Nyugdíjak: benéztünk az idősek pénztárcájába – mutatjuk mit láttunk

Elemzések2024. aug. 26.D.J.

Magyarországon úgy 20 ezren vannak, akik havi 40 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kapnak. Több mint 60 ezer embernek viszont fél milliónál is több jár.

Magyarország egyik legnagyobb óriás beruházását a debreceni BMW gyárat akár több mint hétszer is fel lehetne építeni abból az összegből, amelyet a költségvetés évente a nyugdíjakra fordít. A központi büdzséből 6019 milliárd forintot hasítanak ki az időseknek járó juttatások. Bár hatalmas pénzhegyekről van szó, valójában még ez se teljesen elég. A nyugdíjasok körében így is megfigyelhető egy relatív elszegényedés.

Jelenleg a nyugdíjak alakulása ugyanis csak az inflációtól függ. Az hogy miként alakulnak a keresetek az országban, nincs hatással az emelés mértékére.

Minden olyan évben, mint a mostani, amikor az átlagbérek nagyobb mértékben növekednek, mint az infláció, egyre nagyobbra nyílik az olló az aktív dolgozók és a nyugdíjasok havi büdzséje között.

Csak hogy a helyzet kezelése roppant költséges: a nyugdíjak egy százalékos emelése már több mint 60 milliárd forintba fájna a költségvetésnek

Leszakadt az Alföld

Az öregségi nyugdíj átlagosan valamivel több mint 230 ezer forintot tesz ki 2024-ben. Területi összevetésben ettől leginkább az Alföld van lemaradva, főleg a déli régió, ahol 209 ezer forintot kapnak átlagosan a nyugdíjasok.

Budapest közben jócskán elhúzott 275 ezer forintos értékkel. Ráadásul a különbségek egyre nagyobbak.

Négy éve a budapesti és a dél-alföldi átlag nyugdíj között 40 ezer forint volt a differencia, mostmár viszont 66 ezer.

Az öregségi nyugdíjak átlagos nagysága a magyarországi régiókban

 

2020

2024

Budapest

169 603

275 667

Közép-Magyarország

160 842

261 639

Közép-Dunántúl

145 572

238 363

Nyugat-Dunántúl

138 962

227 882

Dél-Dunántúl

135 769

220 817

Észak-Magyarország

138 055

225 007

Észak-Alföld

130 607

212 733

Dél-Alföld

128 893

209 456

Forrás: KSH

A KSH adatai alapján idén megközelítőleg 2,5 millióan részesülnek saját jogon járó nyugdíjban vagy ellátásban. Van olyan réteg is, amelyik havi 40 ezer forintot se kap. A probléma úgy 20 ezer embert érint. Ez a kör 10 esztendeje még kifejezetten nagy volt:

majdnem 150 ezerre rúgott.

Ha megnézzük a másik végletet, akkor azt látni, hogy most már viszonylag sokan vannak, akiknek fél millió forintnál több nyugdíj jár havonta. Még 2017-ben is csak alig pár százan kaptak legalább havi 500 ezret, ma már viszont 60 ezernél is több nyugdíjas tartozik ebbe a kategóriába.

Saját jogon járó nyugdíjban és ellátásban részesülők a teljes ellátás összege szerint

Teljes ellátás havi összege

2020

2024

- 39 999

70 527

20 523

40 000 – 59 999

118 036

40 322

60 000 – 79 999

200 735

68 253

80 000 – 99 999

355 001

69 829

100 000 – 119 999

408 215

116 958

120 000 – 139 999

328 819

188 143

140 000 – 159 999

250 307

208 540

160 000 – 179 999

181 578

241 008

180 000 – 199 999

135 686

213 268

200 000 – 219 999

99 507

184 412

220 000 – 239 999

70 205

160 182

240 000 – 259 999

48 550

130 811

260 000 – 279 999

34 300

107 759

280 000 – 299 999

24 608

91 153

300 000 – 349 000

33 624

168 604

350 000 - 399 999

13 893 102 957

400 000 - 449 999

6 275 62 023

450 000 - 499 999

2 479 37 229

500 000 -

2 650

60 387
Forrás: KSH

Abban, hogy a nyugdíjak ne szakadjanak le a munkabérektől esetleg segíthetne, ha bevezetnék a foglalkoztatói nyugdíjpillért. Európában kirívónak számít, hogy nálunk csak állami nyugdíjrendszer van, meg öngondoskodás, ami eleve gyerekcipőben jár.

Pont azért, hogy az állami nyugdíjrendszer ne legyen túlterhelve, szerte az Unió tagállamaiban bevezették a foglalkoztatói nyugdíjpillért, amelynek az a lényege, hogy a munkáltatók a keresetek egy meghatározott százalékát automatikusan egy nyugdíjalapba utalják.