Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Napok alatt több, mint harmadával zuhant a kakaó ára

Elemzések2024. máj. 3.F. P.

Véget ért a kakaó árának őrült száguldása, sőt, hirtelen fordulat után meredeken zuhanni kezdett az ár. A folyamatnak megvannak a jól követhető, speciális okai, ugyanakkor normalizálódó árszintre csak 2-3 éves távon lehet számítani.

A kakaó ára sokáig egy sávban mozgott tonnánként 2000 és 3000 dollár között, majd nagyjából egy éve kilépett fölfelé ebből a sávból. Az emelkedés az idei év elején 4000 dollárnál felgyorsult, és áprilisban a 11 000 dollárt is elérte.

Kakaó, dollár/tonna, 5 hónap. Forrás: stooq.com

Nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy szokásos folyamat: akkora hiány nem igazán tud előállni, hogy a vevők ennyire kétségbe essenek, hisz vannak készleteik, tudnak várni, nem kell kapkodni. A folyamatban technikai okoknak is szerepet kellett játszani.

Az ár végül mindössze 5 kereskedési nap alatt 7300 dollárig esett.

A hiány okai

Mint azt korábban elemeztük, az egész problémát az a helyzet alakította ki, hogy nem volt elég nagy üzlet a kakatótermesztés, így lényegében két országra, Ghánára és Elefántcsontpartra korlátozódott a termesztés nagy része. Több probléma felmerült, mint az elöregedő növények, melyek helyett nem ültettek időben új cserjéket, emellett néhol jobban megérte bányászatot folytatni az aditt területeken, végül pedig a csapadékhiány okozott gyenge termést.

Mindemellett szerepet kaphatott, hogy Ghánában az állam fix árakat adott a termesztőknek, hogy ne legyenek veszteségesek gyengébb világpiaci árak idején, de most egyrészt a leértékelődő valuta ezt az árat is leértékelte, másrészt az ár a gyenge termés miatt emelkedni kezdett.

Visszatartott kínálat

A fix, és dollárban eső felvásárlási ár miatt megérte más csatornán eladni a termést olyan felvásárlóknak, akik ismerve a piaci helyzetet, vissza is tartották a kínálatot, azaz ültek az emelkedő árú terményen.

Ettől önmagában is tovább emelkedtek az árak, viszont nyilvánavó volt, hogy valahol a visszatartott kínálat is belép a piacra, elhozzák rajta a felvásárlók a hatalmas nyereséget.

Ez önmagában is elég egy jókora áresésre,

de emellett a határidős piacok egy speciális tényezője is szerepet játszhatott.

A határidős eladás kockázata, kényszerzárások

A határidős piacok lényege, hogy a termelők eladhatják fixált áron terményüket arra az időpontra, amikor betakarítják, csakhogy erre ez eladásra alapletétet kell képezniük, hisz nincs még meg a fizikai áru.

Ez lehet az ár 10-20 százaléka, de ha elszáll az ár, akkor be kell fizetniük a különbözetet, az eladási pozíció veszteségét állniuk kell, hiába lesz majd meg a kakaójuk a határidőre.

Szokatlanul nagy áremelkedésnél ezt nem tudják kifizetni a termelők, a pozíciójukat kényszerűen lezárják, és általában ez láncreakciót indít:

a kényszerű zárások váltják ki a leghevesebb áremelkedést.

A nagyon meredek szakasz a Bloomberg szerint ennek volt köszönhető, a gyors visszaesés pedig annak, hogy az összes ilyen pozíció kényszerű zárása után nem maradt vevő, hisz a tényleges felhasználók, a kereskedők és az élelmiszeripar nem vásárol ilyen áron, inkább várnak egy darabig.

Mi várható?

A folyamat így érthető, a kérdés az, hogy hol tud kialakulni valamilyen egyensúly, miután a termesztés a közelmúltban megindult tömeges ültetés után csak közel 3 év múlva éri el azt a szintet, ahol erős lesz a kínálat.

Ha azonban a következő szezonban a szokásos csapadék hull Nyugat-Afrikában, az elöregedett ültetvények is jóval többet fognak teremni, mint az előző évben, így a hiány csökkenhet.

Az ár így változékony maradhat, de talán láttuk már a piac tetejét.