjáték élvonalába? Ma már kicsit könnyebb a magyarázat, hisz az utolsó 30 évben, a Szovjetunió megszűnése óta már nem uralják annyira a terepet az oroszok, vagyis nyilvánvalóval a szovjet rendszer kedvezett a tehetséges sakkozók kibontakozásának.

A sakk ugyan népszerű volt a cári Oroszországban is, de az 1917-es bolsevik forradalom után lett nagy a szerepe. Ennek több oka is van: egyrészt a forradalom szellemi vezetői, Lenin, Sztálin, Trockij és még lehetne sorolni, lelkes sakkjátékosok voltak. Amellett, hogy képességeik adottak voltak, a játék lényegét, időnkénti visszavonuláson és mindig újabb támadáson alapuló stratégiáját a saját marxista filozófiájukhoz, osztályharcos stratégiájukhoz közelállónk érezték.

Áldoztak rá

Mindamellett a sakkot olcsó és könnyen népszerűsíthető játéknak találták, és a szovjet rendszer kezdettől törekedett arra, hogy legitimitását nemzetközi sportsikerekkel növelje. Kezdettől támogatta az állam a sakkot: sakkiskolákat nyitottak, bajnokságokat szerveztek, keresték a tehetségeket és nemzetközi versenyekre küldték őket, céltudatosan kialakítva a szovjet dominanciát a sportágban.

Sok esetben ez a játékosok együttműködését jelentette: egyes játékosok lemondtak a saját sikerükről egy-egy versenyen, hogy segítsék egy másik szovjet versenyző előrejutását. Emellett a játszmákat gyakran együtt elemezték a legjobbak, sőt, 1972-ben Borisz Szpasszkij és Bobby Fischer világbajnoki játszmájának szüneteiben több szovjet nagymester segített meghatározni Szpasszkij követendő stratégiáját. Ez a momentum a Vezércselben is látható, sőt, minden jel szerint a film csúcspontját jelentő Beth Harmon és Vaszilij Borgov közti moszkvai mérkőzés is az említett Szpasszkij-Fischer játszmát mintázza.