Nagynevű világsztárok, akiket magyar rendezők dirigáltak – Többen vannak, mint gondolná

Elemzések2021. aug. 21.D.J.

Nem csak az utóbbi években, hanem az álomgyár aranykorszakában is jó pár világsztár dolgozott együtt magyar rendezőkkel. Összeállításunkban közülük emeltünk ki egy párat.

Jeremy Irons

Nincs még egy Magyarországon dolgozó rendező, aki akkora nemzetközi sikereket aratott volna, mint Szabó István. Még 1982-ben írt filmtörténelmet azzal, hogy a magyar játékfilmek sorában elsőként, a rendezésében készült Mephisto elnyerte az Oscar-díjat. Az Akadémia négy filmjét is jelölte az aranyszobrocskára, ezzel pedig olyan hazai rekordot állított be, amit nem lesz könnyű megdönteni.

Az elismerések rengeteg ajtót megnyitottak előtte.

A pályája során sztárok egész sorával dolgozott együtt Glenn Close-tól Harvey Keitelen és Helen Mirrenen át Ralph Fiennes-ig.

Az egyik legnagyobb csillag, aki a lencséi előtt megfordult Jeremy Irons volt, aki valóságos színészlegendának számít. 

Szabó Istvánnal a ’30-as évek Londonjában játszódó Csodálatos Júlia miatt dolgoztak együtt. Ebben a filmben szerepelt Annette Bening is.

Marlon Brando

Benedek László, aki a Hyppolit, a lakájon rendező-asszisztensként dolgozott, fotós és író is volt Magyarországon mielőtt elment volna a tengerentúlra, ahol az egyik leghangosabb sikert A vad című filmjével érte el. Ebben a Keresztapából és az Apokalipszis Most-ból is jól ismert Marlon Brando, itt még fiatalon egy törvényen kívüli banda vezérét játszotta el.

Benedek László rendezése komoly viharokat kavart: Angliában a filmjét betiltották, Amerikában pedig azzal támadták, hogy rossz útra akarja terelni a fiatalságot.

Charlton Heston

Heston az 50-es és a 60-as évek egyik legfényesebben tündöklő csillaga volt Hollywoodban. Ha kikéne emelni a munkásságából egy jelenetet, amelyről szinte minden filmszerető hallott már az persze a Ben-Hur fogatversenye lenne.

És pont ez az a jelenetsor, amelyet épp egy magyar rendezett. A Budapesten született Marton Endre itthon is készített egy filmet még 1935-ben Elnökkisasszony címmel. Miután Amerikába ment, az álomgyárban is magyarokkal vette körbe magát.

A produkciós cégét például többek közt Törzs Ivánnal és Benedek Lászlóval együtt hozták létre.

Többször is volt, hogy nagynevű rendezők keze alá dolgozott másodrendezőként és nem egyszer a kifejezetten látványos és akciódús jelenetek dirigálását bízták rá. Ahogy az a Ben-Hurnál is történt.

Eva Green

Az erős alkotói filmjeiről elhíresült Fliegauf Benedek pályájában komoly mérföldkő volt a „Womb – A méh” című film, hiszen ennél a 2010-es mozinál a munkássága során először nem amatőr színészekkel, hanem nemzetközi csillagokkal forgatott. Köztük Eva Green-nel, aki számos kasszasikerben fordult meg.

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb Bond filmjében a Casino Royalban például épp ő volt a Bond-lány.

Fliegauf a filmhu-nak egyébként annak idején úgy nyilatkozott, hogy a Womb készítése remek hangulatban telt. Green-el nagy élmény volt együtt dolgozni. A forgatáson rendre kérte, hogy csak a móka kedvéért az adott jelenetet még egyszer vegyék fel. Ez a kérés annyiszor elhangzott, hogy a stáb ezt a mondását egy pólóra is rátetette.

Romy Schneider

Itthon Romy Schneider-t a közönség főleg a Sissi filmből ismeri. Franciaországban a színésznő akkora sztár volt, hogy még egy külön díjat is elneveztek róla.

Kevésbé ismert tény, hogy Schneider a Kossuth-díjas Radványi Géza két filmjében is szerepelt.

Először a Lányok egyenruhában, majd az 1959-es Egy angyal a földön című produkció hozta őket össze. Utóbbiban egy őrangyal igyekszik meggyőzni egy férfit róla, hogy ne menjen hozzá a gazdag, de kiállhatatlan menyasszonyához.

Shia LaBeouf

A sztárok általában segítik messzire vinni egy film hírnevét. Mundruczó Kornél viszont nem járt túl jól Shia LaBeouf szerepeltetésével. Valószínűleg Mundruczó filmjénél, az egyébként kiváló Pieces of Woman-nél az Oscar-esélyeknek se tett jót, hogy LaBeouf-ról még a díjszezon előtt a korábbi kedvese azt állította:

a színész fizikailag és szexuálisan is bántalmazta őt.

LaBeouf egyébként korábban a legutóbbi Indiana Jonesban és a Transformers filmekben is szerepelt.

Humphrey Bogart

Akár csak Hestonnál, Bogartnál is épp a színész legismertebb produkciója köthető egy magyarhoz. Hisz minden idők egyik leghíresebb romantikus filmjét a Casablancát Kertész Mihály rendezte.

Bár Kertész Magyarországon számos filmet rendezett még a némafilmkorszakban, sajnos egyik sem maradt fent teljes terjedelmében.

Kertész majdnem 40 éves volt, amikor 1926-ban végleg kiutazott Amerikába, ahol Michael Curtizként ismerte meg a világ.

Humphrey Bogarttal jó viszonyt ápoltak: közösen végül 8 filmet csináltak. Később Kertész Mihály egyébként még Elvis Presley-vel is forgatott.

Laurence Fishburne

Amikor a Kontroll és A Viszkis rendezője Antal Nimród kiment az Egyesült Államokba, néhány negatív meglepetés is várta. Ahogy arról a BKF Filmklubjában beszámolt róla: néhány amerikai színész roppant mód fent hordja az orrát. Volt, amelyiknek a könyörögni kellett, hogy jöjjön ki a lakókocsijából és végezze el a munkáját.

Antal nem ehhez a hozzáálláshoz szokott, hisz ahogy mondta, itt nálunk a magyar színészek némi túlzással akár a 4-es 6-os pótlóbuszt is a hátukra kapják ha megkérik rá őket. De a negatív tapasztalatok mellett bőven akadtak jók is.

A Mátrix filmekből ismert Laurence Fishburne-ről kifejezetten pozitívan nyilatkozott.

Ő olyan mint egy európai színész úgy is viselkedik, úgy is gondolkodik – mesélte a direktor. Fishburne-el kétszer is együtt dolgoztak: a Szállítmány című akciófilmben és a Ragadozó filmszéria harmadik részében is.