Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Miért van újra 400 forint felett a benzinár?

Elemzések2019. ápr. 17.Fellegi Tamás

Hosszú idő után újra elérte a bűvös határt a benzinár, miközben a nemzetközi olajár nem annyira magas, mint legutóbb. Mi állhat a háttérben?

Kicsit magas olajár, nagyon magas benzinár

A jelenlegi benzinár most meglepőnek tűnik annak ellenére, hogy volt már ekkora az ár, sőt ennél magasabb is. A csúcsot meglehetősen régen, 2012 tavaszán érte el 450 forinttal, igen ám, de akkor 115 dollár volta Brent típusú olaj ára, a mostani 70 dollárnál épp 50 százalékkal magasabb. Ennyi idő alatt persze az adótartalom is nő, de ez önmagában nem indokolja ez eltérést. Pletser Tamást, az Erste olajipari elemzőjét kérdeztük az okokról.

Erős kereslet, nagy árrés

A szakember elmondta, hogy annak ellenére, hogy sokan lassulásra számítanak a világgazdaságban, erről egyelőre szó sincs, legalább is a feldolgozott olajtermékek piacán ennek semmi nyoma. Nem csak itthon nőtt hatalmasat a benzinfogyasztás, hanem világszerte erős a kereslet. Az elektromos autók részéről még várat magára az áttörés, egyelőre döntő többségben vannak világviszonylatban a belsőégésű motorral felszerelt járművek.

Mindennek következtében a mindenkori olajárhoz képest megnőtt a feldolgozott termékek, esetünkben a benzin és a gázolaj ára. Ez a folyamat idén éven belül is jelentős volt: az év eleji viszonylag kis árrés 15 százalékosra nőtt. Ez óhatatlanul emeli a fogyasztói árat, miközben ez a finomítóknak természetesen jó hír.

Aszályhatás

Térségünkben ezt a hatást erősíti, hogy a tengerektől távolabbi, folyammenti országokban eleve okoz egy kis ártöbbletet az, hogy az olajat el kell juttatni a finomítóhoz. Ez nálunk még nem akkora gond, mivel az olaj döntőrészt csővezetéken érkezik, de például tavaly Németországban a Rajna tartósan alacsony vízállása kifejezetten benzinhiányhoz vezetett egyes területeken, és ennek természetesen jelentős áremelő hatása volt.

Egy ilyen hatás óhatatlanul a tágabb környezetre is kiterjed, hisz a hiányzó mennyiséget más országokból vásárolják meg, így a kereslet növekedése egész Közép-Európában éreztette hatását, és ez még nem feltétlenül árazódott ki az amúgy is erősen keresleti piacon.

Forint árfolyam

Egy másik lényeges tényező a 7 évvel ezelőttihez képest a forint árfolyama, konkrétan a forintnak a dollárhoz viszonyított értéke. Annak idején a forint még az euróhoz képest is jóval erősebb volt: akkor 280 és 300 között mozgott az eurónkénti árfolyam, míg most 320, a dollár esetében még nagyobb az eltérés: akkor 220-230 forint volt, most viszont 280 fölött tartózkodik.

Adószintek

Összességében így reálisnak tűnik a viszonylag magas benzinár, különösen, ha a környező országokéval is összevetjük. Érdekes módon a korábban sokkal olcsóbb román ár utolérte az itthonit, a régebben tartósabban drágább szlovák viszont olcsóbb lett, nem is beszélve az osztrákról. Az országonkénti különbség környékünkön szinte kizárólag a benzint és gázolajat terhelő adó mértékéből adódik (az alábbi ábrán környékünk EU-tag országainak átlagos benzinárai zöld, dízelárai fekete színnel jelezve láthatók).