Nem akart cégvezér lenni, mégis ő lett az első nő, aki egy nagy amerikai bank élére került

Elemzések2020. szept. 13.D.J.

Sose volt egy törtető alkat. Jane Fraser pár év még azt mondta, hogy a vezérigazgatói pozíció egyáltalán nem vonzza. Februártól mégis ő lesz a Citigroup első számú embere.

A Wall Street sok válságot és aranykort megélt már, de egy valami sose változott. A vezetők mindig férfiak voltak. Ez a felállás azonban hamarosan a múlté lesz.

Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb bankját a Citigroup-ot jövő februártól ugyanis egy nő, az 53 éves Jane Fraser fogja vezetni.

Fraser a golf hazájában a skóciai St Andrews-ban született. Miután a Cambridge-i Egyetemen diplomát szerzett először Angliában indította el a pályafutását. A kezdetek azonban nem voltak egyszerűek. Az első munkahelye a Goldman Sachs befektetési bank, ahol akvizíciókkal és fúziókkal foglalkozott, akkor még egészen másképp nézett ki mint manapság. A 90-es években még nem voltak vezető beosztású nők a szervezetben, ezért Fraser nem is igazán érezte otthonosan magát a társaságnál.

Már csak azért sem, mert családot akart alapítani és olyan helyen akart dolgozni, ahol a karrierje mellett a gyerekeire is van ideje. A környezet azért sem imponált neki, mert úgy tűnt, hogy a befektetési bankok körül csak olyan nők tudnak előre jutni, akik szinte kifordulnak magukból.

Kicsit ijesztőnek tűntek [...] Szinte úgy öltöztek mint a férfiak [...] Egyikük se tűnt különösebben boldognak

jegyezte meg róluk később egy Miami-ban tartott konferencián.

Mivel úgy látta, hogy az Egyesült Államokban ezen a téren a cégek sokkal progresszívebbek, ezért Amerikába költözött.

Újdonsült hazájában elvégezte a Harvardot, majd 1994-ben felvették a McKinsey tanácsadó céghez. Itt a pénzügyi szolgáltatások és a globális stratégia volt az asztala. Miután átkerült a tengerentúlra már csak félállásban dolgozott. A napjai nagy részét elvitte a gyereknevelés.

„Kaotikus volt. Volt, hogy csak reméltem, hogy a New York-i iroda feje végre leteszi a telefont, mert épp meg kellett etetnem a babát”.

A férjével végül két fiút neveltek fel. De ami igazán megváltoztatta az életét az egy könyvírás volt. Miközben a McKinsey-nél dolgozott belefogott egy interjú-sorozatba. Bejárta Hongkongot, Szingapúrt és Indiát is, közben vállalatvezérek egész sorát hallgatta meg arról, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a munkájuk során. A beszélgetések konklúzióit többedmagával egy tanulmányban írta meg. Ez lett a „Verseny a világért: Stratégiák egy globális cég felépítéséhez”.

Az egyik előadása, amelyet a könyvről tartott lekapta a lábáról a Citibank akkori ügyvezetőjét Michael Kleint.

Annyira, hogy Klein elkezdte győzködni Frasert hogy igazoljon át a Citigrouphoz. Jane 2004-ben be is adta a derekát és csatlakozott a társaság csapatához. Ahogy a gyerekek felcseperedtek, úgy döntött, hogy eljött az idő, hogy a karrierépítés nagyobb fókuszt kapjon az életében.

Saját bevallása szerint néha problémát is jelent, hogy mindenhol 120 százalékot akar nyújtani. Amikor megkérték, hogy egy rendezvény keretében golfozzon együtt a világhírű sportolóval Tiger Woods-al, majdnem visszamondta az ajánlatot. Pusztán azért, mert a golftudása nem volt tökéletes. Az egyik fia viszont meggyőzte róla, hogy ezt nem szabad kihagyni:

Anyu, nem téged fognak nézni. Mindenki őt akarja látni. Viszont az életed hátralévő részében elmondhatod, hogy Tiger Woods-al golfoztál.

Az évek során Fraser házon belül egyik vezető pozíció után kapta a másikat. Azután, hogy a privát banki részleg vezérigazgatói székét is megjárta 2015-ben ő lett a Citinél a latin amerikai régió vezetője. Nem volt könnyű dolga, hisz ebben a térségben még a szokottnál is ferdébb szemmel néznek a női vezetőkre.

Mivel nem a kontinensen született eleinte a származása miatt is kikezdték.

A dolgát nehezítette, hogy több megosztó intézkedést is be kellett vezetnie. Mexikóban az egyik hozzájuk tartozó társaságnál a Banamexnél például olyan vállalati kultúrát kellett meghonosítania, amilyen az amerikai cégeknél is működik. Az akadályokat azonban végig jól vette. Neki hála például sikeresen modernizálták a mexikói vállalatukat.

Várom már, hogy egy nő legyen az egyik Wall Street-i vállalat vezetője

mondta két éve egy interjúban. De akkor úgy nyilatkozott: neki nincsenek ilyen ambíciói. Se a Citinél se más szervezetnél nem akar vezérigazgató lenni. Bár azt is hozzátette:

idővel minden változhat.

A pályája során számos oldaláról megismerte a pénzügyi világot. Az utóbbi egy évben például a fogyasztói üzletág vezetője volt a Citinél. A tehetségét a vállalaton kívül is elismerik.

A Wells Fargo bank egyik elemzője Mike Mayo szerint egyértelmű, hogy Frasert nem csak azért nevezték ki a bank élére, mert nő és ez most éppen jó PR-t jelent a cégnek. Az életpályája ugyanis roppant figyelemreméltó.

Viszont a társaságot nem könnyű helyzetben veszi át. A válság mint minden nagy pénzintézetet a Citit is elérte. Frasernek egy eddig soha nem látott válságból kell majd kihúznia a bankot.