Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Milyen TV-t vegyünk? Egyáltalán mi fán terem az OLED?

Elemzések2022. dec. 12.D.J.

Ha csak nem vagyunk házi-mozi rajongók, akik mindenképp a legjobb fejlesztést szeretnék a nappalijukban tudni, vagy esetleg nincs teljesen fölöslegesen többszázezer forintunk, amit nem tudunk mire költeni akkor nem igazán éri meg beruházni a csúcs-kategóriás televíziókba.

A TV-gyártóknak nincs választása: legalább három-négy évente fel kell találják a „spanyol viaszt”. Ha rendre nem rukkolnak elő valamiféle forradalmi újítással, akkor az emberek nem cserélik le a televízióikat, a gyártók forgalma pedig így bele áll a földbe.

Ezért az óriásvállalatok, akárcsak a kerekasztal lovagjai a Szent Grált, hasonló lelkesedéssel keresik a következő nagy technikai vívmányt, amely megnyitja előttük a vásárlók pénztárcáit.

Az utóbbi években próbálkoztak a térhatású megjelenítéssel és az ívelt képernyőkkel is, de mindkét technológia zátonyra futott, hisz az emberek nem akartak speciális 3D szemüveget húzni az esti filmezéshez. Az ívelt TV-knek meg alapjáraton se volt túl sok értelme. Hisz aki nem pont középről nézte őket az csak egy torz képet látott, így a közös családi filmezésekre alkalmatlanok voltak.

A cégek „boszorkánykonyhájában” persze már készülnek az újabb nagy dobások. Hamarosan talán debütálhatnak is az első holografikus megjelenítésű TV-k, de a japánoknál egy olyan készüléken is dolgoznak, amelynek a felülete nyalható és különféle étel ízeket tud átadni. Ennek első hallásra semmi értelme, de biztos rettentő drága lesz.

Addig is, amíg az újabb hajmeresztő újítások nem látnak napvilágot, a gyártók igyekeznek folyamatosan növelni a TV-k teljesítményét. Jönnek az egyre szebb képű készülékek. Kérdés, hogy erre tényleg szükségünk van?

Amikor szóba kerülnek a mutatós televíziók rendre előbukkan két mozaikszó: az OLED és a QLED. Bár nagyon hasonlóan hangzanak, két egészen eltérő technológiáról van szó.

A QLED esetében egy továbbfejlesztett LED technológiáról van szó. Bár kétségtelen, hogy gyönyörű képet tud produkálni a nemzetközi tesztek alapján néhány paraméterben nem tud felnőni az OLED televíziókhoz.
Fényerő és a színek megjelenítése terén ugyan viszi a pálmát, viszont, ha a betekintési szögről, a kontrasztról vagy az energiatakarékosságról van szó, akkor rendszerint az OLED készülékek számítanak a jobbnak. Az OLED egy merőben más technológiára alapszik: a világításhoz szerves anyagot használ. Mivel a képpontok maguktól fénylenek nincs szükség háttérvilágításra, emiatt a képek kontrasztossága kifejezetten erős lesz.

Az OLED óriási hátránya viszont, hogy az ára horribilis. Itthon úgy 300 ezer forint körül kezdődnek a legolcsóbb modellek és ezeknek a mérete még nem is elég nagy ahhoz, hogy kijöjjenek az OLED technológia előnyei. Dióhéjban összefoglalva:

  • QLED TV-t akkor vegyünk, ha csúcskategóriás televíziót keresünk és roppant fontos nekünk a gazdag színmélység, illetve szeretjük ha fényes a kép, ami főleg akkor jöhet jól, ha napfényes helyiségben lesz a TV. Az ár a szokottnál borsosabb, viszont a QLED-ek valamivel olcsóbbak szoktak lenni az OLED-eknél.
  • OLED TV-t akkor vegyünk, ha szeretünk társaságban TV-zni ezért fontos, hogy a betekintési szög nagy legyen, illetve díjazzuk a nagykontrasztú képet és szeretjük ha a fekete szín tényleg tökéletesen fekete. Akiknek az ár mindegy és a legjobb TV-t akarják a piacon azoknak a felső-kategóriás OLED-ekbe érdemes beruházni.
  • Hagyományos LED TV ajánlott azoknak, akik a legjobb ár-érték arányú televíziókat keresik.

Ha csak nem vagyunk házi-mozi rajongók, akik mindenképp a legjobb fejlesztést szeretnék a nappalijukban tudni, vagy esetleg nincs teljesen fölöslegesen többszázezer forintunk, amit nem tudunk mire költeni akkor nem igazán éri meg beruházni a csúcs-kategóriás televíziókba.

Egy átlagosnak mondható 4K-s TV igazából mindent tud, ami egy szokványos felhasználónak szükséges.

Ha a készüléknek, amit veszünk 100 centiméternél kisebb az átmérője akkor pedig a 4K is teljesen fölösleges. Bőven elég lesz egy full HD-s televízió is. Ami fontos, hogy ne vegyünk olyan készüléket, amelyen egy teljesen ismeretlen márka virít. Hisz a "no name" gyártók televízióinál komoly esély van rá, hogy néhány okos TV-alkalmazás, mondjuk épp a Netflix vagy a Disney+ nem is fog elindulni.