Trump kivégzési hullámot indított el az USA-ban

Elemzések2020. dec. 12.D.J.

A hivatali ideje alatt több szövetségi rabot ítélhetnek halálra, mint az elmúlt száz évben bármelyik másik elnök idején.

A halálbüntetések szempontjából az elmúlt másfél év több szempontból is fordulópontnak számít az Egyesült Államokban. Egyrészt 2019 végén a Gallup kiderítette, hogy az amerikaiak 60 százaléka inkább az életfogytiglant preferálja a halálbüntetéssel szemben. A közvélemény-kutató már 30 éve készít felméréseket ebben a témában, de ez volt az első eset, hogy a többség elpártolt a kivégzésektől.

Ugyanakkor a tengerentúlon közel 17 év után először pont most júliusban hajtották végre az első szövetségi halálos ítéletet.

Mindehhez tudni kell, hogy a halálbüntetéseket az USA-ban általában állami szinten rendelik el. Tavaly például 22 rabot végeztek ki. Viszont vannak szövetségi elítéltek, akik abban különböznek a többi fegyenctől, hogy a törvénysértés amelyet elkövettek szövetségi bűnténynek számít. Ebbe a körbe tartozik a gyilkosság több formája is. Például ha valaki bankrablás alatt megöl egy túszt. A szövetségi rabokat kifejezetten ritkán ítélik halálra.

Egész pontosan 2003 óta egyiküket se végezték ki, de 1988 óta is csak hárman kaptak méreginjekciót.

Donald Trump változtatott ezen a gyakorlaton. A nyáron újra elindultak a kivégzések: azóta novemberig nyolc elítéltet végeztek ki. Az elnök egyébként már a hivatalba kerülése előtt is ott volt a halálbüntetések pártolói között. Amikor 1989-ben a Central Parkban megerőszakoltak egy nőt, Trump fizetett újsághirdetésben követelte, hogy New York államban hozzák vissza a halálbüntetést. Most novemberben már azért kardoskodott, hogy villamosszéket is lehessen használni vagy akár kivégzőosztag elé is lehessen vinni az elítélteket.

Ami igazán meglepő, hogy Trump most az átmeneti időszakban, vagyis az elvesztett választások után is folytatja a szövetségi halálbüntetéseket.

Erre az 1890-es évek óta nem volt példa. Trump hátralévő elnöksége alatt öt rab kivégzésére kerülhet sor. Közülük az elsőn, Brandon Bernardon most csütörtökön hajtották végre a halálbüntetést. A 40 éves férfi még 1999-ben többedmagával először kirabolt egy párt, majd az áldozatokat kivégezték miután bezárták őket egy autó csomagtartójába. Bernard egyik tettestársa először lövéseket adott le a kocsira, majd a férfi felgyújtotta az autót.

Az ügyben többen is kérték, hogy az elítélt kapjon kegyelmet. Köztük az ismert médiasztár Kim Kardashian is, aki többek közt azzal érvelt, hogy Bernard a gyilkosság idején még csak 18 éves volt és szerinte azóta őszintén megbánta a tettét.

Addig amíg január 20-án Joe Bident be nem iktatják, a tervek szerint négy további szövetségi halálbüntetésre fog sor kerülni.

A leendő demokrata elnök előre jelezte: a szövetségi bűncselekményeknél el szeretné törölni a kivégzéseket. Erre az egyik mód az lehet, ha minden halálbüntetésről szóló ítéletet tényleges életfogytiglanra változtatnak.

A Halálos Ítélet Tájékoztatási Központ vezetője Robert Dunham mindenesetre felhívta rá a figyelmet, hogy amikor Biden alelnök volt Obama idején, már mindezt megtehették volna, de akkor nem éltek ezzel a lehetőséggel.